Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PINGPONG

Kovalik Balázs közleménye
2019. jún. 7.
Kovalik Balázs szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében elhatárolódik a Budapesti Nyári Fesztiválon a neve alatt futó Turandot című előadástól.

Egyszer csak látom, hogy Verdi (!) Turandotját rendezem a Margitszigeten. Úgy értem, az utcán látom, hirdetőoszlopokon, nem egy felkérő levélben. Pillanatra kiröhögték magukat a Magyar Állami Operaház és a Margitszigeti Szabadtéri dilettantizmusán az operaismerők. Aztán kiderült, ezt a darabot, ha nem is Giuseppétől, de már megrendeztem, ugyanis a majd 25 éves szegedi-operai produkcióról van szó. Gondoltam, egyszer csak értesít erről valaki engem is, de a szóban forgó intézményeknek ez a decemberi plakátozás óta máig nem jött össze.

Az előadás holnap lenne esedékes. Felteszem, ment a pingpong, kinek is kellene ezzel a Kovalikkal közölni, hogy rendezését megkérdezése nélkül eladták egy fesztiválnak. Tegnap végül írt pár sort a szerzői jogi ügyintéző: a tévéfelvételért nem jár pénz. Ezek szerint az is van. Az operaházi szerződésekben ugyanis igyekeznek előre minden jogról lemondatni a művészt, legyen az énekes, táncos, tervező, zenész vagy rendező, s így egy „vendégjátéknak” minősített előadáshoz az intézménynek felhasználói joga van, arról a köztévé térítésmentesen felvételt készíthet, hiszen a köztévének nincs pénze a művészeknek fizetni.

Jelenet Kovalik Balázs Turandot-rendezéséből
Jelenet Kovalik Balázs Turandot-rendezéséből

Ahhoz viszont nincs joga az Operaháznak, hogy a rendezést, a díszletet, koreográfiát az alkotók beleegyezése nélkül önkényesen átalakítsa. Röviden: a szabadtéri színpadon se zsinórpadlás, se süllyesztő, se technika nem áll rendelkezésre, amelyek nélkül ez a rendezés biztos nem tud megvalósulni abban a formában, ahogy meglátta a napvilágot, és ahogy a felhasználói szerződés értelmében a világhírű intézmény gondjaiba vette.

A még élő rendezőnek nyilván lettek volna kérdései, netán fenntartásai, így célszerűnek látszott nem kommunikálni vele. Ahogy a szereplőktől értesültem, egy épp most frissen végző rendezőhallgatót bízott meg a jó gazda, hogy videofelvétel alapján, néhány nap alatt adaptálja, nevezzük nevén a dolgot, buherálja át a darabot a szigetre. Nem mondom, e gondos előkészítés igazán „méltó” a rangos fesztiváleseményhez. A szakmai vezetés aljas sunyiságáról már nem is beszélve. Mindenesetre passzol az „azt csinálunk, amit akarunk” országimázshoz.  Szerző, darab, alkotó, jog, minőség – kit érdekel? Mindenki jól szórakozik, ez a lényeg!

Mindezek értelmében elhatárolódom a Budapesti Nyári Fesztivál keretében, június 7-én és 9-én nevemmel kitűzött, Puccini Turandot című operájának szakmai és művészi színvonalától.

2019. június 6. 

 

A Magyar Állami Operaház közleménye Kovalik Balázs levelére válaszul:

 A Magyar Állami Operaház Kovalik Balázs rendező 2019. június 6-án kelt nyílt levelére az alábbi reakciót kívánja tenni.

Amikor az Opera – alkotónként – több millió forintot fizet egy-egy előadás tervezeséért és rendezeséért, azt a tervekkel együtt vásárolja meg, veszi tulajdonába;

Az intézményi működésnek az Erkel Színház megnyitása óta szerves része, hogy darabokat adaptálunk különböző helyszínekre, ennek oka egy turné különböző állomásának eltérő színpadi sajátosságai éppúgy lehetnek, mint az eredetileg kiirt játszóhely ellehetetlenülése;

Az Opera működését egy 24 évvel korábbi „vásárlás” nem akadályozhatja;

Kovalik Balázs művészeti igazgatásának idejen is igy volt, amikor pl. a Thália Színházba készült Varázsfuvolát az Erkelben játszották;

A Turandot-előadásban eredetileg sem szerepel süllyedő, a zsinórpadlás néhány változása szabadtéren is megoldható, hatásazonosan kiváltható;

Tiszteletről annyit, hogy Kovalik rendezése a szerző és a mű tekintetében bátor eltéréseket mutat: nála nem vak Timur, Kalaf pedig annak dacára ismeri meg előre a feladványokat, hogy a zenében egyértelműen benne van a nehezedő gondolkodás, sőt, ezzel a történet tétjét ingatja meg;

Ugyanezen képben a leengedett operaházi vasfüggöny megakadályozta, hogy a mögé épített feliratozóról a közönség megtudja, miről is beszél hosszan a három miniszter és Kalaf, ez nem zavarta a rendezőt;

Az Opera mindezek ellenére, a rendezés kétségtelen erényeire koncentrálva tartotta műsoron a produkciót az elmúlt 8 évadban is, utalta a jogdíjat, jóllehet másképp is eljárhatott volna (a darab levétele a műsorról, új Turandot színpadra állítása), sőt, Kovalik több más rendezését, adaptációját is műsoron tartotta (Mefistofele, A sevillai borbély, Anyegin, Elektra, Jancsi es Juliska);

A rendezés mostani két „búcsúelőadása” eredetileg Operaházba lett meghirdetve, azonban mivel még folynak ott munkák, ki kellett menekítenünk a Margitszigetre, hogy az Opera Puccini-fesztiválja, amely hatalmas vállalásént a szerző minden művét eljátssza három hét alatt, teljesülhessen;

Varga Bence nem főiskolai hallgató, hanem az Opera ún. repertoárfelelős játékmestere, Szinház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán végzett, a tavalyi évadban egy nehéz Hindemith-darab színpadra állításával már rendezőként is sikeresen bemutatkozott. Mellette az eredeti premier játékmestere ugyancsak közreműködik az előadás színpadra állításában, hogy a szabadtéri változat is minél hűbben tükrözze az eredeti előadás koncepcióját.

A Turandot díszlete már néhány éve ugyanígy járt a Margitszigeten, a Pillangókisasszony előadásához némi átalakítással használták fel Szendrényi Éva alkotását. Mivel akkor fizettünk érte külön áttervezési díjat, most viszont nem (hisz nem is kellett áttervezni), a rendezőnek és a tervezőnek be kell érnie a szokásos, az elmúlt 8 évben 33 alkalommal megfizetett jogdíjjal.

Kovalik Balazs az elmúlt nyolc évben rendre arra játszik, hogy önmagát mint az intézményi vezetésváltás (értsd: kormányváltás) áldozatát mutassa be, miközben a korábbi szocialista államtitkár, Vass Lajos akkori főigazgató menesztette, akivel Fischer Adámmal hármasban együtt pályáztak, és aki négy éven keresztül közvetlen főnöke volt;

Kovalik Balázs az elmúlt években az Opera több megkeresését utasította vissza, hagyta válasz nélkül, illetve tagadta le, bagatellizálta, eközben a Budapesti Wagner-napokon, amelyet ugyancsak a magyar állam finanszíroz, vállalt rendezést;

Ami az „aljasságot” illeti: a rendező is tudván tudja, hogy a két margitszigeti Turandot-előadás kommunikációját és marketingjét nem a Magyar Állami Operaház végzi, egy fél évvel korábbi nyomdahibát összemosni az intézménnyel finoman szólva sem elegáns, és az igazságtól is komoly távolságot tart;

Mindezen állításait az Opera kész további sajtópárbajok helyett bíróság előtt is megvédeni.

A Magyar Állami Operaház és koprodukciós partnere, a Szabad Tér Színház mind az 5.600 jegyvásárlót várja a Turandot előadásaira, amelyek az Opera PucciniFeszt c. programsorozatába illeszkedve kerülnek színre – mások mellett – a világhírű tenorista, José Cura főszereplésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

 

Opera Kommunikáció

  2019. június 7.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek