Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JÓ BARÁTUNK, EK

A fecsegő potyautas 80.
2019. dec. 12.
"Szerénységem heveny sikítófrászban törne ki, ha Esti Kornél valamilyen oknál fogva egyszeriben a barátjává válna. Mindjárt elmondom, miért." SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Műsorra került egy kedves házi előadás a Bábszínházban, a darab címe egy eléggé ismert magyar név, egy eléggé szeretett, magasztalt, respektált név, egy író neve, egy utazó, egy fölolvasó, egy örök kisgyerek, egy álmodozó, egy játékos neve, egy olyan valakié, akit már egészen fiatalon lecsókolt savanyú kis lányszájával a halál, és akinél önzőbb alakot keveset hordott szőrös hátán a föld. Ez talán hülyeség, mármint az önzőség mértékének ilyetén emlegetése, de most már nem húzom ki. Mindenesetre szerénységem heveny sikítófrászban törne ki, ha Esti Kornél valamilyen oknál fogva egyszeriben a barátjává válna. Mindjárt elmondom, miért. Ismerjük őt, egészen közeli társ néha, máskor, borongósabb, felhősebb napokon távoli rokonnak véljük, de hát nem véletlenül emlegettem én a sikítófrászt. Jó néhány esztendeje Pacskovszky József készített egy finom sercegésű, drámaian álmodozó Esti-filmet, afféle nosztalgikus road movie-t, a remek Máté Gábor játszotta a meghaló, végúton járó Estit, a remek és még igazán fiatal Erdély Mátyás a nőkről fantáziáló nagykamaszt, nagyon szépen, nagyon gazdagon. Esti volt tehát ifjú meg egy öreg személyiség, míg meg nem halt, úgy értem, meg nem haltak, tkp. együtt, a csillogó, gyönyörű tenger a halál metaforájává vált. Pacskovszky filmje emlékeim szerint hangulatában, a nosztalgiához való lírai viszonyában erősen kötődött egy másik nagyformátumhoz, mégpedig egy Szindbád nevű érzelmi lókötő alakjához, igen, mintha éppen Szindbádból következett volna Esti, Pacskovszky nem távolította el tőle, nem tette nagyon mássá, pedig talán lett volna erre mód és alkalom. Talán. Mindenesetre az egy nagyon szép vállalkozás volt, remek játékokkal, szép vonalvezetésekkel és lírai módon megfestett életképekkel. Olyan jó például kifejezetten ízléses filmet látni. Visszakerestem Benkő Gyula icipici jelenetét, egy idős színész, három-négy mondata, arca, te atyaég.
 
Szilágyi Bálint, aki most a Bábszínház talán legparányibb helyiségében rendezett Estit, közelebb engedett ahhoz, amit én erről a fölolvasásokban, önunalomban, kiégésekben és föl-föltámadásokban jártas alakról gondolok. Jó, csak előbb arról még, mi lenne a közös Szindbádban és Estiben. Hogy például ragadozók. Igazi, megveszekedett, hamisítatlan ragadozói a lelki, tárgyi, testi nagyvilágnak. Mondhattam volna élősködőt is, de az talán túl erős lenne. Mindenesetre nem uralmi helyzetet hoznak létre. Nem gyarmatosítják az életet, csupán használják, kihasználják, eltöltik az élet adta javakkal a hol csöndesebben folydogáló, máskor meg nagyhangon csattogó időt, és bármikor szemrebbenés nélkül tovaszállnak. Amit a nőről gondolnak, ma már egyenesen botrányos. Nem megfognak, csak érintenek. Otthontalanok is. Szegények. Ja, igen, azért szegények, mert utazók, tehát minden az övék. Csakhogy amíg Szindbád előhívója és múzsája a szimbolizmus lírai álomvilága, mintha egyenesen egy varázsló kertjéből bukkant volna elő, kalapjával, könyökével maga után húzva a virágillatú ködöt, addig Esti már igazi snájdig egzisztencialista hős. Szindbád végtére is ismerősként járja a világ tájékait, Esti már idegenként. Idegenség árad minden rezdüléséből, kisjátékából és nagy öleléséből. Ezért mondtam a sikítófrászt. Szerintem Esti jéghideg alak, úgy néz át rajtad, egy másikon, hogy közben mégis kifoszt. Jó, jó, ez egy szélsőséges állítás. Szindbád a személyiség elhomályosulása vagy föloldódása, Esti lényében pedig nő, terjedni kezd egy a halálnál is félelmetesebb valami, mégpedig a semmi. Szerintem ezt megérezte Szilágyi Bálint rendezése. S mintha túl is lépett volna ezen az állításon, amikor is Esti személyiségét szétszedte, s négy színészből bárki eljátszhatta. Volt Esti nő. Ilyen férfi, olyan férfi. Volt a halál kislánya, idős színésznő. S ha nem is éreztem egészen az inspirációs okot, csak arra gondolhatok, hogy Esti személyiségének sokféle artikulálása arra szolgál, hogy azt állítsa, aki túl sokféle lehet, nem lesz végül semmilyen. Mint aki úgy van, hogy nincsen. Utazók büntetése, átka, nem? Emlékeznek rájuk, a semmire. Vágynak utánuk, sírnak utánuk, a semmi után. Kicsit ismerős volt minden ezen a bábszínházi estén. Aztán egy kép mégis vissza-visszatér. A színészek – Barna Zsombor, Blasek Gyöngyi, Márkus Sándor, Pallai Mara – Esti haldoklása közben apró köveket rakosgatnak szét a színpadon. Emlékek. A múlt. A volt. Kővé válik minden. Sok kővé. Semmivé. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek