Végtelen szomorú belegondolni, hogy egy 1980-ban írt amerikai filmmusical, amely a nők módszeres munkahelyi elnyomásáról szól, 2020-ban, a megírását követően negyven évvel, szinte semmit sem vesztett aktualitásából. Legyen szó a köz- vagy a magánszféráról, az olyan vezetőket, mint a darabbeli Franklin Hart, nem kell nagyítóval keresgélnünk, ezért különösen izgalmas húzás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháztól, valamint Szente Vajk rendezőtől, hogy a #metoo után két évvel ezt a musicalt színpadra állította, még ha akadnak is kérdéseim a megvalósítás módjával kapcsolatban.
 Staub Viktória, Kulcsár Viktória |
A 9-től 5-ig eredetileg nagyon híres film volt Colin Higgins rendezésében. Broadway-színpadra csak 28 évvel a mozis bemutató után, 2008-ban került Los Angelesben. A darab szövegét Patricia Resnick írta, a dalszövegeket pedig a többszörös Grammy-díjas Dolly Parton, aki a film egyik főszerepét is eljátszotta (Lily Tomlin és Jane Fonda mellett). A sztori hetvenes évekbeli feminista komédia, amelyben dühös női beosztottak (Violet, Judy és Doralee) harcolnak korrupt, szexista főnökükkel szemben, mígnem egy napon véletlenül elrabolják, majd fogva tartják saját lakásán. Kicsit őrült a történet, de éppen ettől olyan rokonszenves. Ki ne gondolna egy ilyen alávetett helyzetben arra, hogy önbíráskodjon szexuális ragadozó főnökén? A tébolyult mese pedig épp arra jó, hogy segítségével csomagtartóba lehet tenni, majd karabinerek segítségével az ágya fölött rögzíteni lehet tulajdonképpen magát az elnyomó patriarchátust.
Kissé elszomorított ugyanakkor, hogy a lázadó hivatali beosztott nőkről szóló musical a Broadway általánosan szexista eszköztárával jeleníti meg a három főszereplőt. Az egyik jelenetben például, amelyben egy nagy munkahelyi balhé után Judy, Doralee és Violet rettenetesen beszívnak, elképzelik, hogy milyen módokon pusztítanák el Hartot. Egyikük egy James Bond-film femme fatale-jának öltözik, és lepuffantja, másikuk szexi cowboylánynak, aki elkapja a lasszójával, a harmadik nő a Disney-rajzfilm Hófehérke-jelmezében végez vele. És dacára annak, hogy a jelenet éppen a passzív, női szerepkörökkel való leszámolásról szól, amit a színpadon látunk, sőt amire fókuszálunk, az mégis a színésznők meztelen combja, mély dekoltázsa – ezekben a jelenetekben Hart szemével látjuk őket a nézőtérről. Elgondolkodtató, ha a #metoo után, vagyis épp arra reagálva készít Szente Vajk előadást, miért nem értelmezte újra kicsit az ősbemutató látványvilágát.
 Puskás Tivadar, Kosik Anita |
Illetve sajnos nem egészen igaz, hogy nem értelmezte újra, és ezzel a húzással a Roz nevű szereplő (Kosik Anita alakításában) igencsak rosszul járt. Rozt, a Hartba fülig szerelmes, érte a többiek elárulására akármikor kész beosztottat a főnök elrablása után a cég élére került három nő külföldre küldi franciát tanulni. A francia kiküldetésről Roz (a 2009-es New York-i előadásban legalábbis) már csak egy röpke pillanatra tér vissza az utolsó jelenetben, hogy elmondja, új szerelmet talált a tanfolyam alatt, mégpedig egy nőt. Szente Vajk rendezésében ezzel szemben Roz szívhez és Harthoz szóló szerelmes dala közben (amelyet Kosik Anita csodálatosan énekel) egy mozdulattal lerántja magáról az irodai kiskosztümöt, alatta pedig egy BDSM pornóba illő latexfűző éktelenkedik, abban vonaglik a színpadon.
Leszbikus persze nem lesz (talán azért, mert a nyíregyházi közönség felháborodott volna rajta, talán azért, mert ez Szente Vajk ízlésének nem felel meg), de a végül legálisan is hatalomra került három új főnöknő azért megalázza kissé, biztos, ami biztos. Ami viszont igazán meglepő öngól volt az előadás végén: Roz a tapsrendnél – most már tényleg minden ok vagy cél nélkül – újra lerántja magáról a kiskosztümöt, ami alatt egy francia zászlós fűző van. Ezt nyilván elégedett férfihangok és hangos füttyök követik a nézőtérről.
 Horváth Margit, Urmai Gábor, Puskás Tivadar. Fotók: Juhász Éva. Forrás: Móricz Zsigmond Színház. Fotó: Juhász Éva. |
Az előadás happy endje egy cseppet hervasztó, de végül is pontos befejezés. Miután a főszereplők lefegyverezték Hartot, majd a női alkalmazottakat védő irodai reformokkal (részmunkaidővel, gyerekfelügyelettel, illetve színes nyomtatópapírokkal meg növényekkel) sokkal hatékonyabbá tették a dolgozók teljesítményét, a főnök kiszabadul a hálószobájából. A lebukás pillanatában viszont szerencsére megjelenik egy még sokkal nagyobb hatalmú férfi (phallus ex machina), aki igazságot szolgáltat. A három nő kinevezését követően pedig már nem csipkedi az arcukat, hanem kezet fog velük, nagy megtiszteltetés ez számukra, ő meg majd csipkedi ezentúl a hierarchiában lejjebb lévő nőkét, akad még számos erre alkalmas arc.
Igazságtalan lennék, ha nem ismerném el az előadás egyértelmű erényeit. Így például a szereposztást. Szente éles szemmel választott ki három, egymástól igen különböző egyéniségű színésznőt, akik szépen be is lakják saját figurájukat. Horváth Margit kemény, mégis humoros és türelmes Violet, Staub Viktória kicsit ügyetlen és önbizalomhiányos Judy, ám a karakter szép lassan megerősödik, és megtanul nemet mondani. Kulcsár Viktória Doralee-ja kissé különc, de érzékeny és empatikus. Nem utolsó szempont az sem, hogy mindhárman remekül énekelnek. Puskás Tivadar némileg egysíkúan ábrázolja Mr. Hartot, bár igaz, a darab sem ad sok lehetőséget a figura árnyalására. Talán épp ez segít minket abban, hogy ne tartsuk túlzásnak egy pillanatra sem a figura ágy fölé függesztését és fogva tartását. Jól sikerült a szövegkönyv magyar fordítása is, a dalszövegek sokszor kifejezetten szellemesek és humorosak (a magyar fordítást Galambos Attila és Szente Vajk készítette).
Fontosnak tartom azt is, hogy ne csak pár budapesti színpadon jelenjen meg a férfi-női esélyegyenlőség témája, ez a vállalás tehát mindenképp az előadás legfőbb erényei közé tartozik. De azért vágyom már rá, hogy eljussunk egyszer odáig az erről való kommunikációban, hogy eltűnjenek a szexista elemek, legalább a feministának szánt előadásokból.
Az előadás adatlapja a Móricz Zsigmond Színház honlapján itt található.