Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM KURVA, AKI FÉL EGYEDÜL

Akik maradtak, Foglyok / 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2019
2019. szept. 23.
Az Oscar-díjas Mindenki rendezője és a friss Oscar-nevezett Tóth Barnabás is a Rákosi-korszakban keresett és talált szíverősítő történeteket. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Úgy látszik, itthon és külföldön is beért az a munka, amit Köbli Norbert és Szász Attila a történelmi tévéfilmjeivel kezdett el. Épp a napokban derült ki, hogy Nemzetközi Emmy-díjra jelölték az Örök telet és színésznőjét, Gera Marinát (valamint a Köbli írta és Bergendy Péter rendezte Trezort), amire a magyar film történetében még nem volt példa. A miskolci CineFesten pedig két történelmi kamarafilmet is bemutattak, melyek alkotóinak a zárt helyre szorítkozó, erős érzelmi sodrású Köbli–Szász-művek, A berni követ vagy a Félvilág jelenthettek megerősítést, hogy kevés pénzből is lehet releváns történelmi filmet készíteni. Magyarország ráadásul az Akik maradtakat nevezte a jövő évi Oscarra, mecenatúrás, vagyis tévére készült filmként, amely a Filmalap fennállása alatt még nem fordult elő.

Tóth Barnabás filmjének a témája is különleges, amennyiben nem a haláltáborok, hanem az azt túlélők vagy épp elkerülők szenvedését viszi vászonra, ami eddig csak érintőlegesen (Herskó János: Párbeszéd) és jobbára dokumentumfilmekben (Éva A-5116., Társasutazás) került szóba a magyar filmtörténetben. 

„Szerintem mi jártunk rosszabbul, mint akik elmentek. Engem egyszerűen itt felejtettek” – fogalmazza meg a túlélők magára maradtságát a tizenéves Klára, aki nem hajlandó elengedni a szüleit: naponta ír nekik leveleket, hátha egyszer visszatérnek. Makacs önáltatását csak a szintén magába gubódzó nőgyógyásszal, Aldóval kivirágzó, szeretetteljes kapcsolata lazítja fel, akiben pótapára lel – még ha a társadalom nem is nézi ezt jó szemmel.

Csendes, visszafogott, jó ízlésű melodráma az Akik maradtak, amely kapcsán nem tévedés a kései Szabó István-filmeket emlegetni. Ugyanarról a tőről fakadó humanizmus, a történelemben megroppanó kisember iránti rokonszenv hatja át minden képkockáját. Annyi különbséggel, hogy Tóth Barnabást – már csak a korlátozott játékidő és költségvetés okán is – csupán díszletként érdekli a kibontakozó, csengőfrászos vörösterror vagy a holokauszt utóhatása. Hiányérzetünket a mindenre kiterjedő visszafogottság táplálhatja: ha csak egy kicsit mélyebben érzékelteti, mekkora sebet ejtettek a tragédiák hősein, akkor a gyógyulás élménye is még felszabadítóbb lenne.

Szőke Abigél és Hajduk Károly az Akik maradtak című filmben
Szőke Abigél és Hajduk Károly az Akik maradtak című filmben

Tóth poszt-holokausztfilmjében minden fontos belül zajlik, és finom gesztusokból, kimondatlan szavakból bomlik ki, az Akik maradtak így veretes színészfilm is egyben, amit a fiatal Szőke Abigél és a veterán Hajduk Károly alakítása emel az átlag fölé. Szőke hihetően játssza el a cserfes, tüskés kamaszlány megannyi arcát, aki „5 és 70 között bármennyi tud lenni”: szeretetéhes kisgyerek, konok kamasz, csábító nő és koraérett bölcs egyaránt. Hajduké pedig pompásan visszafogott, nüanszokban élő színészet, amire tényleg csak a legnagyobbak képesek. Filmvégi, hirtelen feltörő sírása visszafojtott szipogás csupán, amibe mégis bele lehet pusztulni, mert egy meg nem élt élet minden fájdalma felbugyog benne.

Az Akik maradtak nem a történelemlecke, még csak nem is a haláltáborok utáni űr és a vele járó elmagányosodás felfestése miatt érdekes: igazság szerint bármikor játszódhatna. Két, magára maradt ember akkor is pont így és ennyire meghatóan találna egymásra, sejlene fel bennük valami más a megélt intimitás hatására, és fojtanák vissza ugyanúgy, amit nem tartanak illendőnek. Különösen a #metoo korában szívszaggató a lovagiasan becsületes Aldó és a kiskorú Klára kapcsolata, amely saját és a társadalom normái szerint sem fejlődhet valami mássá. Lehet, hogy némileg hiányoznak a filmből F. Várkonyi Zsuzsa könyvének (Férfiidők lányregénye) éleslátó pszichológiai megfigyelései, de az erotikamentes intimitásról és a tisztaként megőrzött érzelmekről Tóth Barnabás filmje is sokat tud mondani.

Akik maradtak
Akik maradtak

Valószínűleg e könnyen átélhető, ugyanakkor a tengerentúlról egzotikusnak látszó díszletekbe csomagolt érzelmeket díjazták az amerikai kritikusok is. Az Akik maradtak világpremierjét a Telluride Filmfesztiválon tartották, ahol elismerően írt róla a Variety és a Wall Street Journal: utóbbi szerint Szőke Abigél a fesztivál legmeglepőbb, egyben megmagyarázhatatlanul gyönyörű alakítását nyújtotta. Ígéretes jövő előtt áll Tóth Barnabás filmje – aki év elején a Susotázs című rövidjével került Oscar-közelbe –, hiszen az a Menemsha Films fogja forgalmazni Amerikában, amely Török Ferenc filmjével, az 1945-tel több, mint egymillió dolláros bevételt ért el ott.

Hasonló pályaívet alapjáraton Deák Kristófnak jósolnánk, aki a Mindenkivel három éve Oscart nyert, és annak rendje és módja szerint bombázni kezdték ajánlatokkal a hollywoodi stúdiók. Deákra a rangos díj miatt hajlamosak vagyunk befutott rendezőként gondolni, pedig egyelőre csak néhány sorozatepizódot és kisfilmet rendezett: a Foglyok az egész estés bemutatkozása. Olyasmi, sajnos, amire visszatekintve azt szokták mondani, nem tartozik az életmű jelentős darabjai közé.

Onnan indítunk, mint Bunuel az Öldöklő angyalban, csak itt nem a természetfeletti abszurd, hanem az ÁVO zár be tucatnyi embert egy bérlakásba. Magyarázat nincs, csak intenzív kussoltatás, meg persze kismagyar abszurd, amint a fogva tartott emberek elkezdik ölni és besúgni egymást. A Foglyok a helyzetben rejlő humort kívánja a felszínre bányászni az elnyomás természetrajzával és egy izgalmas bűnsztorival egyetemben. Tételmondatát Fekete Ernő lakonikus lázadója mondja ki: vajon lesz idő, amikor tudunk majd ezen nevetni?

Jelenet a Foglyok című filmből. A képek forrása: MAFAB
Jelenet a Foglyok című filmből. A képek forrása: MAFAB

A kérdés persze költői, hiszen nevetni Bacsó Péter már 1969-ben, a nézők pedig tíz évre rá tudtak a rákosista diktatúrán, amikor mozikba került végre A tanú. A Foglyok tehát korántsem előzmény nélküli alkotás, és az összehasonlítás nem válik javára: nem azért, mert nem olyan korszakos mű, mint A tanú vagy az Isten hozta, őrnagy úr!, hanem mert abban a leggyengébb, amiben a legerősebbnek kéne lennie: a humorban. 2019-ben már semmi figyelemfelkeltő nincs egy házmester-sztereotípiában, hiába játssza szokásához híven bravúrosan a hajlongó gerincű, egyszer nyilas, máskor elvtárs szolgát Molnár Levente; és az a poén is inkább csak papíron megmosolyogtató, amikor a párthű bíró nem tudja eldönteni, szignózott zsebkendőjével vagy Rákosi arcképével törölje ki a fenekét a vécépapírhiányos lakásban – márpedig ez a Foglyok legabszurdabb jelenete.

Megszívlelendő tanulságokból – a diktatúra azt is megtöri, aki kiszolgálja – nincs hiány, és az is üdvözlendő, hogy Deák Kristóf nem a tragikumról, hanem a kiállását, a becsületét meglelő emberről mesél a sötét történelmi időkben. Jelentős erényként viszont csak az impozáns színészgárdát tudja felmutatni, akik gondoskodnak róla, hogy komolyabb feszültség és célba találó poénok híján is elsuhanjon a szűk másfél óra. Jobb pillatanaiban Sodró Eliza, a filmbe sehogyan se illő jósnő-karikatúrát is pompásan játszó Vasvári Emese, vagy az ÁVO-sként is emberi Lengyel Ferenc feledtetni tudja, hogy alig kidolgozott szkeccseket látunk jellemek helyett, a rejtély pedig nem a filmben, csupán az azt követő feliratokban oldódik meg.

A Magyar Film Adatbázisban az Akik maradtak adatlapja itt, a Foglyok adatlapja itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek