– Van valakinek egy báránya egy kőért?

– Használhatom a búzakikötődet? Adok érte agyagot.

– Kirabolom a Licit, bocs.

– Kire tegyem a Kula bá’-t?

– Végre tudok venni egy várost.

– Idetelepülök.

– Kell valakinek agyag bármiért?

– Nem rabollak ki, ha adsz egy fát.

– Tényleg adsz egy követ egy bárányért? Ez neked miért jó?

Aki nem nagyon hülye, az nyilván kitalálta, hogy ez egy társasjáték. Aki már játszotta, az pontosan tudja, hogy a Catan telepesei, és már eszébe is jutottak a saját megszokott mondatai, és most azonnal fölnéz a polcra, hogy nem kéne-e játszani egyet, az ebéd várhat, majd eszünk valamit.

 

A színészetben az a jó, mondják sokan, hogy nem kell ahhoz gyilkosnak lenned, hogy eljátszd III. Richárdot. A Catan ugyanilyen: nem vagyok Mészáros Lőrinc, mégis vehetek egy csomó bányát meg földet, és olyan hosszú utat építhetek, amekkorát nem szégyellek, és ha legalább háromszor kirabolom a szomszédaim, akkor plusz pontot is kapok. Egy kis ráfordítással pedig járhat nekem még pár dolog ingyen. Ennek ellenére ez egy rendkívül szórakoztató stratégiai társasjáték, habár első ránézésre annyira tűnik érdekesnek és bonyolultnak, mint az összeragasztható operatív törzs a kaspóban. Mert mit látunk a táblán? Néhány színes hatszögletű kartonmezőt, apró, különböző színű, fából készült minimalista házikókat és pálcikákat. Nem túl vonzó. (Az új kiadás mégannyira sem az, műanyag és ronda.) Uncsi városépítős, terjeszkedős játék, eleve gyanús, hogy sok apró kellék van hozzá, az ilyeneknél már akkor elunom, amíg fölállítom a táblát és minden a helyére kerül, nagyobb a füstje, mint a lángja. (Hja, egy német pasi találta ki 1995-ben, bizonyos Klaus Teuber. De kitalálhatta volna az IKEA is egyébként.)

Megpróbálom annyira kevés szóban leírni a játékot, hogy ne zárjátok be a cikket. Képet is teszek ide, úgy egyszerűbb. Adott a játéktábla, melyen a mezők nyersanyagokat jelölnek – ezek iszonyú sokféleképpen felrakhatók, akiknek van kedve, kiszámolhatja*. Hivatalosan érc, gabona, gyapjú, fa, tégla (nálunk kő, búza, bárány, fa, agyag, a fenti mondatok játék közben elég patetikusak lennének például így: „Van valakinek egy gyapjúja ércért?”). A mezőkön egy-egy szám található: ha a két dobókockával dobott szám összegének megfelelő mezőn állok, akkor kapok egy olyan nyersanyagkártyát, amilyet a szám jelöl. Bizonyos számú és fajtájú nyersanyagokból építhetek utat, falut és várost, vagy vehetek egy fejlesztés kártyát (nálunk genyókártya). A saját körömben kereskedhetek is a többi játékossal. 7-es dobásnál jön a Rabló (nálunk Kula bá’), rabolhatok valakitől egy kártyát. Bizonyos genyókártyáknak is van ilyen funkciója, és aki hármat összegyűjt, az megkapja a Legnagyobb lovagi birodalom címet, ami két pontot ér. Szóval aki a leggenyóbb, a legtöbbet rabol, annak jár a jutalom. A kikötőkben a bankkal lehet kereskedni, nyersanyagkártyákat átváltani. A cél a 10 pont, ami viccesen kevésnek hangzik, de átlagosan 40-45 perc, mire valaki eléri. Kábé ennyi a lényeg.

 

Az egészben a legjobb a kereskedés. Hogyan tudod rávenni a másikat, hogy csereberélje veled a kártyákat, és neked melyik a fontosabb: hogy a saját birodalmadat növeld, vagy akadályozd a többiek építkezését. Például szükséged van agyagra, és valaki búzát kér érte cserébe, nyélbe ütöd-e az üzletet, ha tudod, hogy neki nagyon kell a búza, hogy építkezzen? Megtartod a búzádat, hogy akadályozd, és kivársz, hogy hátha megszerzed máshogyan az agyagot, vagy elcseréled, amivel te is tudsz haladni, de közben hozzájuttatod őt egy ponthoz? Közben telnek a körök, és az ember szomorúan konstatálja, hogy két házikója és négy útja árválkodik valahol, miközben van, akinek már városa is van, és olyan hosszú úthálózata, hogy lehetetlenség behozni. És mégis, minden egyes dobásnál előjön a „na, majd most” érzése. Amúgy matekosok előnyben, aki konyít a valószínűségszámításhoz és a kombinatorikához, az használja bátran ezt a képességet. De jó üzleti érzékkel is lehet nyerni. Vagy sima cukiskodással, sunyin építkezve, aztán nagy szemeket meresztgetni, hogy nahát, már 9 pontom van, és véletlenül van nálam egy ajándékpont kártya, jéééé, nyertem! (Ez a naiv művészet.)

Szerintem utoljára az önkormányzati választás estéjén izgultam ennyire, mint most, amikor valaki végre kidobja az ötöst, és végre lesz egy búzám, hogy fölépíthessek egy nyamvadt falut, vagyis föltehessek egy pálcika végére egy kis faházat. Örömmel tölt el, hogy gyarapodik a birodalmam, hogy újabb földterületekhez jutok, amiket beépíthetek, és ha jó a lapjárás, annyi utat építhetek, mint a Duna Aszfalt és a Közgép együttvéve. (Valahogy mindig úgy jön ki, hogy a narancssárgával lévő játékos vagy megveszi a fél partszakaszt, van egy csomó kikötője, vagy szántóföldeket és agyagbányákat kerít körbe. A kék és a piros néha összefog ellene, de ha olyan a szitu, simán kereskedik vele. És általános megfigyelés, hogy a fehérrel nem lehet nyerni.)

 

*Hatoldalú kartonlapok, mindegyik oldaluk érintkezik valamivel: 4 erdő, 4 birkalegelő, 4 búzamező, 3 agyagbánya, 3 kőbánya, 1 sivatag. 18 tenger, ezek is hatoldalúak, de csak három oldaluk érintkezik, ezek kerülnek a „kör” szélére. Van 4 darab 3:1-es kikötő, és 5 darab nyersanyagos kikötő. A sorrendjük meghatározott: 2:1, üres, 3:1, üres, 2:1, üres, és így tovább. És van 18 számkorong: a 2, 12-ből csak egy darab, a többiből kettő. Ezeket csigavonalban kell föltenni a mezőkre, de bárhol lehet kezdeni. Aki levezeti és kiszámolja, az híres lesz, mert ide fogom írni, ha akarja. Itt meg lehet nézni a táblát.