Hétfőn érkezett a szomorú hír, hogy 92 esztendős korában elhunyt Jerry Stiller amerikai komikus (és egyszersmind Ben Stiller édesapja). Ő volt Mr. Pinky a 2007-es Hajlakkban, játszott a fia több vígjátékában, és ahonnan a magyar közönség leginkább ismerheti: ő volt Arthur Spooner, az örökké követelőző apa-és-após a Férjek gyöngye című sorozatban. A magyar híradásokban mindemellett lelkiismeretesen/mechanikusan feltüntették szereplistájának egy másik sitcom-tételét is, hiszen évadokon át ő alakította Frank Costanzát a Seinfeldben.
A gyászhír, illetve a jelen cikk olvasói ezen a ponton alkalmasint megkísérelnek visszaemlékezni erre a sorozatra, de a többségük jószándékú erőfeszítése borítékolhatóan eredménytelen marad. A kilencvenes évek legsikeresebb amerikai vígjátéksorozata ugyanis elment mellettünk, ami forma szerint annál is meglepőbb, mivel amúgy a Seinfeld összesen kilenc évadának mindahány epizódját sugározta hajdan magyar tévécsatorna. No, nem az RTL Klub, amely csak belekapott ebbe a sitcomba, hanem a TV6, és ha az emlékeim nem csalnak, az is csupán a kora délutáni meg az éjszakai műsorsávban.
Persze van ez így: a sorozatok egy része jószerint észrevétlen marad, vagy csak éppen tölteléknek válik be. Mi több, akár még a hazai közönség (illetve a hazai csatornailletékesek) eltérő ízlését is felhozhatnánk annak magyarázatául, hogy – ellentétben a Jóbarátokkal – a Seinfeld miért is sikkadt el minálunk, dacára a szinte hisztérikus mértékű amerikai sikernek. A magyarázat azonban nemigen csökkentheti a kollektív veszteséget: merthogy nem egyszerűen sok mulatságról maradtunk le ekképpen, hanem egy meghatározó fontosságú tévéevolúciós láncszemről is. A Seinfeld után ugyanis majd’ minden megváltozott a vígjáték-sorozatok világában. Például, hogy mást most ne is említsünk: a cím- és főszereplő meg társalkotó Jerry Seinfeld sorozata révén vették át a sitcomokban a "kedves fickók" helyét a felnőtten is éretlen és életképtelen, hétköznapi szörnyetegek. S ehhez kapcsolódóan itt számolták fel (majdnem) végérvényesen az epizódvégi ellágyulás, a szeretetteli feloldás meg a pozitív konklúzió több évtizedes hagyományát. "No hugging, no learning", vagyis nincs ölelés, nincs tanulság – ezt tették főszabállyá az alkotók, és mi tagadás, ez sokkalta életszerűbb is, mint a kényszeres lekerekítés praxisa.
De hagyjuk az elméletet, hiszen a Seinfeld epizódjai mindenekelőtt és mindenekfelett pokolian szórakoztatóak! Dacára annak, vagy tán éppen azért, mivel programszerűen és deklaráltan a semmiről szólnak. Vagyis jószerint csupa olyasmiről, ami New Yorktól hétezer kilométerre is sokunk számára ismerős lehet(ne), s amit e sorozatnak frenetikus jelenetekben, sűrű figurákban és frappáns bemondásokban sikerült formulázni. És ezek olyan remekül kínálkoznának közös hivatkozási alap gyanánt megannyi esetben – már ha remélhetné az emberfia, hogy a másik számára is ismerősek az utalások.
Mert hát ki ne találkozott volna a mindennapokban például úgynevezett "levesnácival"? Azzal az emberrel, aki a maga egészen jelentéktelen hatalmát úristenként, kényre-kegyre gyakorolja, mint a büfés Yev Kassem, a "Soup Nazi" a sorozat egyik legemlékezetesebb epizódjában. Az örök portás-mentalitás milyen találó illusztrációja és sűrítménye a cikkünkhöz mellékelt jelenet, benne a rég szállóigévé lett bemondással: "No soup for you!"
Ahogyan majd’ mindannyiunk tágabb rokonságában akad egy kényelmetlen-kellemetlen, a testhatárokat nem tisztelő Leo bácsi, csak éppenséggel nem tudunk róla. Vagy épp egy forrófejű, indulatos öregúr, aki hajszálra ugyanúgy heveskedik és üvöltve higgasztja magát, mint a fentebb búcsúztatott Jerry Stiller figurája, Frank Costanza: "Serenity now!"
És persze a személyes kedvenc jelenetem és benne az elhíresült bemondások is készen kínálkoznának arra, hogy a ráismerő jellegű összenevetések alapjául szolgáljanak. Ez pedig nem más, mint a pónis jelenet, illetve jelenetsor a második évad egyik epizódjából. Ebben egy kényszeredett hangulatú rokoni összejövetelen a főszereplő, Jerry és barátja, az azóta is töretlenül sikeres pályafutású Julia Louis-Dreyfus unalmukban arról beszélgetnek a vacsoraasztalnál, hogy utálják azokat, akiknek pónijuk volt gyermekkorukban. És ekkor az asztalfőn helyet foglaló idős Manya, akit egyébként a magyar származású Halmos Rózsika alakít, fölháborodottan megszólal: "I had a pony". Lengyelországban mindenkinek volt pónija. A sértődés kimagyarázhatatlan, Jerry pedig mindhiába próbál rámutatni az ellentmondásra: "Who leaves a country packed with ponies to come to a non-pony country?"
Hát ezeket az idézeteket mind nem érdemes itthon beszélgetésben vagy cikkben elsütni. Tanulság? Nincsen. Ahogyan ezúttal ölelés sincs.