Kevéssé érdekes, a Liliommal kapcsolatban folyton emlegetetett színháztörténeti közhely, hogy a dráma az 1909-es vígszínházi ősbemutatóján megbukott. Sokkal érdekesebb ennél az a tény, hogy az 1910-es bécsi bemutatója hatalmas siker volt, és hogy nagyjából innen datálható a dráma máig tartó népszerűsége. Ám érdekes, hogy míg a külföldi bemutatók sora inkább a mű mesei-allegorikus rétegeit helyezi a fókuszba, addig itthon egészen a nyolcvanas évekig nem szakadt el a színrevitel a külvárosi szociokulturális ábrázolásmódtól. A közelmúlt kanonizált Liliom-előadásai között Babarczy László 1983-as kaposvári, Schilling Árpád 2001-es Thália Színházbeli és Bodó Viktor 2010-es grazi rendezését emlegetik legtöbbet a kritikák. A Szentendrei Teátrum produkciója ebbe a játékhagyományba illeszkedik, és legfőképp az elsővel, Babarczy előadásával kerül szorosabb kapcsolatba.

 

Szokol Judit rendezése és Balázs Júlia dramaturgi munkája ugyanazt a dramaturgiai szisztémát követi, amely az 1983-as kaposvári előadásban megjelent: a hat képből álló darab ötödik képének legvége az előadás végére kerül, ebben a jelenetben Juli beszél a halott Liliomhoz. Babarczynál a sorrend megváltoztatása egyértelműen arra utal, hogy a purgatóriumban játszódó, majd a földre visszatérő jelenetek a haldokló Liliom lázálmai csupán. Ám Szokol Judit rendezésében mintha más lenne e dramaturgiai gesztus jelentése. „Te most csak aludjál, Liliom… Kinek mi köze a szegény cselédhez… neked se mondom… nem mondom, amit igazán gondolok, mert kinevetsz vele… de most már nem hallod a te Julikádat… Nem volt szép, hogy megütöttél, mejjbe vágtál… fejemet ütötted… arcomat megcsaptad… csúnyán bántál velem, nem volt szép…” – mondja Juli az előadás végén, miközben a földről felülteti, majd felállítja Liliomot, és dühösen, sírva püfölni kezdi a védekezni képtelen testet. Mintha a sorrend felcserélésére itt azért lenne szükség, hogy ne érhessen véget az előadás azzal a mondattal, amellyel Molnár darabja: „megütik az embert… és… és az nem fáj”. Rusznák Adrienn Julijának ugyanis fáj, nem is kicsit altruizmussal töltött élete, az ütések emléke, Liliom halálát követő magányossága.

 

Szokol Judit előadása Julit teszi meg főszereplőjének, és ez nem csak az utolsó jelenetben válik világossá. Rusznák Adrienn és a Liliomot játszó Géczi Zoltán alakítása is ezt az értelmezést erősíti. Rusznák Julija ugyanis – bár a Marikával (Jókai Ági) folytatott, Molnár által eredetileg kabarétréfának szánt dialógusa, annak bugyutasága nem ezt erősíti – kifejezetten intelligens és tudatos már az első jelenettől fogva. Szigorúan beszél Muskátnéval, amikor az ki akarja tiltani a körhintájáról, úgy tűnik, a fiatal nő teljes mértékig tudatában van saját erkölcsi fölényének. És mintha már a dráma idején kívül eldöntötte volna, hogy Liliomhoz megy feleségül, céltudatosan teszi, amit tennie kell ezért: tudja, hogy mindent fel kell áldoznia, és benne van a pakliban, ami be is következik, hogy mindezt a semmiért teszi.

 

Rövid időn belül a második olyan Liliom-alakítást látom fiatal rendezők munkáiban, ahol a címszereplő a legkevésbé sem tűnik karizmatikusnak. Az első Hajduk Károly volt 2016-ban a Vígszínházban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Hajduk kifejezetten erőtlen, pasztell Liliomot mutatott, akit időnként elnyelt a Víg hatalmas tere, és az azon kialakított állandóan nyüzsgő, szimultán mikrojelenetek és színpadi effektek sora. Így sokkal hangsúlyosabbá vált ott is Szilágyi Csenge Julija. Géczi Zoltán Szentendrén unalmas átlagembert játszik, nem akar se sármos lenni, se eltérni a többiektől. Ez a Liliom nem önjogán emelkedik ki környezetéből, hanem környezetének rajongása emeli őt ki – nem pontosan értjük, miért. De a mechanizmus azért ismerős: tele a közvetlen környezetünk, a média és a politika, meg úgy általában a világ érdemtelenül túlértékelt emberekkel. Molnár szövege egyébként teljesen indokolttá teszi ezt az értelmezést, hiszen ha jobban belegondolunk, nincs olyan szövege Liliomnak, ami miatt azt kellene hinnünk, intelligensebb vagy izgalmasabb, mint a többi szereplő – Juli és Muskátné rajongó tekintete változtatja őt számunkra azzá.

 

Izgalmas választás Bakonyi Alexa is Muskátné szerepére, hiszen Liliom és Muskátné így életkorban sokkal inkább összeillenek, mint Liliom és Juli, és Muskátné féltékeny, kihasznált exbarátnő, nem pedig erőszakos, hatalmát fitogtató fúria ebben az előadásban. Bakonyi játéka is ezt támasztja alá: mélyen dekoltált ruhája és stílusa ugyan kissé közönséges az első jelenetben, de a szokottnál jóval higgadtabb és érzékenyebb, együtt érzünk vele akkor is, amikor Liliom halála után Juli keményen elutasítja felajánlott segítségét és őszinte közeledését.

 

Az előadás tere a Babarczy- és a Schilling-féle hagyományt követi, ahogy arra Muntág Vince elemzésében rávilágít, mindkét produkció színpadképe valamiféle kimondhatatlan titkot akar vizualizálni. A szentendrei előadásban Jeli Sára Luca díszlete egy félkör alakú, csillámló, ezüst szalagfüggöny, amely utal a vurstli giccses mesevilágára, ám némi transzcendentális jelleget is hordoz, ahogy elnyeli a térből kilépő szereplőket.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója a Szentendrei Teátrum FRISS sorozatában jött létre, melynek célja terepet biztosítani fiatal, pályakezdő alkotók számára. Szokol Judit rendezésében koherens értelmezést kapunk Molnár Ferenc drámájáról, rengeteg apró, elegáns megoldással. Mindezzel együtt egy kicsit bátortalannak éreztem az előadást, illetve nem egészen tudom még beazonosítani Szokol Judit rendezői hangját.