Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KILÓG A LÚDLÁB

Fazekas, Benkó, Fábián, Zságer-Varga: Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznyót győz / Szegedi Nemzeti Színház
2020. máj. 31.
A fiatal, tanulni és a világot megjavítani vágyó munkaerő csomagol és indul külföldre, miután a sötét nagyúr bezáratta az iskolákat meg a kórházakat. Ezekre nincs pénz, helyette viszont futja szoborállításra meg látványépítkezésre. Hol járunk vajon? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Jó, jó, sarkítok kicsit, de azért nem nagyon, ugyanis szó szerint ez történik a Szegedi Nemzeti Színház nagyszínpadán Fazekas Mihály frissen-fiatalosan update-elt és áramvonalasított klasszikusával és klasszikusában. Az, hogy a k2 Színházat már tíz éve fáradhatatlanul irányító és működtető páros, Benkó Bence és Fábián Péter rendesen belenyúl az unásig ismert – vö. „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza” – sztoriba, önmagában még nem nagy truváj. 
 

Sokkal érdekesebb az a kérdés, hogyan illeszkedik a legújabb adaptáció egyrészt a rendező-átírók saját, tempósan gyarapodó életművébe, másrészt a hazai gyerekszínházakban az utóbbi néhány évben kitapintható Lúdas Matyi-reneszánszba, harmadrészt pedig a szegedi színház dinamikus megújulási törekvéseibe. Az utóbbit rövidre zárom: mindig élek a gyanúperrel a vidéki kőszínházak nagyszínpadi gyerekbemutatói kapcsán, mert gyakran a kötelező, ezért aztán biztonságos feladatteljesítés szintjén mozognak. Címek kevésbé, de álmos emlékek nagyon is beugranak az utóbbi egy évtized vonatkozó dél-alföldi premierjeiből: kasírozott díszletfalak előtt rémülten hadováló színészek próbálják féken tartani a zabolázhatatlan gyerekközönséget. Akárhogy is, a Benkó-Fábián-tandemet meghívni ma elég vagány dolog, mert munkáikat ismerve sejthető, hogy a végeredmény bevállalós és megfelelő csillagállás esetén kompromisszumoktól mentes lesz, ami kisebbek és nagyobbak örömére szolgál egyaránt. 
 
Már csak azért is jó ötlet az ő összeeresztésük Fazekas hősével, mert Lúdas Matyi tán még sosem volt ilyen fitt, mint manapság: ennek okait és következményeit Puskás Panni egy éve körbejárta már egy fontos pécsi, illetve győri bemutató kapcsán. A szülők és a pedagógusok is fel fogják ismerni idővel, hogy a több korosztály számára emlékezetes Dargay-rajzfilmnek és Schwajda eleget játszott átiratának lassan lejár a szavatossága. Tasnádi István 2012-ben ősbemutatott verziójában nagy lendülettel helyezte új alapokra a történetet, de az imént említett és a mindjárt taglalandó fejlemények azok, amelyek gyökeresen más megvilágításba helyezik a népet sanyargató földesúr és a szegénysor szuperhősének párbaját. De hát nincs, nem is lehetne ennél természetesebb dolog a színpadon, hiszen ez már egy egészen más generáció, amelynek tagjait egyáltalán nem elégíti ki a kanonizált történetek óvatos kozmetikázása. A Benkó-Fábián-páros szegedi küldetésének jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha ezt az egyszerű kijelentést nagyon komolyan vesszük, miközben a szabadulóművész Matyi trükkjeit figyeljük.
 
Borsos Beáta és Menczel Andrea az előadásban
Borsos Beáta és Menczel Andrea az előadásban
Ravasz kis keretjáték dobja magasra a labdát: az előadás két narrátora, becsületes nevükön Pecsönye és Tepertő nem éppen okos libák, mindenesetre élesen rávilágítanak egy egyszerű, ám talán épp a gyerekek előtt nem elég plasztikusan megjelenített igazságra. Arra ti., hogy nincs egy igazság, egy nézőpont, helyette az éremnek mindig legalább kettő, de valójában sokkal több oldala van. A Matyiba szerelmes, róla álmodó és érte rajongó Tepertő (Menczel Andrea) és a pesszimista-realista, a világot és benne saját helyüket keserű lemondással szemlélő Pecsönye (Borsos Beáta) perfekt vígjátéki páros. Évődésük finoman megpendíti, hogy talán ez a mese is máshogy fog végződni, mint ahogy emlékszünk rá, de addig még sok verejték lefolyik a Döbrögöt (újjá?)építő parasztok homlokán.
 
Merthogy monstre építkezési területet ábrázol Szakács Ferenc szellős díszlete: Döbrög jobban teljesít, vagyis hát annyi biztos, hogy az istenadta nép egyetlen zokszó nélkül fúr, farag és fűrészel. Önmagában is elég állat ez a mese, de Horváth Jenny jelmezei fokozzák és aláhúzzák a példázatos vonulatot: míg a libák folyékonyan beszélnek emberül, az emberszabásúak jól azonosíthatóan animális jegyeket viselnek testükön vagy ruhájukon. A színlapon szerzőtársként feltüntetett Zságer-Varga Ákos zenés közbeszólásait is itt kell említeni, melyek bár egyértelműen idéznek ismerős dallamokat popszámtól népdalon át az Internacionáléig, rendre máshogy fejeződnek be, mint várnánk. A jól eltalált arányok az előadás egészét jellemzik: sem a látvány, sem a zenei világ nem nyomakszik az előtérbe tolakodóan, inkább játékra invitálja az utalásokra érzékeny (felnőtt) nézőt.
 
Krupp Bence, Molnár Erika, Gömöri Krisztián és Szilágyi Annamária az előadásban
Krupp Bence, Molnár Erika, Gömöri Krisztián és Szilágyi Annamária az előadásban
Akinek azért nagy valószínűség szerint leginkább a szöveg ellen elkövetett kortárs merényletsorozat tűnik majd fel. Az iskolai tananyag kancsal beépítésétől a blőd szóviccekig, az irodalmi stílusparódiától az újrapozicionált idézetmozaikokig terjed a szövegen végzett alapos munka. A szerzők nem annyira újraírták, inkább csak kiigazították, leporolták és a mai magyar valósághoz közelebb sodorták a kanonizált történetet, majd az egyes elemeket buzgón összefonva építettek egy érvényes színpadi világot, melynek a valósággal történő bárminemű egyezése aligha(nem) a véletlen műve. 
 
Döbrögit rengő léptű, fenyegető megjelenésű, még egy faék egyszerűségével sem gondolkodó, ugyanakkor a színházi masinériát könnyedén irányítani képes despotának mutatja Gömöri Krisztián. Az, hogy bárki ellentmondjon neki, kósza ötletként sem merül fel. A rettegő kisemberek inkább hazudnak éjjel, hazudnak nappal, csak hogy elkerüljék a büntetést, máskor meg pénzért mocskolják a közellenséget. Döbrögihez egy nagymacska simulékonyságával bújik hozzá egyetlen társa és partnere a teljhatalomban: Szilágyi Annamária ispánja nyilvánvaló feleségpótlék is egyben, aki maga is jól tudja, hol a helye. A hatalom harmadik stabil pillére a kisbíró: Szívós László Stampedlije dülöngélve kapaszkodik gránit szilárdságú törvénykönyvébe.
 
Szívós László és Gömöri Krisztián az előadásban. A képek forrása: Szegedi Nemzeti Színház
Szívós László és Gömöri Krisztián az előadásban. A képek forrása: Szegedi Nemzeti Színház
Eleve esélytelennek ígérkezik a harc köztük és a vékonydongájú címszereplő között: Krupp Bence leginkább hanyag és hetyke Matyit mutat, aki igen hosszú utat kénytelen bejárni a már egy szép új világban játszódó fináléig. A szegedi előadás alkotói ugyanis Lúdas Matyi komplett nevelődési regényét írták meg: a kályha mellett félálomban gubbasztó sihedernek bő másfél órája van, hogy előbb a saját bőrén megértse a diktatúra lényegét, szembeszálljon vele, legvégül pedig a happy end mibenlétéről gondolkodtasson el minket. Matyi rapid továbbtanulását ketten támogatják-pártolják. Beletörődően sopánkodik és kötelességtudóan próbálja óvni fiát Molnár Erika Lúdasnéja. Igazi jóbarát viszont a forrófejű Furkó: Rétfalvi Tamás előbb üt, csak aztán kérdez, markáns szerepmodellt állítva Matyi elé. 
 
Akinek kényszerű külhoni tanulmányai után végre felnyílik a szeme: a libapásztor rájön, hogy a mindenkori, önjelölt és/vagy közfelkiáltással választott urát nyájként követő népet meg kell valakinek tanítania a rég elfeledett, vagy talán sosem volt demokrácia működésére. Amit ő is épp csak kóstolgat, így nem csoda, hogy az általa kirobbantott lázadás kevés híján túlnő rajta. „Egyikünk se szolga”, kántálja a nép, ám a forradalom szerencsére nem falja fel Matyit, akinek a népképviselet jegyében frissen hozott első intézkedései értetlenséget szülnek. Ideje volna felébredni: ez már egy másik generáció Lúdas Matyija. Valaki, aki nem veréssel rendezné közös dolgainkat. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek