MEXIKÓI KARCOK

Mexikóról általában a ’86-os focivébé, Acapulco, a kaktuszpálinka, a sombrerók, a szappanoperák és a drogcsempészet jut az eszünkbe. Talán még Frida Kahlo. TOROCZKAY ANDRÁS CIKKE.

A Mexikói Filmhét azonban inkább arról tanúskodott, hogy a Buñuel halála utáni évtizedes csend elteltével az új mexikói film immár húsz éve a virágkorát éli. Ezért is örvendetes, hogy a Budapest Film és a Mexikói Nagykövetség ismét úgy gondolta, hogy belevág a Mexikói Filmhét megrendezésébe - többnyire varázslatos filmeket hoztak el nekünk, amelyekre vélhetően hosszú ideig emlékezni fogunk. Keserű szájízt hagy viszont maga után, hogy a szervezők nemhogy nem hívtak meg egyetlen alkotót sem, de semmilyen más szakmai fórumot sem szerveztek, ahol a művek megtekintése mellett (után) plusz izgalmat és információt kaphattunk volna Mexikó filmes kultúrájáról.

A zóna (La Zona)

A fesztiválon szereplő filmekre az előzetes elvárásaimmal ellentétben nem a társadalmi problémákra való reflektálás volt jellemző, hanem inkább a szórakoztatásra, történetmesélésre, meghökkentésre való törekvés. A néhány kivétel is ezt a tendenciát erősítette. Ilyen volt például Rodrigo Plá filmje, A zóna, egy torokszorító dráma a dúsgazdagok paranoiájáról, fegyvertartási mániájáról, illetve a végletes anyagi, társadalmi különbségek folytán létrejött szegregációról, vagy a Maria Elena passiója című dokumentumfilm (Mercedes Moncada Rodriguez), amely a közösség és egyén, az ősi kultúra és modern civilizáció feszültséggel teli viszonyát ábrázolta.

Biliárdjátékosok

Túlsúlyban voltak tehát a színtisztán szórakoztató kis- és nagyjátékfilmek. Utóbbiak közül kiemelkedett Kurt Hollander Biliárdjátékosok című filmje, amely egy szélhámos biliárdosról szól, aki egy játékszalon elnyerése után még jobban megkopasztja az ország legjobb játékosait, méghozzá úgy, hogy folyamatosan veszít. A Mágus című alkotás (Jaime Aparicio) a varázslat és a realitás, illetve a rejtélyes múlt és a zavaros jelen közt pendliző keserédes hangulata miatt érdemel említést. Bár a rosszindulatú agydaganat következtében hallucináló és haldokló utcai bűvész gyönyörű története némiképp rímel az Anyádat is című filmre, itt mégsem a gazdasági és szociális problémák kerülnek középpontba, hanem az egyéni sorsok és tragédiák.

A bemutatott filmek alapján úgy tűnik, az új mexikói filmben a varázslattal fűszerezett mesélésre és ezzel párhuzamosan a nézők figyelmének lekötésére helyeződik a hangsúly. A Durrdefekt például a morbid meghökkentés kisfilmje, míg Az ég tükrében a mágia stílusos, bájos jelenlétére kiváló példa. A filmkészítők igyekeznek minél távolabb elrugaszkodni Mexikótól, a valóságtól; egyetemesebb, meseszerűbb kontextusba helyezni mozgóképük mondanivalóját. Gondoljunk a Mezcal (Meszkalin) mítikus ivójára, az ivó körül tébláboló elveszett lelkekre!

Maribel Verdú A Faun labirintusában (Forrás: est.hu)

A Mexikói Filmhéten öt nagyjátékfilmet, öt kisjátékfilmet és egy dokumentumfilmet vetítettek. A szép számmal megjelenő spanyolajkú és magyar nézők a hiányosságok ellenére is élvezték a programot. Egyedül talán a dokumentumfilm nem talált hangot a közönséggel, amiért vagy a túl komor és bonyolult történet, vagy a központi alak ellenszenvessége, vagy a szinkrontolmács indiszponáltsága lehetett a felelős. Ettől eltekintve figyelemre méltó alkotásokat láthattunk az elmúlt tizenöt év mexikói filmterméséből. Kevés közük volt ugyan azokhoz a sztárokhoz, akikkel beharangozták a rendezvényt (Alejandro González Iñarritú, Alfonso Cuarón, Guillermo del Toro), azonban ismerős arcokkal is találkozhattunk. Többek között az A Faun labirintusából ismerős Maribel Verdúval, illetve az Anyádat is kölyökképű Diego Lunájával. Előbbi A zónában alakított aggódó anyát, utóbbi a Biliárdjátékosokban tűnt fel mint drogkereskedő.

Miközben pörögtek a vetítőgépen a fél világot megjárt kópiák, táncoltak a méteres karcok a vásznon (ami a digitális technika terjedésével szintén már a múlté), egyre gyakrabban gondoltam arra, hogy a tequila, a sombrerók és a mariachi-bandák hazájában tudnak mindent, ami Hollywoodban alapkövetelmény, ugyanakkor még nem felejtették el a szellem és a lélek fontosságát.

Vö. Bátki Piroska: Mexikói idősíkok