Ki kellett csoszogni a sárga kistündér miatt. Először azt hittem, valami illiberális szellemlény lobog a nagytükör előtt, hála a jó Istennek, a feleségem volt. Billegett, dúdolva nézegette magát, napok óta dallamtapadása volt, Depeche, Heaven. Éjjel fél háromkor a nőiesség megnyilvánulásaiba az ilyesmi belefér. De a kedves bagoly, könyv, óra mintázatú hálóinge helyett miért az esküvői ruháját viseli? Ezen egyedi esküvői ruhadarabot megannyi anyagkutatás után P. Emese varrta a két kezével, aki kiváló jelmeztervező. Az éjszaka mélyén is mutatós darab. Valamiről lemaradtam volna? Visszafeküdtem, talán csak álmodom. 

Reggel kihűlt lakásra ébredtem, eltűnt a feleségem. Fél hét volt, sminkelték a miniszterelnököt, pici ecsetek táncoltak a szent arcbőrön. Máris csöngött a telefon, János barátom hívott Budaörsről, akit a karantén alatt, életében először megnyírt a felesége, azóta nem nő a haja, és minden reggel megtámadja a kutyája.

Mi baj, János?

Eltűnt a feleségem, közölte elhaló hangon, negyveniksz év házasság után.

Voltál a szomszédban?

Szerintem ez komolyabb. 

Nyolc órára összeszedtem magam, és vettem a bátorságot, hogy fölhívjam. Kicsengett, nyomban fölvette, dúdolt a feleségem. Különben szörnyű hangokat továbbított a telefon. Volt pittyegés, szörcsögés, valami veszettül fújtatott, elhalt egy női kacaj, ütemes recsegés következett, amit agresszív pattogás váltott föl, mintha szív alakú gyémántok ugrálnának szét a hentesbolt padlólapján, mert elszakadt Berkovits néni nyaklánca. Pedig csak a szokásos két kiló abáltért jött. (Gyula, kérem, összeszedné gyöngyeim?)

Csak annyit tudtam kinyögni, de hát hol vagy?

Meglepetés, mondta a feleségem, megszakadt a vonal.

Azt hiszem, ezután kiesett úgy egy-másfél óra a pánikroham miatt, egy kifejezetten antipatikus hang azt üvöltötte a fejemben, hogy Orbán Viktor soha nem lesz Brüsszel Nyunyókája. Újra fölhívtam a feleségemet. 

Fölvette, szia, mondd, és dúdolt. Azt hiszem, egy betonkalapács működött a közelében, néhány elefánt is elfuthatott valami rakparton, fölborult egy hajó, ahol már nyitott a terasz, utána azonban fémvágó sikítása következett. Átfúj egy nemzeti kriptán a misztrál, finoman megfurulyáztatja.

Hol vagy?

Meglepetés, mondta a feleségem, és dúdolva letette.

Akkor Endrét, régi íróbarátomat hívtam. Tudom, mondta, neked is elszökött. Mindenkinek elszökik. Ilyen időket élünk ugyanis. Tudod, te, mi a helyzet Tótkomlóson? Szöknek, mint a magyarok ötvenhatban. Csupa fátyol, kendő, elhagyott retikül a szántás. Beleakad a görcsakác ágába a selyem, integet, szabad vagyok, huss! Orosházán egy öt fős társaságra azt hitték, hogy álruhás migránsok, de a ruhátlanítás után kiderült, köztük van a katasztrófavédelem megyei parancsnokának a felesége is. Tőlem nem szökött senki, Ernő. Bárcsak szökött volna, hogy aztán visszajöjjön. Írtam egy fütyülős számot, ami úgy született, hogy egy időben betiltották a fütyülést az országban. Még a szél sem fütyülhetett. Akarod hallani?

Meghallgattam, szép volt, drámai.

Utána megint fölhívtam a feleségemet.

Fölvette nyomban, szia, mondd, dúdolt.

Nem tudtam megszólalni, mert őrületes hangokat hallottam. Különleges effektek voltak, mintha egy nagy üvegfalat vertek volna izmos karanténmunkások vaslapáttal. Majd női kacaj csilingelt, de rég hallottam azt a szót, hogy mokka, mokka cukor. Kacajok, szidolozott csevej, arannyal permetezett lélektani állítások. Legalább négy női hangfekvés működött. A feleségemnek vannak női barátnői, ők öten értelmezik időről időre az életüket, hol eszpresszókban, hol Zamárdiban, a NAV üdülőben, hol a Bükkben, egy festői, medveszarral körberakott vendégházban. Öt érett nő beszélget egy erdei tisztáson, őrület. Következett egy mély, behízelgő, rendkívül ellenszenves férfihang, kérnek még konyakot a hölgyek? A közelben Zámbó Jimmy énekelt egy kakasról, hatalmas, Schaffhausen-méretű kacagás, megszakadt a vonal.

Fölhívtam Jánost, visszajött-e már a felesége, mire azt mondta, nem, de újra nőni kezdett a haja, svéd szabadalmazású, elektromos colstokkal méri, kétóránként egy centi, az sok? Ja, és a kutya visszafogadta. Azt hiszem, megint elájultam, az volt a rémkép az álomi víziók alatt, hogy a miniszterelnököt megbüntették dudálásért, nem volt nála cash, ki adott neki kölcsön. Én, bazmeg. 

Fölébredtem. 

Föl is hívtam a feleségemet, nyomban kapcsolt, beszéltek mellette.

Szeretlek, kívánlak, maradj, por favor!

De nem olvasol fel több Gongóra verset elalvás előtt, megígéred?

Megígérem, de téged nem zavar, hogy Jose a könyvtáros Huanba szerelmes.

Csak Manuel találja meg Izabellt a zaragozai vízszobrász kertjében!

Halló, ez meg mi volt, kérdeztem a feleségemet. Megszakadt a vonal. Akkor fölbontottam a legdrágább üveg bort, és biztonságképpen még egy másikat is. 

De fölhívott Zoltán, alanyi költő, neki nincs még felesége, egyedül él. Ja, és a kanári meg a macska. A légynek sem árt, de vert már kritikust.

Eltűnt édesanyám, mondta, elcsuklott a hangja.

Ballada, mondtam, ez fantasztikus ballada téma, Zoltán, elveszett édesanya hűlő nyomai a létben.

Negyedóra múlva visszahívott, beolvasta. 

Este megjött a feleségem, hajköltemény, esküvői ruha, amit akarok, dúdolt.  

Szerintem jogos, hogy megkérdeztem, hol volt. (Nem durván, csak úgy a könyv fölött, szinte félre mondva, unott, semleges tónus.)

Ja, amúgy hol voltál.

Fodrásznál, kozmetikusnál, aztán beültünk a barátnőkkel egy presszóba, mindenki elmesélte, hogy élte túl az első válást, megcsalattatását, a másodikat, végül a Cirkó moziban kötöttünk ki, első vetítés, mindenkinek külön sor, kedves, humoros, érzelmes vígjáték Andalúziából. És dúdolva megkérdezte, neked hogyan telt a napod?