Mert hiába nyílt meg újra épp egy évvel ezelőtt a REÖK, eddig éppen a nyüzsgést, az életet hiányoltam az épület falai közül; azt, amitől valóban összművészeti központ, vagy ami kevésbé hangzik szlogenszerűen, találkozóhely lehetne a palota. Persze, voltak fontos kiállítások, akadtak érdekes beszélgetések, de a hiányérzet egyre ott motoszkált bennem: valahogy ez az egész túl steril, túlontúl rendezett. Most végre megtört a jég: az Európa Interkulturális Fővárosa – Pécs program keretében megrendezett első szegedi drámaíró verseny az intézmény legújabbkori történetének meghatározó állomása lehet.
Podmaniczky Szilárd: József és testrészei |
A hasonló versengéseken általában bevett formulát, miszerint egy újsághír vagy annak címe nyomán kell rövid idő alatt papírra vetni a nem sokkal később bemutatásra kerülő opuszokat, Szegeden elvetették. Persze könnyen a szemétkosárban landol a másutt ihletforrásként újrahasznosított napilap, ha a rendezvénynek helyt adó épület falain Munkácsy-, Gulácsy- és Mednyánszky-képek lógnak. A kiírás szerint a verseny ideje alatt éppen a REÖK-ben látható Kovács Gábor-féle képgyűjtemény darabjai váltak a meghívott négy drámaíró alkalmi múzsáivá. A szervezők sorsolással döntötték el, melyik szerző a kiállítás melyik termébe kerül, s az is a véletlenen múlt, hogy a huszonnégy óra alatt születő darabokat ki rendezi, s a jelenlévő színtársulatok mely tagjai adják majd elő abban a térben, ahol a szerző is dolgozott. Azt, hogy a párbeszéd valóban interkulturálissá bővüljön, a meghívottak köre eleve biztosította, hiszen az anyaországot képviselő szegedi és pécsi résztvevők mellett Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek alkotók.
Beszédes István: Szilveszter öreg éjszakáján |
A sors döntött tehát szinte mindenről: a véletlen játékossága amúgy is a mindenkori drámaíró versenyek legfontosabb kelléke. Mert ilyen alkalmakkor nemigen születnek hibátlan remekművek, hiszen a kigondolás és az alkotás máskor egymástól elkülönölő fázisai itt egybecsúsznak. A drámaíró az idővel és önmagával versenyezve inkább vázlatot készít, egy születendő mű jó esetben markáns kontúrjait rajzolja meg. A verseny azért is kivételes, mondhatni ünnepi alkalom, mert a szerző azonnali visszajelzést kap arról, hogy érdemes-e a körvonalakat mélyebb tartalommal megtöltenie: egy érzékeny rendező és rátermett csapata, meg persze a kíváncsi közönség reakciói élesben bizonyítják vagy cáfolják az alapötlet életképességét. A végkifejlet itt még nemigen látható, jóval fontosabb maga a párbeszéd.
A háromtagú, dramaturgból, rendezőből és elméleti szakemberből álló zsűri által a legjobb dráma díjával kitüntetett, zentai Beszédes István művét három Munkácsy-festmény ihlette. A Szilveszter öreg éjszakáján című darab mindegyik versenymű közül talán a legmesszebb rugaszkodott a hagyományos drámafogalomtól. Eerősen poétikus szövegről van szó, amely az eredeti feladatot, vagyis a festmények legfőbb inspirációs forrásként történő „felhasználását” meglehetősen hűen követte. A darab erényeiről nehéz nyilatkozni egyetlen hallás után, annyi azonban máris megállapítható, hogy az Aradról érkezett Andrei Elek harsány rendezése aligha a megfelelő értelmezési keret hozzá.
Hatházi András: Sziget |
Színházként is igen jól működött viszont a kolozsvári Hatházi András Sziget című műve, melyet Nyilasy Sándor Csónakázás a tavon című idillje ihletett. Benkő Imola Orsolya visszafogott, díjjal elismert színpadra állítása a szöveggel összhangban egyensúlyozott nevetséges és félelmetes határán. A tág asszociációs mezőt nyitó sziget-metafora a túlvilágra utazás toposzával olvadt össze. A Csónakost alakító Czéh Dániel papírcsákójával, csíkos rövidnadrágjával és jövök-megyek feliratú pólójával egyszerre tudott éteri és nagyon is földhözragadt jelenség lenni, aki mulatságos külseje ellenére a négytagú, egyénített típusokat felvillantó családi tabló újrarajzolójává vált.
A Styxen való csónakázással zárul Podmaniczky Szilárd abszurdja, a József és testrészei is. A ki tudja honnan hová tartó hajóra való végtelen várakozás közben egymás mellé sodródó sorstörmelékeket a vészjósló fellépésű, omnipotens kalauznő sodorja le végül a színről. A szabadkai Urbán András szellemes rendezésének központi alakja a magyarul villámgyorsan megtanuló, s hasonló sebességgel áldott állapotba kerülő, rejtélyes olasz nő, Chiara, a pécsi Hollósi Orsolya díjjal jutalmazott alakítása.
Balogh Robert: Kiskörút, nagykörút… akármilyen kiskorút (Forrás: REÖK) |
Gulácsy Lajos Nő rózsával című festménye kissé túlbonyolított sztorijú dráma megírására indította Balogh Robertet. Féltékenység, elfojtott vágyak, titokzatos levelek és rejtélyes múltbeli történések adják a keretét a Kiskörút, nagykörút… akármilyen kiskorút című opusznak. A szerzőhöz hasonlóan pécsi illetőségű Tóth András Ernő díjazott rendezése a párhuzamos idősíkok és párhuzamba állított élettörténetek szimultán megmutatásában jeleskedett.