Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DE IDEGESEK…

A Revizor Dekameronja – 1. nap
2020. márc. 12.
A veszélyhelyzet az vészhelyzet? Ma van az első napja annak, hogy valami olyasmi történik az életünkben, amiről csak annyit tudunk, hogy felforgat mindent. Kivéve azt, hogy este színházban vagyunk. Mármint én. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA.
Az én gyerekem nemigen nézett tévét kiskorában, de egy ottalvós vendégségben erre is módja nyílt, és euforikus hangon mondta a telefonban, hogy „nézem a vízhelyzetet”. Mert úgy gondolta, hogy a vész szónak semmi értelme. Őszintén szólva magamra vonatkoztatva én is így gondoltam; baj lehet, nagy is, de vész, mármint igazi vész vagy veszély nemigen.
  
És akkor tessék: koronavírus. Ráadásul koromnál és állapotomnál fogva nem ajánlatos elkapnom. Aha. 
 
Jelenet a marosvásárhelyi Sirályból
Jelenet a marosvásárhelyi Sirályból
Most mindjárt este hét óra, itt ülök a gépnél – színházidő. A marosvásárhelyi színház Sirály című előadását nézem; több mint négy éve volt a bemutatója. És most élőben látom: itt könyökölök a gép előtt, ők meg ott játsszák az üres nézőtér előtt. Kinéztem magamnak az egyik széket: fekete, és a tizenegyes számot viseli, a második sor jobbszélén. Ott ülök képzeletben.
 
Szünetben fölállok, kimegyek a konyhába, iszom egy kávét, aztán vissza. A második részbe belecsörög a telefonom, halálra rémülök, nyomom is ki – ilyesmi még sosem fordult elő velem, halálfélelem, elsüllyedés…
 
A végén: tapsolok. És hallom, távolról, hogy ott is tapsol valaki, tán az ügyelő, vagy valamelyik díszletmunkás.
 
Nem idegen nekem ez a gépen való színháznézés, a tanításhoz sokszor művel ilyesmit az ember, meg különben is, ha nem jut el fizikailag oda, ahová kéne – de ez most más, most meg vagyok rendülve, föl vagyok kavarva, hiszen mégis csak egyidejű élmény volt, méghozzá nemcsak nekem, hanem körülbelül ötszáz nézőnek. Nem is tudom, befértünk volna-e a stúdióba ennyien – illetve tudom: nem. Szóval eléggé jó ház volt, na.
 
Keresztes Attila rendezése attól fölkavaró, ami benne van, és attól, ami nincs. A Sirály ugyanis gazdag szabott értelmezési tartománnyal bír – a nemzedéki konfliktustól a művészi hitvalláson át a régi és az új harcáig sok minden kínálja magát benne –, és ez itt mind afféle távoli színezék volt, nem több. Nem kellett eltöprengenem azon, hogy Trepljov „drámája” vajon egy kapitális tohuvabohu, vagy az új idők előhírnöke, sem azon, hogy Nyina és Arkagyina közt feszül-e holmi nemzedéki ellentét; mégpedig azért nem, mert bármekkora tömeg volt is olykor a színpadon, ennyi magányos embert ritkán látni. Mintha mindenkire egy sajtharang borult volna, úgy be volt zárva a saját – amúgy a rendező és a színész által parádésan kidolgozott – világába. És ki-ki a saját magányának színeivel töltötte ki a szűkös levegőt: Arkagyina a pezsgéssel, csacsogással, repdeséssel, megjátszással, fisztulás sikkantgatásokkal, Mása a túláradó boldogtalansággal, Trigorin a puhánysággal, Nyina a zavarodottsággal, és a többiek is mind… És mégis, a sok másként boldogtalan, kudarcos figura valahogy „életszagot” áraszt, egy mindenek fölötti vagy alatti életösztön-győzelmet, mert hát csinálni kell, élni kell, muszáj. Na, ez volt sodró és boldogító. „De idegesek”, mondja Dorn doktor (Bíró József, de jó volt!), és már megy is, viszi a Valeriána-cseppeket. 
 
Forrás: nemzetiszinhaz.ro
Fotók: Gáspárik Attila. A képek forrása: nemzetiszinhaz.ro
Vannak persze kritikák, szakavatott elemzésekkel – ittitt, és itt –, ez itt most nem az, ez csak a mese. De ebből sem maradhat ki B. Fülöp Erzsébet (Arkagyina), Kádár Noémi (Nyina), Korpos András (Trigorin), Makra Lajos (Szorin) és persze Bartha László Zsolt (Trepljov) neve. Meg hát annak nyugtázása sem, hogy milyen remek társulat ez a marosvásárhelyi, és milyen flottul, milyen odaadóan tolták ezt az üres nézőtér előtti előadást. Bár szerintem ők is érezték, hogy itt lógunk a világhálón sokan.
 
Ma délelőtt azzal foglalatoskodtam, hogy szép akkurátusan törölgettem a naptárból a programokat; a legközelebbi, amit egyelőre meghagytam, március 23-i, a Revizor OFFline estje, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló beszélgetés, kincstári optimizmusból. Aztán rábukkantam a facebookon – szidjátok nyugodtan sokan és sokat, nekem nagyon hasznos – egy csoportra, Élő közvetítések koronavírus idején a neve, ahol szinte minden estére jut egy-egy program, egy-egy üres ház előtt teljesített előadás vagy koncert. Szóval alighanem tartani fogom a szokásos ritmusomat, ami a színházba járást illeti, csak itthon ülve, „játszóruhában”.
 
A barátok, na, ők fognak hiányozni. Meséljetek.
 
(A borítókép John William Waterhouse Dekameron című festményének részlete, 1916-ból) 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek