Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AKELA ADDIG VEZÉR, AMEDDIG RENDSZERESEN EL TUDJA EJTENI A NAGYVADAT

Beszélgetés Jordán Tamással
2020. febr. 26.
2017-ben nagy hullámokat vert színházigazgatói újraválasztása. Azóta szélcsend van. Vagy mégsem? Többek között erről is kérdeztük a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, Jordán Tamást, akit néhány napja a Nemzet Színészének választottak. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Revizor: A múlt év végén te is felszólaltál a színházak finanszírozását is radikálisan átalakító törvénytervezet elleni demonstráción. Miért érezted fontosnak, hogy felszólalj?
Jordán Tamás: A demonstrációt megelőző héten már kiszivárogtak információk a törvénytervezetből, amely tele volt felháborító dolgokkal. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ebből visszavonnak egyes elemeket, talán épp a készülő demonstráció hatására. S bár színházigazgatóként mindig azt hangoztattam, hogy egy intézmény vezetője ne politizáljon, mert nem saját magát, hanem az intézményét képviseli, úgy érzem, vannak esetek, amikor vétek nem megszólalni. A törvénytervezettel ismét olyan támadás indult a magyar színház, a szakma, a szakma fiataljai ellen, hogy úgy éreztem, meg kell szólalnom. A Merlin Színház régen kilövőpályának számított, onnan indult többek között Bodó Viktor, Schilling Árpád, Pintér Béla, Horgas Ádám. Mindig nagy kíváncsisággal figyeltem a munkájukat. Ha őket kivéreztetik, az nagy vesztesége a színháznak. S bár formálisan az NKA is megmaradt, rengeteg a bizonytalanság, s a színházakat pénzelvonással büntethetik. Sejttették velünk is, hogy a nem kormánypárti érzelmű színházak esetleg a költségvetésnél is megérzik ezt.
R: Miben látod most a legnagyobb veszélyt?
JT: Nagyon komoly az aggodalom, hogy az egész csak pofára fog menni. Nem azt nézik, hogy a pályázatnak mi a tartalmi része, hogy szakmailag érdemes-e támogatni, hanem csak azt, hogy ki adta be, s aszerint döntenek.
R: A decemberi demonstráció szakmai összefogásról szólt, de valóban össze tud zárni a szakma?
JT: Azt hiszem, egyáltalán nem, a demonstráció nagy meglepetés volt, de egyébként nem lehet szakmai összefogásról beszélni. A szakma politikailag ugyanolyan megosztott, mint az ország. Ameddig van politikai megosztottság, ezek az árkok a színház életében sem temetődnek be.
R: Úgy tűnik, a 2017-es igazgatóválasztás körüli hullámverés elült. Maradt-e belőle valami, ami érinti a színházat?
Jordán Tamás
Jordán Tamás
JT: A színház életét ma már ez nem befolyásolja, lett negatív és pozitív oldala is. Nagy élmény, hogy megtapasztaltam, mennyien szeretnek, milyen sokan szeretik a színházat és hajlandóak akár tüntetésen is kiállni mellette. A kinevezésem körüli botrányok talán közrejátszottak abban, hogy lett egy bizonytalanság, többen kerestek új lehetőséget.
R: Úgy hírlik, nem csak a bizonytalanság miatt jött el több színész is az elmúlt két évben Szombathelyről. Ennek miben látod az okát? Ez a fluktuáció hogyan befolyásolja a színház működését?
JT: Szombathelyről jó néhány nagyon jelentős színész elment, ilyen szempontból kilövőpálya, mert ott fedezték fel például Sodró Elizát, Hartai Petrát, ott került Magyarországon közönség elé Bányai Kelemen Barna. Az én életemben teljesen megszokott a folyamatos társulatépítés. Van egy ki nem mondott szabály, tartjuk magunkat hozzá, hogy általában nyolc-tíz év, amit színészként egészségesen lehet eltölteni egy társulatnál. Azután véget ér, új impulzusok, események kellenek. Színházigazgatóként nagyon nagy veszteségnek gondolom, ha elmennek jelentős színészek, de lehetőség van arra, hogy az úgynevezett második vonalból előrelépjenek olyanok, akik eddig nem jutottak eléggé szóhoz. Ez a folyamat most jól látható.
R: Sokat játszol Budapesten, kevesebbet vagy Szombathelyen. 
JT: Amikor a legjobban ment a színháznak, akkor is sokat játszottam Pesten. Lehet összefüggésbe hozni ezzel, de nem gondolom, hogy érdemes. A színháznak márciusban elkészül a következő éves műsorterve, hogy mely darabokat játsszuk, kik fognak rendezni. A gépezet ettől kezdve működik, nem hiszem, hogy ezt befolyásolja az, hogy jelen vagyok-e. Nem hiszem, hogy ez hátrányt jelentene a működés szempontjából. Itt vannak a munkatársaim, akik, amikor nem vagyok, intézik a színház ügyeit.
R: Hogyan építed újjá a társulatot?
 
JT: A társulatépítésnél nagyon fontos szempont, hogy Budapesten legyek. Amellett, hogy játszom, nézek előadásokat, tárgyalok az általam kiszemelt színészekkel. Az a koncepcióm, hogy a távozottak helyére nagyon jó, tehetséges, különböző életkorban lévő, odaadó, alázatos művészek jöjjenek.
R: Szombathelyen több előadásban benne vagy, emellett többek között a Rózsavölgyiben, az Örkényben is játszol. A játék öröme kell, vagy fontos a budapesti lét is? 
JT: Szombathelyen a Márton partjelzőt játszom, a Rózsavölgyiben öt előadásom van, mindegyiket szeretem, olykor megy az Örkényben a Macskajáték, az Operettben a Liliom, amelyek szintén nagyon szívemnek valók. Vitray Tamás használta a hasonlatot, ami nekem is nagyon tetszik, hogy A dzsungel könyvében Akela addig vezér, ameddig rendszeresen el tudja ejteni a nagyvadat. Minden egyes feladattal úgy vagyok, hogy tesztelem saját magamat, hogy még alkalmas vagyok-e arra, hogy leterítsem az áldozatnak tekintett szerepet. Nagy kihívás, de ez tart engem fiatalon.
R: Nagyon izgalmas, hogy évtizedekkel ezelőtti emblematikus előadásaidat most újra elővetted, mint a József Attila Szabad ötletek jegyzékét vagy a Szókratész védőbeszédét. Ezek is tesztek, hogy ma hogy szól, vagy olyan fontos állomásai a pályádnak, amelyeket olykor újra elő kell venni?
JT: Mindkettőt örök érvényűnek tartom. József Attilának ezt a nagyon nehezen fogyasztható írását most néhányszor újra csináltam. Nagyon szeretik, szívesen mondom el, mert én magam is felfrissülök. Minden előadásban máshova kerül a súlypont, más az érzékenység. József Attilának az a titka, hogy olyasmiről beszél, ami mindenkiben ott motoszkál, hogy ki vagyok én, mit keresek az életben, miért nem szeretnek. A Szókratész egy darabig csendben volt, de ebben a világban sokkal érvényesebb, mint valaha.
R: Bár a városvezetés a színház műsorpolitikájába nem szólhat bele, nálatok korábban ez megtörtént. Mennyire maradhat független a színház a politikától? Az önkormányzati választásokon Szombathelyen az ellenzék győzött. Ez jelent bármilyen változást a színház és a fenntartó közötti kapcsolatban?
A Márton partjelző fázik című előadásban.
A Márton partjelző fázik című előadásban.
JT: Annyit biztosan, hogy míg az előző városvezetés többsége nem kedvelte a színházat, az új vezetés többsége igen. Nyugodtabban tudunk tervezni és dolgozni. A mostani városvezetés, minthogy nem is dolga, úgy gondolom, nem fog beleszólni a színház műsorpolitikájába. De ez színházanként és városvezetésekként nagyon különböző.
R: A Merlin és Szombathely abban nagyon hasonló, hogy mind a kettőt az alapokról építetted fel. Azonosak ezek a társulatépítések, vagy helytől, színháztól is függ, hogy milyen lesz? Máshogy látod ma a színházépítést, mint húsz évvel ezelőtt?
JT: Nehéz válaszolni erre, mert messzire vinne arról beszélni, hogy melyek az alapvető prioritások, az anyagi fedezet, a közeg, ahol létrejön, vagy, ahogy én magamról gondolom, az alapító személyisége. Hogy azt, amit ő képvisel, át tudja-e adni mindazoknak, akik társai lesznek. Olyan, mint egy svájci óra, ahol minden kis alkatrész precízen működik, de ehhez mindenkitől nagy alázat kell.
R: Többek között Zsótért, Alföldit, Mohácsit hívtad rendezni. Szombathelyen, ahol egy időben színház sem volt, mint említetted, évről évre emeled a tétet, hogy mit lehet bemutatni. Őket meghívni bátorság, rizikó volt?
JT: Evidens az én múltammal, hogy őket hívom, s nagy szerencsém volt abban, hogy az említett rendezők mint barátaim, szívesen jöttek. Persze rengeteg prioritás van, a város egyetlen színháza, ahol kell adni Wellington bélszínt és pacalpörköltet is. Ezek a rendezők mindent tudnak a színházról és a színészetről. Nem csak azért kell az Alföldi, mert ő egy brand és jót csinál, hanem azért is, mert olyan a kommunikációja, a színészvezetése, hogy abból mindenki rengeteget tanul. Éppen Zsótérral próbálunk, én is benne vagyok az előadásban, iszom a szavait. Hihetetlen, hogy mennyi fontosat tud mondani. Azért is kellenek ezek a rendezők, mert posztgraduális képzés a színészeknek. 
R: A színház a ti családotokban erősen jelen van. Követitek egymás előadásait Adéllal, beszéltek szakmai kérdésekről? Egyáltalán tudjátok egymást messzebbről is nézni?
JT: Nagyon keveset találkozunk, de kíváncsiak vagyunk egymásra. Én még három előadás megnézésével tartozom Adélnak. Nehéz jól látni egymást, büszke vagyok rá, s azt hiszem ő is nagyon büszke mindarra, amit a közeli s a régmúltban csináltam. Lázár Katival is beszélgetünk a szakmáról, ilyen szempontból ma is nagyon fontos része ő az életemnek, nagyon hasonlóan gondolkodunk a színházról. Ez megkönnyíti a kommunikációt és megnehezíti a kritikát. Talán ő az egyetlen, akitől a kritikát is elfogadom.
R: Foglalkoztat, hogy mi lesz a színház sorsa, gondolkodsz az utódodról, „nevelsz ki” következő igazgatót? Kell tudni pontot tenni?
JT: Valahányszor ez szóba kerül, berzenkedem, mert nincs felnevelés. Együttműködés van, amiben meg lehet tapasztalni a színészek, rendezők színházhoz való viszonyát. Persze a jövőre kell gondolni, jár a fejemben, hogy mi lesz. Nagyon nehéz a megszokottól megszabadulni, de tudomásul kell venni, hogy nincs olyan messze a pillanat, amikor abba kell hagyni az igazgatást. Nem félek attól, hogy be kell fejezni. Sajnálom a társulatot, de nagyon jól meglesz egy jó vezető mellett nélkülem is.
R: A színházak vezetésében nem nagyon történt meg a generációváltás. Színházak hozzánőttek a vezetőikhez. Mégiscsak fontos kérdés, mi lesz Szombathellyel utánad.
JT: Nehéz nem provokációnak tekinteni a kérdést. Ha egy hatvanéves igazgató jól működteti a színházat, akkor miért kellene egy fiatalabb, de nem tökéletes igazgatót keresnie. Ez nem korosztályi kérdés. Bár jó lenne, ha lennének fiatalabb igazgatók is, nem tudom, mi az oka annak, hogy ez nem történik meg. Az, hogy ki lesz az utódom, nem pusztán az én döntésem. Én gondolhatok az utódomra, de hogy kinek fogadják el a pályázatát, kit neveznek ki utánam, abba, bár a városvezetés most mellettünk áll, erősen beleszólhat a politika.
R: A POSZT, amit egykor te hoztál létre dühít vagy fáj?
JT: Nem dühít, de fáj. Tíz évig csináltuk Simon Pistivel. Tízéves volt a kisgyerek, amikor elcsavargott. A POSZT az elkódorgott édesgyerek.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek