Revizor: Általában felkérésre, s főleg operákat rendez. A bibliai Lót történetét a maga ötlete alapján írta meg Térey János. Lót története, a bűnös város kérdése, Lót morális kérdései miatt volt izgalmas a téma?
Kovalik Balázs: Mácsai Pál többször hívott, hogy rendezzek az Örkényben, de hosszú ideig nem volt olyan ötletem, amivel szívesen dolgoztam volna, amikor előkerült a Lót-történet. Az ember, Lót meghasonlása, morális szembekerülése önmagával volt az, ami érdekesnek tűnt.
R: Térey János halála nemcsak lelki teher lehetett. Együtt kezdtek el az előadáson gondolkodni, dolgozni. Hogyan hatott mindez a halála után a szövegre, a rendezésre?
KB: Nagyon fájón érintett. Odáig jutott a közös munka, hogy a sok ötletelés, gondolkodás, az elkészült részeknek a tovább beszélése, bírálása után János azt mondta, szeretné egyben leírni a szöveget, és utána kezdjünk vele újra foglalkozni. Az első leirat elkészült, de a további munkára már nem volt mód. Ilyenkor az ember nem tudja, hogy pontosan merre, hogyan, mert valamit még csinálni kell, szerkeszteni, sűríteni, bizonyos gondolati íveket tovább erősíteni. Ez a munka így ránk maradt, a színház dramaturgjával, Ari Nagy Barbarával és Nádasdy Ádámmal, aki stilisztikailag segített csiszolni, dolgoztunk még a szövegen. Azt szerettem volna, hogy János szövege kerüljön középpontba, ne írjunk bele, ne dolgozzuk át. Lássuk meg, hogy az anyag, ami van, hogyan tud szerkesztett formában működni. Úgy mondanám, hogy a drámai erő, a drámai konfliktus, a szövegen belüli dramaturgiai egymásra hatás nem volt még átgondoltan felerősítve.
R: Minden tekintetben kényes egy ilyen szöveghez hozzányúlni.
 Kovalik Balázs |
KB: A nehézség, hogy hogyan maradjunk hűek, hogyan maradjunk az ő elképzeléseinek nyomvonalán, s közben hogyan próbáljuk az epikus költői szöveget színházi előadássá alakítani. János szándéka nem az volt, hogy újraírja a bibliai történetet, hanem abból kiindulva kreáljon valami mást. Azt akarta bemutatni, hogy az a történet, ami a legenda szerint több ezer éve történt, valamelyest módosulva megtörténik napjainkban is.
R: Néhány szál, mint az idegenség vagy Lót morális válsága erős hangsúlyt kap, anno Lót és családja is menekültként érkeztek Szodomába. Ezek voltak Térey szövegében a leghangsúlyosabbak?
KB: Ez az a szál, ami végighúzódik János írásán. Ő is egy „jöttment”, ha a verseit olvassuk, látjuk, hányszor rákérdez arra, hogy elhagyta Debrecent, arra, hogy érzi magát Budapesten és hogyan próbál itt beilleszkedni. Hogyan tér vissza időről időre a gyökerekhez Debrecenbe, hogyan próbálja meg mind a kettőt magában elfogadni, s nem az egyiket a másik ellen kijátszani. Érzetem szerint ez a személyes indíttatás izgathatta leginkább ebben a témában. Sokszor teszi fel a kérdést, hogy menni vagy maradni. Lehet-e, szabad-e, kell-e menni?
R: Említette, Mácsai többször kérdezte, rendezne-e. Mi volt az, ami ebben a szövegben annyira erős volt, hogy megrendezze?
KB: Csak az, hogy rendezzek, nem érdekelt, egy lennék a sok száz rendezőből, aki a saját Csehov-, Ibsen-, Shakespeare-verzióját elmondhatja. Valami olyat kerestem, ami személyesen is érdekel, ami olyan lehetőséget ad, amit az ember formálhat. Egy olyan kalandot, amit az operarendezések mellett ritkán élek meg, ahol nagyobb lehetőségem van a szabadságra. Egy íróval együtt dolgozni, hogy valami újat hozzunk létre, nagyon izgatott. Lót bevándorlóként élt Szodomában, és bevándorlóként fontosnak tartotta a vendégjog tiszteletét. Ez lehet nagyon aktuális, de személy szerint engem is foglalkoztat, külföldön élek, s figyelem azt, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az idegenhez. Sokakkal ellentétben én nagyon nyitott és kíváncsi vagyok arra, ami számomra ismeretlen. Egy ideig kint éltem Németországban, ott tanultam, azután hazajöttem. Bíztam abban, hogy amit kint tanultam, elég lesz ahhoz, hogy dolgozhassak. Dolgoztam is éveken keresztül, próbáltam átadni mindazt, amit elsajátítottam, tapasztaltam, majd újra eljött egy idő, amikor erre már nem volt szükség. Nem reklamálok, de azt gondolom, egy csepűrágó addig táncol, mórikálja magát, ameddig dobnak pénzt a kalapjába. Ha nem kérik fel, másik piacra kell mennie. Most váltottam, kint élek, ott dolgozom, megbecsülik a munkámat, nem gondolkozom azon, hogy megint tovább kéne lépni. Nem olyan könnyű elmenni valahova, nem olyan könnyű kötődéseket feladni, újakat építeni. Lehet, de sokba kerül, sok energiába, munkába, lelki erőbe. Az ember nem tud annyiszor váltani az életében.
R: Olykor láthatóak itthon vendégelőadásban rendezései. Fontos, hogy ez a szál megmaradt? Maradt tüske amiatt, hogy úgy ment el, hogy nem kellett?
 Jelenet a Lót című előadásból |
KB: Tüske nem, de hegek maradtak. Az ember nem felejt. Nem haragszom, de óvatos vagyok, nem szeretném, ha még egyszer megcsípne a csalán. Miért kellene megint hinnem olyan emberekben, akik egykor elárultak? Nekem az a fontos, hogy értelmes munkákat csináljak, nem érdekel a csillogás, ha jó a munka, nem az izgat, hogy a müncheni Staatsoperben vagy egy vidéki színházban dolgozom. Lenyűgöz, ha színházszerető emberekkel találkozom, akiknek nem nyűg, hanem élvezet az előadás előkészítése, lebonyolítása. Magyarországra szívesen jövök, de nem feltétlenül. Nem csak a rendezést gondolom lehetőségnek, tanítok is, amit szeretek csinálni. Színfalak mögötti munka, de hogyha hiszek a jövőben, érdekel, hogyan alakul az utánpótlás kérdése. Az a lehetőség, hogy felépíthetek egy tanszéket, ritkán adódik egy ember életében. Boldogan látom, hogy a müncheni tanszék miként illeszkedik be a német képzésbe, hogyan nő irántunk a figyelem. Az egyik legerősebb mesterszakos képzés zajlik nálunk immár nyolcadik éve.
R: A rendezésben is a létrehozás a legizgalmasabb, a folyamat, ameddig a próba tart?
KB: Számomra igen. A pillanatnak készítünk előadást, olyan, mint a buborék. Egy olyan izgalom, ami nem azonos az írók, a festők örökkévalóságával, ez a szép, a kaland benne, ez a sajátságos létezés.
R: A bemutató után elereszti a rendezéseit?
KB: Szeretem, ha egy előadás érlelődik, elmozdul, változik, hagyom, hogy valamelyest elcsússzon, és időnként megpróbálok ott lenni és visszajelezni.
R: A hiányokból születik, amikor újra elővesz egy korábban megrendezett előadást, mint például Bartók Kékszakállúját, vagy az idő múlásával pakolódnak rá újabb rétegek?
 Jelenet a Lót című előadásból. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
KB: A Kékszakállú számomra talán a legfontosabb mű, az operák esszenciája, a világmindenség, az emberi létezés alapstruktúrája, az egyik legmélyebb darab, amit ismerek. Ezzel a művel öt-tíz évenként találkozni azt jelenti, hogy az ember ennyi időnként tükörbe néz. Nincsen mit eljátszani a műben, nincsenek szerepek, nincs helyszín, az ember saját maga van. Semmi nincs, csak a két énekes, a karmester és a rendező. A Kékszakállú az ő lelkükről, állapotukról, világlátásukról szól. Akkor érdemes újrarendezni, amikor az ember kíváncsi, hogy hova jutott.
R: A Lót is tükörbe nézés?
KB: Igen, de a Lót egy nagyon mai, konkrét problémakör. Ezekkel a kérdésekkel nyilván megküzd minden Lót, de tizenöt éve ezek a kérdések itt Európában nem így merültek fel, a Kékszakállú esetében időtlenségről beszélhetünk.
R: A Lót előadása, túl azon, hogy zenei részletek vannak benne, szerkezetében olyan, mint egy oratórium.
KB: Az oratorikus szerkezet segítség volt abban, hogy az epikus mű kerülhessen a központba, hisz az oratórium váltásaiból, a tételekből alakul ki a kohéziós erő, nem a történetből.
R: Az éppen induló Örkényben rendezte meg anno a Borisz Godunovot, amit ráadásul Térey fordított. Milyen a visszatérés, milyen volt a közös munka?
KB: Az Örkény rengeteget változott az elmúlt években, nagyon tisztelem Mácsait, ahogy felépítette a színházat, ami mára intenzíven van jelen a kulturális életben. Ha valamire jó értelemben lehet azt mondani, hogy polgári kultúra, akkor minden, amit ott megél az ember, az. Nagyon szerettem velük dolgozni.
R: A szűkülő lehetőségek miatt ment el Németországba. Onnan, távolabbról ma hogy látszik mindez?
KB: A szakértelem, a minőség nagyon háttérbe szorult. Nemcsak az a kérdés, hogy mit játszik az ember, hanem az is, hogy hogyan. Azt látom, hogy a politikai erővonalak és a megélhetési lehetőségek mentén nagyon sok elhazudott intézmény, színház, előadás születik. Ha felmegy az ember az Operaház honlapjára, látja, hogy az Erkel igen gyakran félházzal működik, miközben hatalmas a show körülötte. Akkor ott valami nincs rendben, valami el van hazudva. Nem hiszem, hogy színvonalasan lehet harminc premiert egy évadban megcsinálni. Ki lehet pipálni, de nem lesz valódi minőség. Aki ebből él, természetesen befogja a száját, még ha szenved is tőle. Vagy belefásul. Az az elkeserítő, hogy aki tenyérből etet, az se lesz soha boldog, hiszen pontosan ismeri a játékszabályt, tudja mit művel. Ha meg nem, az annál rosszabb.
R: A Lót előadásában ez erőteljesen ott van. Szodoma, a korrupt város, amit sokan működtetnek. De meddig vállalható, kérdezi Lót.
KB: Szodomában ezek a játékszabályok. Csak az a kérdés, Lót miért él itt.