A helyszínválasztás oka, hogy egyrészt az összességében hároméves vállalkozás (részben) a színházi előadások vidéki turnéztatásának lehetőségeit kutatta, másrészt az együttműködés egyik tagja és koordinátora, a Control Stúdió Dunaszekcsőn működik. A projekt másik központi kérdését az utcaszínház műfajában rejlő potenciál, illetve annak „oktathatósága” jelentette.

Fotók a konferenciát kísérő kiállításról

A nemzetközi együttműködés tagjai közvetlenül vagy áttételesen mind kapcsolódnak a fent említett témákhoz, ugyanakkor különböző tudást és tapasztalatot „hoztak” az együttműködésbe. A partnerség sokszínűségét bizonyítja, hogy míg az olasz Teatro Tascabile di Bergamo egy szigorúbb, formalizáltabb utcaszínházi formát képvisel, ahol a részvételiség nem játszik központi szerepet, addig az – egyébként a bergamói társulathoz hasonlóan a commedia dell’arte egyes elemeit esztétikájába beépítő – magyar Utca-Szak erősen épít a közönség aktív bevonására, és elsődleges közönségét a hátrányos helyzetű területek és közösségek jelentik (roma falvak, szegregált iskolák, börtönök, stb). A szlovén Kud Ljud az utcaszínházzal ellentétben sokkal inkább a köztéri művészet területéről érkezett (és tízéves múltra visszatekintő köztéri előadói gyakorlatukhoz kapcsolódva pár éve oktatási programot is indítottak), a brit Broken Spectacles pedig a brit vidéki színjátszás rendszerével ismertette meg a hálózatot, ami idővel – láthatólag – a projekt kiemelten elérendő céljává vált. 

Az Erasmus+ program által támogatott hároméves (valójában 1 + 2 éves, hiszen a RIOTE 2 az azt megelőző RIOTE program szerves folytatása) projekt fókuszában a korábban említett két területen (utcaszínház és professzionális előadások vidéki turnéztatása) az együttműködés tagjai által felhalmozott tudás megosztása állt. A tudásmegosztás elsődleges formáját pedig – a dunaszekcsői esemény keretében szervezett kerekasztal-beszélgetés és informális beszélgetések, valamint a projekt során született dokumentumfilmek tanúsága alapján – elsősorban a többnapos intenzív közös workshopok jelentették. Az egyes workshopokat az együttműködés tagjai tartották a többi résztvevőnek, leginkább saját működésük helyszínén. 

Az együttműködés szó szerint kézzelfogható „eredményét” jelenti két kiadvány (a brit Take Art szerzőségében megjelent Rural Touring Handbook, valamint a Klud Ljud egyik alapítója és művészeti vezetője, Vida Cerkvenik Bren által jegyzett Why don’t we do it on the road), amelyek a projekt egy-egy irányát foglalják össze. A két nemzetközi szinten is hiánypótlónak tekinthető könyvet a szerzők gyakorlati útmutatónak szánták, amelyek segítségével lépésről lépésre felépíthető egy vidéki előadás-turnéztatási rendszer, illetve elsajátíthatók az utcaszínház praktikái. 

A dunaszekcsői találkozó célját egyfelől a hároméves program eredményeinek megosztása, másrészt – feltételezhetően – a nemzetközi partnerek között megosztott tudás és a magyar közeg konfrontációja jelentette. Ez utóbbi érdekében került sor a találkozó keretében egy kerekasztal-beszélgetésre: a szervezők a vidéki turnéztatás témájához kapcsolódóan hívták meg id. Bagossy Lászlót (Pajtaszínház program), míg az utcaszínház kérdésének körüljárására Méhes Csabát (Méhek) és Néder Norbertet (Ládafia Bábszínház) kérték fel.

A beszélgetés során egyre erősebbé vált bennem az érzés, hogy míg a vidéki turnéztatás terén nulláról kell felépíteni egy rendszert, mivel annak gyakorlatilag nincs hagyománya Magyarországon, addig az utcaszínház műfajában éppen a túl erősen berögzült és némiképp idejétmúlt hagyomány gátolja annak továbbgondolását.

A Nagy-Britanniában (főként Angliában) évtizedek óta sikeresen működő Rural Touring Network célja, hogy professzionális társulatok kisformátumú, könnyen utaztatható előadásait a kulturális kínálattal szerényen ellátott területekre, elsősorban kistelepülésekre juttassa el, méghozzá olyan produkciókat, amelyeket az adott közösség választ ki helyi önkéntes „promotereken” keresztül. A promoterek olyan aktív civilek, akik részt vesznek a hálózat rendszeres találkozóin, tájékozódnak a "kínálatról", majd abból kiválasztják a meghívandó előadásokat. A meghívást részben a jegybevételből, részben pedig az Arts Council támogatásából fedezik.

A nemzetközi együttműködés magyar és romániai partnerei e vidéki turnéztatási modell adaptálására törekednének (a Take Art kézikönyve is részletesen kitér e két országban való megvalósítás lehetőségeire), bár ezekben az országokban a közeg és kontextus alapjaiban más, mint Angliában. 

Elsősorban a központi (ko)finanszírozás terén mutatkozik gyökeres különbség: a RIOTE projektet kezdeményező fiatal magyar előadóművész, Pintér Géza által említett lehetséges magyarországi forrás, vagyis az NKA-nál megpályázható forgalmazási támogatás távolról sem összehasonlítható az Arts Council-nak az angliai vidéki turnézási rendszerek működtetésére és fejlesztésére dedikáltan fordított támogatásával. Másfelől Magyarországon gyakorlatilag nem létezik a profi társulatok vidéki turnézásának hagyománya (a rendszerváltás előtt működő „tájolást” leszámítva), pláne nem a „meghívó” közösség bevonásával. 

Id. Bagossy László osztotta meg azon véleményét  a kerekasztal-beszélgetés során (amivel én is egyetértek), hogy befogadói oldalról racionálisabbnak tűnik a modell adaptálása, főleg olyan kistelepüléseken, ahol már működik amatőr színjátszás, így az azáltal generált keresletet kihasználhatná egy vidéki turnéztatási hálózat kínálata, ugyanakkor a professzionális társulatok számára nehéz lenne egyfelől olyan (elsősorban anyagi) feltételeket biztosítani, másfelől pedig olyan szakmai perspektívát nyújtani, hogy elkötelezzék magukat az ilyen jellegű munka mellett. A 2015-ben a Magyar Teátrumi Társaság által indított Pajtaszínházi program sem feltétlenül befolyásolja pozitívan e törekvés kimenetelét (bár a szervezők épp e program és saját célkitűzésük közötti párhuzam miatt hívták meg id. Bagossyt), mivel az éppen a vidéki amatőr színjátszást „viszi be” (egyetlen alkalommal, bármiféle komoly helyi utánkövetés nélkül…) a budapesti Nemzeti Színházba, ami éppen ellentétes irányú folyamatot jelent, mint amit a vidéki turnéztatási rendszer el kíván érni.    

Az utcaszínház témájában a beszélgetés némiképp bizonytalan műfaji meghatározási kísérlettel kezdődött: mit értünk e fogalom alatt, megfelelően használjuk-e, nem kéne-e inkább az angol „outdoor” kifejezésnek nagyjából megfelelő szabadtéri színház kifejezést használni. Felmerült a kérdés, hogy mitől válik ez a fajta alkotás mássá, mint a színháztermi munka, továbbá hogyan közvetíthető „komoly” tartalom az utcaszínházi formán keresztül (ami igen gyakran a harsányság, a látványosság, a nevettetés eszközeivel operál). 

Fotók: Rumann Gábor

A kérdések a beszélgetés során a magyar kontextuson belül (és szerintem megválaszolatlanok) maradtak, pedig a RIOTE együttműködés két külföldi tagja, a Teatro Tascabile és a Kud Ljud két különböző választ is javasol. Az olasz társulat speciális térbe íródott költészetként fogja fel az utcaszínházat, amelyet éveken keresztül együtt dolgozó gyakorlott színészek adnak elő. A szlovénok megközelítése szerint pedig (amelyet Vida Cerkvenik Bren könyve tökéletesen összefoglal, és magam is ezeket az elveket vallom saját munkámban) az utcaszínház (Cerkvenik Bren-nel egyetértésben adekvátabbnak tartom a köztéri előadás elnevezést) akkor és attól válhat igazán erőteljessé, ha valós kapcsolatba lép a várossal, mind annak épített környezetével, mind használóival, a járókelőkkel, tehát ily módon inkluzívvá és részvételivé válik. Vagyis akkor, ha az előadás nem próbál meg „érdekesebb” lenni, mint a háttérben a háztetőn végigsétáló macska (ahogy Néder Norbert mesélte egy élményét), hanem organikusan beépíti e váratlan eseményt az előadásba. 

A Magyarországon igencsak erősnek bizonyuló utcaszínházi hagyomány gyakran a színházépületben bevett konvenciót követi az utcán is (előadó-néző térbeli elkülönítése, a környezettel és a nézőkkel való interakció hiánya) ahelyett, hogy a köztér nyújtotta másfajta konvenciót használna. E némiképp idejétmúlt utcaszínházi/szabadtéri színházi gyakorlatot tökéletesen illusztrálta a tartalmas nap estéjén a dunaszekcsői templomkertben felállított színpadon a Mágocsi Pajtaszínház Társulat előadásában látott Karnyóné is. 

A RIOTE együttműködés magyar partnerei által a program nyomán elindított törekvései (professzionális színházi előadások kistelepülésekre való eljuttatása és az utcaszínház oktatásának szorgalmazása) kétségtelenül úttörő jellegű célkitűzések Magyarországon, amelyek eléréséhez viszont valószínűleg egy hiányzó hagyomány megteremtése és egy másik, túl erősen gyökeret vert hagyomány meghaladása lenne szükséges.