A plakátfotón Eperjes Károly (mint Néri Szent Fülöp) mindkét kezét egyszerre emeli túlcsordulóan szeretetteljes intésre: ő és a színház tehát mindenkit időben figyelmeztetett. Ám van, amire mégsem lehet előre felkészülni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Luigi Magni 1983-as filmje, a State buoni, se potete 1989 novemberében jutott el Magyarországra, közelebbről az MTV 1-es csatornájának műsorára: remek szinkronnal meg egészen drasztikus vágásokkal, s legfőként Angelo Branduardi bájos filmzenéjével. A közönségsiker hatalmas volt – és tartósnak bizonyult: a filmből közkívánatra számolatlanul ismételt tévés örökzöld lett hazánkban, különösen karácsony táján, Branduardi zenéjére pedig már 1990-ben lecsapott a Napoleon Boulevard, amely utolsó aranylemezét köszönhette a filmmel azonos című dalocska feldolgozásának. Így hát, vajmi kevéssé meglepő módon, pár évvel később a Legyetek jók, ha tudtok magyar színpadi adaptációja is elkészült, méghozzá legalább két változatban. Előbb 1998-ban Forgách András és Melis László, majd 2002-ben Vajda Katalin, Fábri Péter és Gerendás Péter közös változata került a közönség elé.
 |
Ha minden igaz, ez utóbbi színmű lecsontozott, igazított és élő zenétől megfosztott verziója jutott el a Pesti Magyar Színház színpadára, immár csupán Vajda Katalin hazai szerzőségének feltüntetésével. A filmből megszeretett melódiák persze így is hallhatóakká válnak, s természetesen a történet is ismerős: Fülöp atyával és Cirifischióval, Loyolai Ignáccal meg Leonettával, no és persze a gyermeki romlatlanság megőrzésére intő példázattal. Éppen csak a színházi előadásra nemigen lehet ráismerni: mármint a színházi előadásra – mint következetes rendezői koncepcióval bíró és a színészi alakítómunkát magától értetődő követelménynek tekintő, professzionális produktumra.
Még leginkább talán kenetteljes mesejátéknak tekinthető az, amit a művel már 2007 óta meghitt viszonyt ápoló Nagy Viktor most a döntően gyermekkorú nézők számára felkínál. Habár egy mesejátékot kétség kívül kissé drasztikus megoldás akasztással indítani, de ez még Vajda Katalin szerzői leleménye, aminthogy alkalmasint az övé az az éca is, hogy a történet a tettleg Isten ítélőszéke elé álló Cirifischio életének retrospektív áttekintése legyen – a logika és a következetesség kötelmétől igencsak rugalmasan el-elszakadva. "A templomépítők és a templomrombolók ellentmondása mai korunk harca, jelensége éppen úgy, mint a történetben. A kereszténység nem egy vallás, hanem egy létfilozófia, ez a darab az építés mellett tesz hitvallást. Talán Európa legnagyobb problémája ez." Ezek a tartalmas megállapítások viszont már mindenestől Nagy Viktortól származnak, jóllehet, nyugodt lélekkel nem állíthatnánk, hogy rá is illenek a végeredmény gyanánt fölmutatott előadásra.
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
Mely előadás Eperjes Károly színpadi személyiségére van alapozva, és ezzel tulajdonképpen meg is jelöltük a vélelmezett főproblémát. Mert bár jókora lódítás lenne azt állítani, hogy Eperjes működésében csakis mostanság jelent meg az aktuális szerepektől független néptanítói-plébánosi hangvétel, ám a Kossuth-díjas művész most mégis új szintre lépett, éspedig lefelé: a pózából immár kimozdulni sem képes, kontrollját vesztett színészi deklasszálódás szívszorító példája gyanánt. Fülöp atyája ilyesformán már az első pillanattól kezdve szent, méghozzá leginkább egy rajzfilm szentje: Eperjes ugyanis a gyermekszereplőkhöz és felnőtt kollégáihoz egyaránt valamiféle gyermekded gügyögéssel-tyatyogással szól, s szavait rendszerint atyainak és/vagy komikusnak szánt grimaszokkal és kényszermozgásokkal kíséri. Mintha csak hajdanán Törpapa és Hókuszpók főiskolai osztályába járt volna. Ő ilyen – hallani a szünetben egy jóindulatúan elfogult nézőtől, s ily empatikusan megfogalmazva csak még lesújtóbbá válik a látlelet: Eperjes Károlytól tehát (már) nem szabad és nem is lehet egyebet várni, mint felemelt mutatóujjal nyomatékosított cukros szenteskedést.
 |
Eperjes akaratlan önparódiája nemigen serkenti nemes versengésre a szereplőgárdát. A gyermeki hamisságot valamelyest enyhíti az életkori báj átütő ereje, s ebben a közegben voltaképp már az is üdítően tud hatni, hogy a felnőtt Cirifischiót adó, megjelenését és életkorát tekintve amúgy nem épp optimális választásnak tetsző Pavletits Béla csak egészen kicsit kiabálja túl a szerepét. Ezzel szemben a sátáni erők képviselői közül a Mór nő szerepében felléptetett Gregor Bernadett egy színpadi királyné önelégültségével árasztja ki vélelmezett varázsát, amelynek sajnos egyik meghatározó komponense az unalom mákonya. Míg a színpad előteréből elő-előmászó Jacomo fazekas mester, azaz Rancsó Dezső maszkjával, jelmezével és tódító játékmodorával egyaránt a Vitéz László-bábjátékok palacsintasütővel elnáspángolható ördögeit kényszerül utánozni, némi halványan felsejlő mentális rezervációval. Végh Péter pápaként és bizarr-fehér úristenként is erősen hagyatkozik az orgánumára és az annak fokozásában rejlő potenciálra, Telekes Péter pedig leginkább Loyolai Ignác sántítására összpontosít.
Mégis, a kezdetben kissé riadt gyermekközönség végül zajos ovációval jutalmazza az előadást: a Legyetek jók, ha tudtok vitán felül az évad sikerprodukciója a Pesti Magyar Színházban. Angelo Branduardi zenéje, lám, még vigasztalan (fél)playbackről hallva is hatásosnak bizonyul. De ez mégsem a színház, csupán a filmzene varázslata!
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.
Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!
Előfizetek
