Én tök komolyan elhittem azt a hírt, hogy delfinek úszkálnak Velence házai között. Hogy miért? Mert lehozta a Guardian. Az álhíreket és a valódiakat aszerint szoktam egymástól megkülönböztetni, hogy hol jelennek meg. Ha látok valami fura hírt, és érdekel, hogy igaz-e, akkor lecsekkolom, megjelent-e már egy számomra hitelesnek vélt hírportálon. Ha igen, akkor elhiszem. És bár a Guardian írt később helyreigazítást a velencei delfinekről, ez már sajnos nem jutott el hozzám, a szörnyű igazságról a Political Capital webináriumán értesültem, melynek témája a koronavírusról szóló álhírek elleni védekezés volt.

 

A webinárium online szemináriumot jelent, amelyet a Zoom segítségével vezettek a Political Capital munkatársai (Ferenczy- Nyúl Dávid, Bálint Kata és László Róbert), mégpedig rendkívül profi módon. A majdnem negyven résztvevőt időnként – szoros időkerettel – kisebb csoportokra osztották, és az optimális pontokon és kellő ideig nyitották ki a beszélgetéseket. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó ritmusú és rendezett tud lenni egy nagy létszámú online fejtágítás.

 

Az álhírekről újságcikkek segítségével beszélgettünk, amelyekről nekünk kellett eldöntenünk, igazak-e vagy sem (jó arányban tippeltünk a megfelelő megoldásokra, de többször aggasztóan mellényúltunk/tam – hiszen sokszor épp a legképtelenebb hülyeségek bizonyulnak igaznak), és a cikkek kapcsán arról beszélgettünk, hogyan lehet megállapítani, valós hírrel állunk-e szemben.

 

A webinárium legfontosabb tanulsága számomra az volt, hogy az álhír igazságként való elfogadása alapvetően pszichológiai kérdés. Jellemzően azokat a híreket fogadjuk el igaznak, amelyeket könnyen be tudjuk illeszteni a világról alkotott képünkbe, vagy azokat, amelyek beteljesítik a vágyainkat. Ez volt nálam a delfinekkel is: mindig is nagyon szerettem a tenger állatait, és mikor úgy éreztem, karnyújtásnyira került tőlem egy vadon élő delfin (hosszú lenne az a kar, tudom, de akkor is), elkezdetem neki örülni. De ugyanez van ám a politikával is: mérhetően azokat az álhíreket hisszük el, és osztogatjuk bőszen, amelyek rezonálnak politikai nézeteinkre. Ezért a Political Capital munkatársai azt javasolják, hogy ha találkozunk egy hírrel, ami túl szép, hogy igaz legyen, azonnal kezdjünk el gyanakodni, mert valószínűleg nem az. (Tényleg, valaki mondja már meg, mi van Kim Dzsongunnal…)

 

Kiderült az is, hogy az álhírek első számú ismérve, hogy az érzelmeinkre próbálnak hatni. Ezzel különben volt egy kis problémám, hiszen úgy látom, hogy a szubjektív tartalomszolgáltatás és a klikkvadászat korában az összes nagy, valódi híreket közlő portál ugyancsak az érzelmeinket célozza, miközben kattintásra ösztönöz minket, és valószínűleg muszáj is követniük ezt a tendenciát, különben elfogynak az olvasóik.

 

Az álhíreknek különben vannak nyilvánvaló, és kevésbé nyilvánvaló negatív következményei, és én most utóbbira mondanék egy példát, ami a koronavírus időszakában igen veszélyes: megingatják az intézményekbe és a szakemberekbe vetett hitünket. Pedig ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy bízzunk a szakemberekben és hallgassunk rájuk.

 

A webinárium ajánlott különböző praktikákat is, hogy miként döntsünk egy-egy hír hitelességéről. Ezek egyike különben az én módszerem: körül kell nézni hiteles weboldalakon, illetve az álhíroldalak folyamatosan frissülő listáját mindenki megtalálhatja az Urbanlegends.hu oldalon. Gyanakodjunk akkor is, ha nem látszik a cikk szerzője (bár sokszor ez hiteles oldalakon sincs a híreknél feltüntetve), ha nincs a cikkben hivatkozás, ha manipulált képeket tartalmaz, ha névtelen forrásokra hivatkozva közöl tényeket, ha erősen egy nézőpontból közelít a témához. Érdemes ellenőrizni a cikkben megszólalók hátterét is, valamint ha ismeretlen weboldalon járunk, jó, ha megnézzük az oldal többi cikkét is, abból sok minden kiderülhet.

 

De a lényeg – és ezt tanácsolják a webinárium vezetői is –, hogy mindig gyanakodjunk. Vagy ahogy én fordítom ezt le magamnak: ne legyünk annyira nagyképűek, hogy megbízunk saját ítélőképességünkben, ne csak az egyes tartalomszolgáltatókban kételkedjünk, hanem magunkban is. Mert nemcsak tájékozatlan emberek dőlnek be az álhíreknek, hanem én is és a Guardian is. Szóval remélem, most már abban is kételkedik mindenki, hogy létezett-e egyáltalán ez az általam hitelesen elmesélt webinárium, részt vettem-e rajta, és én magam létezem-e egyáltalán, vagy Jászay Tamás publikál-e esetleg néha Puskás Panni álnéven. Google it!