Kafka egy este elolvasta Brecht A szecsuáni jólélek című darabját, aztán közvetlenül utána letöltötte az ncore-ról Gertler Viktor Állami áruházát, de bealudt rajta, és rémálmodni kezdett. Nagyjából így tudnám legegyszerűbben leírni Az én kis hűtökamrám című előadásról szóló benyomásaimat. A dráma 2011-es ősbemutatója után két díjat is elnyert Franciaországban: a Moliére-díjat és a francia kritikusok díját. A magyarországi ősbemutatót Novák Eszter rendezte idén a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
 Kuna Károly, Tóth Ildikó |
Adott egy szupermarket a benne dolgozó nyolctagú kollektívával, és van egy rémes, agresszor főnökük, Blocq. Utóbbi minden alkalmat kihasznál a dolgozók módszeres megalázására és megfélemlítésére, ő a gonosz kapitalizmus maga. Barátai nincsenek, családjával sem ápol jó viszonyt, ezért nem csoda, hogy mikor halálos betegsége kiderül, a beosztottakra hagyja a boltja mellett cementgyárát, vágóhídját és éjszakai bárját (vagyis inkább kupleráját) is. Cserébe csak annyit kér, hogy új tulajdonostársai minden évben játsszanak el egy róla szóló színdarabot. Az én kis hűtőkamrám olvasható lenne a kapitalizmus kritikájaként is, ugyanakkor nem fest túl szép képet a proletariátusról sem. Az áruház dolgozói ugyanis egytől egyig önzők és életképtelenek, nem tudnak kimozdulni saját alávetett szerepükből, és érthetetlen (ám a dráma logikájából nagyon is érthető) módon folytatják kemény munkájukat beosztottként, jogosultságtudatuk maximum addig terjed, hogy a pénztárból és a bolt készleteiből elemeljenek valamennyit.
Talán éppen emiatt tudunk meg róluk nagyon keveset, életük és személyiségük csak a Blocqhoz és az új helyzethez való viszonyukon keresztül válik kicsit láthatóvá. Egyetlen szereplő van, aki különbözik tőlük, az előadás főszereplője, Estelle, aki altruizmusával e hierarchia legalján helyezkedik el. Önfeláldozása keresztény morált tükröz, miközben egyik legnagyobb fájdalma az, hogy ateista. Az istenhit és a színház iránti olthatatlan szenvedélyét mutatja be az előadás humoros kezdőjelenete is, amelyben Estelle egy apácarend tagjai között próbál észrevétlenül elvegyülni, ám azok leleplezik, és keresztényekhez kevéssé méltó szavakkal elűzik maguk közül.
 Jelenet az előadásból. |
De van egy másik szereplője is az előadásnak, aki hisz a színház és az átváltozás erejében, ez pedig a haldokló Blocq. Kuna Károly karikaturisztikusan megjelenített főnökfigurája betegségét büntetésként éli meg. Kuna az előadás előrehaladtával egyre inkább visszavesz a ripacskodó színészi túlzásokból, s bár Blocqja még mindig képtelen az önreflexióra, lassan felkészül a szembenézésre önmagával. Szerinte, ahogy Estelle szerint is, a színház képes arra, hogy megmutasson az emberből valamit, amit amúgy nem látna magából – így a színházi előadást nem puszta nárcizmusa miatt várja, hanem egyre inkább valamiféle megváltásként tekint rá.
És a szerepfelvétel, az átváltozás megmutatja Estelle addig nem látott oldalát is. Mikor nagyon eluralkodik a káosz, meg főszereplőnkön munka- és tulajdonostársai, előkerül Sui Ta, Estelle gonosz és veszélyes, fegyverrel handabandázó öccse, aki erőszakkal érvényesíti a nő akaratát. Az átváltozás itt pontosan ugyanúgy történik, ahogy Brecht drámájában: az Estelle által elképzelt közjó, és mint később kiderül, egy beteljesületlen szerelem érdekében. Csak az eredmény más, Az én kis hűtőkamrám Sen Téjét ugyanis nem igazán érdekli az üzlet megmentése, nem lesz belőle kapitalista tőkés, megelégszik a színházi rendező pozíciójával – de zsarnok lesz ő is, efelől semmi kétségünk. Így viszont elég halványnak tűnik a Brecht-parafrázis, hiszen egy napjainkban játszódó darabtól talán mégis csak azt várnánk, hogy a 21. század szűrőjén keresztül valamiképpen újrafogalmazza a megidézett brechti történetet.
Problémás a narrátor szerepeltetése is. Kiss Diána Magdolna figurája sokáig rezonőrnek tűnik, Estelle munkatársaként kritikusan viszonyul a főszereplő önkéntes alávetettségéhez, őszintétlennek véli viselkedését, majd az eltűnt Estelle naplóját olvasva valamit megért ebből a működésből. Ám mint kiderül, a főszereplő nem írt le mindent a naplójában, így a rezonőr félrevezetés áldozata lesz, nem válik mindentudó elbeszélővé. Ebből pedig világosan látható, hogy hiába a narrátori szerep, a történetet mégsem ő meséli el, nem az ő szemszögéből nézünk az eseményekre, így fölvetődik a kérdés: mi szükség itt narrátorra egyáltalán.
 Fotók: Vörösmarty Színház |
Tóth Ildikó Estelle-ként finoman és érzékenyen jeleníti meg a bántalmazott, alávetett nő figuráját, aki többet lát a világból, mint a körülötte élők, akit ezért a többiek bolondnak tartanak, és aki időnként valóban az enyhe őrület jeleit mutatja. Figurájának introvertált ártatlansága csap át üvöltöző, ripacs agresszióba, amikor saját öccsének adja ki magát – nagyon izgalmas, hogy Estelle, bár él-hal a színházért, mégis csapnivaló rendezőnek és színésznek bizonyul. Hitelesen eljátszott figura alakít egy hiteltelent, aki sokszor civil módon viselkedik játék közben, kiesik a szerepéből, az öcs többször azon kapja magát, hogy Estelle hangján szólal meg. E kettő közti finom határátlépések annak bizonyítékai, milyen nagyszerű színész Tóth Ildikó.
Az előadás tere egy kórházi váró, hűvös, csempézett felület. Itt ücsörögnek, ácsorognak, várakoznak szereplőink. Hogy mire? Hát egyrészt a zsarnoki Blocq halálára. De van itt valami más is, amit talán Brecht egy versével, A kerékcserével lehetne legjobban érzékeltetni: „Ülök a járdaszélen./A sofőr kereket cserél./Nem voltam szívesen ott, ahonnét jövök./Nem leszek szívesen ott, ahová megyek./Miért nézem a kerékcserét/türelmetlenül?” (Eörsi István fordítása)
De mire várunk mi, akik a nézőtéren ülünk? Miről szól végtére is Az én kis hűtőkamrám? Hogy erkölcs nem létezik, és már nem lehet hinni semmiben? Hogy a kapitalizmus és a tőke rossz? Hogy a szolidaritás hiánya rossz? Hogy az emberek között nincsenek érdekmentes kapcsolatok? Rendkívül didaktikusan jelennek meg a drámában ezek a felvetések, és minden kérdésre megkapjuk a választ.
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.