Ilyen volt a Szabó Veronika rendezte Queendom, amiben a címbe emelt mondat is elhangzott. Hét nő a testi vulgaritás különféle őrült eszközeivel a biológiai nemek különbségének visszásságairól beszélt erős kritikával és önkritikával. Csúfolódva mutogatták magukat a közönségesség legalpáribb szintjeiig ereszkedve, szemléltetve, hogy amit a férfi nappal elítél egy nőben, azt keresi éjszaka a felnőtt oldalakon. 

Queendom

Az előadók reneszánsz kompozícióba, élő szoborcsoportba rendeződtek, a női testek tökéletlen szépségét percekig csodálhattuk. Majd estélyi ruhákba öltözve, szépségkirálynő-választást imitálva mutatták meg a gyengébbik nem néhány tulajdonságát, legkifejezőbben a képmutatást és a versengő természetet. És hogy lássuk, milyen elemi eredetű az embert meghatározó számtalan tényező, természeti népek táncát utánozták, harci kiáltásukban pedig visszhangzott az ősi igazság: We all come from pussies… 

Még arra a hét férfitípusra is igaz ez, akiknek az előadás végén a színésznők beöltöztek. Olyan pasiknak, akik általában a gatyájukban bujkáló kisebbségi komplexusukat a nőkkel való kapcsolatteremtésben vezetik le, felháborító nagyképűséggel és a felsőbbrendűségük kétségbeesett és szánalmas nyomatékosításával. Az előadást átjárta az energia és a harag: feszültséglevezető terápia nőknek, ahol szabadon gúnyolódhatnak, megőrülhetnek, mit sem törődve az előítéletekkel, a kiszolgáltatottság érzésével, ami évszázadokon keresztül elnyomta a női nem kiteljesedésének lehetőségét. Szívesen részt vettem volna ezen a terápián aktív félként is. 

Azon viszont kevésbé, ahol Médeia is jelen volt. A régi történet nagyon jól működött a KV Társulat és a Trafó Czukor Balázs rendezte előadásának modern kontextusában, a kortárs és az euripidészi megítélés érvényesen megfért egymás mellett. Médeia édesanyaként és magcsalt nőként vesz részt egy csoportterápián. Szituációs feladatokon keresztül játszódik le a történet és szólal meg a drámaszöveg. A többi csoporttag és a pszichológus értetlenül áll az őrült kifakadások előtt: Médeia mitológiai alakként jelenik meg az előadásban: tettei elfogadhatatlanok és elítélendők. Nem kap felmentést. 

Médeia

Ahogy a 23 perc című monodráma fordított Médeia-történetében szereplő alak sem. A főszereplő férje nem képes elviselni felesége karrierépítését ragyogását, megcsalva érzi magát, amikor felborul benne az elavult, férfiközpontú világ rendje. Görcsösen kapaszkodik a gyerekei iránt érzett birtoklási vágyba, az ő bosszúja úgy szól feleségének, ahogy Médeiáé Iaszónnak. Járó Zsuzsa játéka tökéletesen megteremti a magára maradt feleség figuráját, szenvedése minden pillanatát elhisszük, vele gyászoljuk beteges világunkat. 

Persze mindannyian követünk el bűnöket. Korunk legerőteljesebb vétségei Ádám Anna sorry not sorry című előadásában mozgó szentképekként elevenedtek meg. Három táncos három kisszínpadon háromféleképpen szenvedett a csábítástól, ami mágnesként vonzotta őket a bűnbeesés felé. A falánkságot könnyű volt felismerni, míg a másik kettő lehetett kapzsiság, hiúság vagy akár a bujaság. Hétköznapi bűnök, melyek az életünk elemi részei.

A fesztivál alatt a Bringa-verkli fedél nélküli költők verseinek megzenésítését népszerűsítette, de mivel ilyen egyelőre kevés van, többnyire Weöres Sándor és József Attila megzenésített költeményei csilingeltek. Ahhoz, hogy a dolog működjön, kell egy végtelenül kedves és emberséges természetű alkotó, az akció kezdeményezője, Fábián Gábor, aki a fesztivál utolsó napjaiban töretlen jókedvvel tekerte a mesébe illő masinát. 

6. Fotók: thealterphoto2019. A képek forrása: THEALTER Fesztivál

A forgó kerekeket nézve az önvizsgálat is könnyen beindulhatott. Erre persze társadalmi szinten lenne szükség. Egy egységes lelkiismeretre, ami nélkülözi az önzést, az elítélő rosszindulatot, és felülkerekedik a félelmeken. Nemcsak a hajléktalanokkal kapcsolatban. A Slovensko Mladinsko Gledališče 6 című előadása is rávilágít, mekkora válságba került az emberiség. Milyen világ az, ahol egy ország összefog hat kiskorú menekült kollégiumi elhelyezése ellen… 

Žiga Divjak rendezése egyszerű, lényegre törő, száraz, dokumentatív. Az előadás szinte sugározta magából a kegyetlen ridegséget, megmutatta a többféleképpen megnyilvánuló, félelemből született nézőpontokat. Az öt színész leveleket, közleményeket, emailváltásokat mondott a mikrofonba, aztán a kollégium személyzetének szemszögéből mesélték a történetet. 

Ezen az egy szegedi estén láthatta a közönség Medveczky Balázs tolmácsolásában a Színműhely Produkció és az Átrium közös előadását, a  Fehér nyuszi, vörös nyuszit. Bár a produkció pár pillanatra visszaadta az emberekbe vetett hitemet, az előadás tétjeként végigvitt kísérlet nyomasztóan tanulságos élménnyé vált. Kiss Pista Csütörtököt mondok! című játékát nézve pedig azt láthattuk, hogy kritikát megfogalmazni humorosan is lehet: a kaposvári kellékes úgy véleményez, hogy közben nevettet. Viszont a jelenünket és a múlt század második felét szembeállító nosztalgikus, tréfás meséi nem üres viccek – a kacagás önkéntelenül is szomorkás mosollyá enyhül az arcon.

A fesztivál záró produkcióját Perovics Zoltán rendezte: a Metanoia Artopédia Diotima Szókratész bírái előtt című előadását nézve azon gondolkodtam, milyen jól jönne most egy Szókratész a világ minden piacára! Akár hosszú szakállú idős férfiként, akár futurisztikus fonatfrizurás, terhes nőként. Hogy tanítson, hogy helyre rázza az erkölcsöket és az értékrendet. De attól tartok, a mi világunkban is süket fülekre találna. És egyébként is, Szókratész halott. Isten is halott. Társadalmunk erkölcseinek elértéktelenedése az igazi tragédia születése.