Nádasdy Ádám és a Magvető Kiadó meglepőnek tűnő vállalkozása nyilván sokaknál ki fogja verni a biztosítékot. Hogy a nagy klasszikus, a kánon megkerülhetetlen darabja, az iskolai kötelező olvasmány szövegéhez valaki hozzá mer nyúlni?! Mai magyarra ülteti, ráadásul vers helyett prózában?!

 

Igen, ezt teszi, és jól teszi. A vállalkozás nem is egyedülálló: régebbi korokból bőven akad rá példa, magyarul éppúgy, mint más nyelveken. (Móricz Zsigmond átírta Kemény Zsigmond Rajongók című regényét; az angol iskolások prózában olvasnak Homéroszt – hogy csak két egyszerű példával éljünk. A kötet remek utószavában Margócsy István még sokat sorol.)

 

Manapság is, itthon is van keletje effélének. Létezik például A kőszívű ember fiai vagy Az arany ember – Nógrádi Gergely tollából. De ez nem fordítás, hanem átdolgozás; elsősorban is rövidítés, egyszerűsítés. Nem pusztán nyelvi, hanem tartalmi átdolgozás. Érdekességképpen tartalmaz néhány passzust az eredeti Jókai-szövegből is, de összességében igen távol áll attól. Ettől is válhatott népszerűvé a diákság körében: olcsóbban meg lehet úszni a „kötelezőt”, sőt így talán még tetszik is. Mikszáth (Szent Péter esernyője, Különös házasság), Móricz (Légy jó mindhalálig), sőt még az Egri csillagok is erre a sorsa jutott. Kérdés persze, hogy e kötetek olvasói valójában mit is olvasnak. Mert Jókait, Mikszáthot, Móriczot, Gárdonyit nem. 

 

Nádasdy Ádám egészen más utat választ, nem egyszerűsíti a történetet, nem húz ki, nem told bele (legföljebb egy-egy értelmező szót), kizárólag a nyelvre koncentrál. És ne feledjük, a Bánk bán dráma: létmódja a színház, ahol úgyis minden esetben történik valami az eredetivel: az előadás puszta ténye változást, változatot jelent. A Bánk bán nyelve pedig a maga korában sem aratott osztatlan sikert. Már akkor régiesnek hatott, helyenként – épp a verselés miatt – mesterkéltnek, mondatai olykor döcögősnek. Arany János az olvasás során talált számára is érthetetlen fordulatokat, Vörösmarty a színházban ülve nem értett meg minden drámai helyzetet.

 

Pedig a dráma jó. Nemcsak mint nemzeti ereklye, hanem mint műalkotás. Nehéz egy irodalmi műről azt mondani, hogy jó ez, csak hát a nyelve… Hiszen mi mása van egy irodalmi alkotásnak, mint nyelve? De ebben az esetben talán kivételt tehetünk. Egy izgalmas, fordulatos, cselekménnyel teli drámáról van szó, mely ugyan sok elemében nem eredeti (Katona könnyű kézzel vesz át innen-onnan elemeket), nem minden karaktere mélyen kidolgozott, mégis erős, súlyos kérdéseket, máig élő problémákat vet föl. Mert ugyan kinek ne lenne ma is ismerős a haza-hovatartozás, az idegen le-, betelepedő ügye (magyarok, németek, spanyolok mozognak a drámában, s mind szereti hazáját és Magyarországot)? Ki nem hallott partidrogról (Melinda ennek áldozata)? Ki ne szeretné a krimit (hogyan is fog kiderülni, ki a királyné gyilkosa)? Kinek ne lenne ismerős a saját érdekeit mindenek fölött szem előtt tartó, köpönyegforgató bajkeverő, a mindent és mindenkit lenéző, cinikus, tisztánlátó – bár ezért életével fizető – Biberach? Kinek ne lenne ismerős az aljas célt nem bánó, de a formaságokra önvédelemből ügyelő magas rangú személy (Gertudis)? És még sorolhatnánk.

 

A magán- és közélet csapdájában vergődő, urához hű Bánk, a hazáját – egy másikat – óvó Gertudis, aki öccse Ottó és férje, a magyar király közt lavírozik, a forrófejű lázadó Petur, a legképtelenebb pillanatokban elalvó Simon, a gyerekeivel együtt éhező, lojális Tiborc – megannyi szereplő, akiknek bár nem minden szava vagy tette motivált, együtt mégis erős drámát hoznak létre. Bánk és Gertrudis párhuzamai és ellentétei, Bánk és Endre király közössé lett sorsa, Melinda áruba bocsátása, a király sokakat meglepő ítélete közel 200 éve késztet gondolkodásra kutatókat, diákokat, olvasókat, színházcsinálókat.

 

Ennek a gondolkodásnak nyit utat ez a „kétnyelvű” kötet, mely párhuzamosan közli az eredeti és a fordítás szövegét. Úgy használható, mintha idegen nyelven tanulnánk. Bátortalanabbak olvassák Nádasdy prózai szövegét, és hébe-korba belepillantanak Katona versébe. Haladóbbak olvassák Katona szövegét, és ha elvesznek, nézzenek rá a nyitott könyv jobb oldalára. Mert el fognak veszni. Katona szókincse és mondatszerkesztése ma idegen, nehéz, olykor érthetetlen, néhol szándéka ellenére is komikus. 

 

Nádasdy Ádám figyelme mindenre kiterjed. Lefordítja az elavult szavakat éppúgy, mint azokat, melyek jelentésváltozáson estek át. Kicserél toldalékokat. Betold szavakat oda, ahova mai nyelvérzékünk szerint kell. Átalakít mondatokat, cseréli az írásjeleket – mindezt azért, hogy az eredetihez minél közelebb álló, de mai olvasó számára olvasható, érthető szöveg álljon rendelkezésre. Alázatos munka ez – mint minden fordítás. Nem tesz mást, mint amit minden fordító: a szöveg ismeretében (és némi filológiai apparátus segítségével) minél hívebben egy másik (itt most: mai) nyelvre ültetni az eredeti szöveget. Itt még csak nem is kell minden szót vagy mondatot. Amit lehet, Nádasdy meghagy – így például a szállóigévé lett "Nincs a teremtésben vesztes, csak én" mondatot, de sok-sok más helyen is megőrzi azt, ami nyelvérzéke szerint ma is érthető.

 

Vannak megoldások, amikkel lehet persze vitatkozni. Például Nádasdy "gróf"-nak fordítja a bán megszólítást. (A Katonánál oly gyakori nagyúr megszólítás – ami már a szereplők felsorolásánál is idézőjelet kap – kegyelmes nádor lesz. A nagyúr ma, Adytól Harry Potterig egyszerűen olyan felhanggal hallható csak, ami itt talán nem kívánatos.) A gróf egyszerű, ismert szó, talán túlontúl is. Én kevésnek is érzem.

 

Nádasdy pontosítja a szerzői instrukciókat, érthetővé teszi a szereplők színpadi viszonyait. Ehhez a fordítói munka mellé állítja tudósi mivoltát: bőséges, az eredetit és a fordítást is kísérő jegyzetapparátus áll az olvasó rendelkezésére. S mert a kötet eleve felhasználóbarát (a párhuzamos szövegközléssel), a jegyzetek a lap alján, nem a kötet végén találhatók. A két „nyelvet” különböző betűtípus is jelzi.

 

Nádasdy bevezetője Katona verselésébe is bevezet, így a prózai fordítás még kevesebb hiányt szül. Reméljük, a diákok ezt el fogják olvasni. Bízunk a színházi rendezőkben, hogy evvel a szöveggel állnak neki legközelebbi rendezésükhöz. És persze jó lenne, ha azért sokan és sokszor pillantanának a bal oldalon található eredeti szövegre. Ha az olvasó arra is kíváncsi, hogyan tekint a fordító elődökre, hagyományra, családra, változatokra: feltétlenül nézze meg a kötet mottóját.