Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZABADFORDÍTÁSBAN BETYÁR

Beszélgetés Lázár Helga bábrendezővel, előadóval
2019. márc. 28.
Lázár Helgával az It depends című marionett-szólójáról beszélgettünk, amelyben egy innovatív, sajátfejlesztésű bábtechnikával kísérletezik. GÁBOR SÁRA INTERJÚJA.

Revizor: Hogyan jött a technikai alapötlet?

Lázár Helga: Négy éve Frank Soehnle német bábművész kurzusán kezdtem el komolyabban marionettel foglalkozni. Improvizációs technikákkal dolgoztunk, amelyeken keresztül a játék és a bábkészítés hatott egymásra. Amikor már nagyjából kész voltunk a bábunkkal, megnéztük, hogy működik, milyen irányba lenne érdemes alakítani, aztán ennek fényében dolgoztunk rajta tovább. Műhely, próbaszínpad, műhely, próbaszínpad… valahol a kettő között jöhetett az ötlet. Nem mondom teljesen nyugodtan, hogy saját, mert valaki valahol biztosan csinált már hasonlót, de én ilyen technikával személyesen még nem találkoztam. Úgy fél éve kezdett körvonalazódni, hogy ez a technika mit jelent, képzőművészetileg merre kellene tovább vinni. Az pedig csak a próbafolyamat elején derült ki, hogy milyen színházi lehetőségeket rejt.

R: Mit jelent pontosan ez a technika?

LH: A marionett normál esetben felülről mozgatott bábtechnika. Én ezen csavarok egyet, ugyanis a marionettem zsinórját egy plafonra szerelt csigára erősítem, a zsinór másik végét pedig a testemre. Tehát ha távol vagyok a bábtól, felemelkedik, ha közel megyek, leereszkedik. Illetve a tartózsinórokon kívül használok olyan vízszintes madzagokat, amikkel szintén hozzám kötődik – a keze a kezemhez, a lába a lábamhoz. Ezáltal fura tükörszerű mozgás alakul ki köztem és a báb között. Alulról, oldalról, hátulról is lehet animálni, a zsinórok hosszának variálásával pedig egészen virtuóz dolgokra is képes.

R: Amit négy éve készítettél, az is egy férfibáb volt?

LH: Nem. Az egy kicsit varjúszerű manóasszony volt. Macbeth-boszorkánynak szántam egy másik kurzuson. 

R: Hol vettél részt ezeken a kurzusokon?

LH: Két bábszak van Németországban. Az ismertebb Berlinben az Ernst Busch, emellett működik a Musikhochschule Stuttgart bábos képzése. Az Ernst Busch fókusza leginkább a kortárs bábjáték, bábszínészet, a stuttgarti iskoláé pedig kimondottan figuraszínházi képzés, ami kicsit performatívabb, absztraktabb, posztdramatikus kortárs bábszínházi irányzat. Én itt tanultam három évet különböző ösztöndíjakkal. És itt tanított többek között Frank Soehnle is, aki különös, álomszerű marionetteket készít, zseniálisan játszik rajtuk és körbeutazza velük a világot. Ő mindig a bábjai fizikai és képzőművészeti tulajdonságaiból indul ki, azoknak a skilljeire építi az előadásait.

R: Miben más ez, mint amit itthon tanultál a Színház- és Filmművészeti Egyetemen? Nem alapvetés ez mindenhol?

LH: Otthon a bábot alárendelik a történetnek. Elkészül egy szöveg, hozzá a báb, és aztán a próbafolyamat során ezek szerencsés esetben összeérnek. Stuttgartban sokkal inkább a képzőművészetből indul ki a gondolkodás. A képek által képviselt tartalmak az elsők. És ehhez kerül hozzá a szöveg esetleg.

R: A te szólódnak van szövege?

LH: Eleinte írtam, de végül ezekből a szövegekből egy sor se került bele a darabba. Visszaolvasva viszont azt látom, hogy amiket ezekben az írásokban megfogalmaztam, azt közlik most a képek és a mozdulatok.

R: Hogy jutottál el a boszorkánytól a férfitesthez?

LH: A technikából indultam ki. Tudtam, hogy a bábnak teljes alaknak kell lennie ahhoz, hogy maga a technika érvényesüljön. Azon viszont egészen sokáig gondolkodtam, hogy nő legyen vagy férfi… Aztán egyszerre csak eldőlt, és ekkor töltődött meg a technika tartalommal, ami aztán a báb elkészítése és a próbafolyamat alatt alakult és pontosodott tovább. Amikor elkezdtem építeni ezt a pasit, még fogalmam se volt, hogy az alapvetően dependens, érzelmi függésen alapuló viszonyokon túl mit tud jelenteni a mi játékunk. De ahogy dolgoztam vele, visszajöttek automatikusan azok a minták, ahogy én az utóbbi időben különböző párkapcsolatokban működtem. Tehát a saját viselkedési mintáimmal szembesültem és kezdtem el aztán dolgozni, ezeken keresztül találtam meg, hogyan lehet működtetni a már meglévő képeket és koreográfiát. Ez a pasi – bár nyilván a magánéletemből dolgozom – nem egy konkrét alak, hanem az én elképzelésem. Az én viszonyom egy általános férfival.

R: Hogy épült fel a pasi?

LH: Furcsa, olyan, mintha maga a próbafolyamat is valami kísérlet lenne az előadáshoz. Amikor visszaköltöztem Stuttgartba, akkor egy sűrű és érzelmileg zűrzavaros időszakot lezárva léptem ki a semmibe. Egyedül maradtam ezzel a nagy projekttel, aminek minden részletéért én voltam a felelős. Egyáltalán nem tudtam, hogy fogom megcsinálni… Nem nagyon mentem ki a szobámból, még a bábhoz modellt álló srácokat is idehívtam, akikről gipszmintát vettem. Öntöttem a gipszet, aztán a műanyagot, gázmaszkban lehetett csak a szobámban lenni. Tulajdonképpen ez az egész folyamat a szobámra koncentrálódott, ahol ketten éltünk ezzel az alakuló pasival. Másfél hónapon keresztül készült, és amikor felépült, szintén a szobámban kezdtem el próbálni. Szóval a mi kapcsolatunk, privát életünk bizarr, dependens kamarajáték. Vele fekszem, vele kelek. Itt lóg a szobám közepén. 

R: Tehát a marionett igazi férfiak alapján készült?

LH: Igen. A teljes báb öt pasi testrészeiből áll össze. A bábnak konkrétan vannak köldökszőrei. A modellről a gipszbe, a gipszből a műanyagba ragadtak. 

R: Feminista tettnek tűnik. Egy fordított Pygmalion-történet…

LH: Tényleg. Vagy Gólem. Vagy egy kicsit Frankenstein. Nem tudom, ez a feminizmussal nem volt tudatos. Nekem ez egy személyes függés-függetlenedés-történet, de ha valakiben ez női emancipációs kérdéseket vet fel, az szuper. Valaki a szakításán, valaki az alkotáshoz való viszonyán keresztül tud ehhez csatlakozni, ez is benne van. De az azért érdekes, mennyi férfias meló kellett ahhoz, hogy ezt összepakoljam. Fúrás, faragás, cipekedés. Férfiasan összeszerelem, hogy aztán nőként tudjak viszonyulni hozzá. 

R: Szóló, de mégsem vagy egyedül, mert ott van egy zenész melletted, David Schuckart.

LH: Igen, ő kísér elektronikus zenével. Ő a saját zsinórjai között cseszteti a kis kapcsolóit, én a saját fonalaimba keveredve csesztetem a csávómat. Ő figyel engem, hogy tudjon kísérni. Nekem hozzá, a reális férfihoz nincs viszonyom, csak a bábhoz. Furcsa hármas.

R: És hogy nézett ki a közös munka a koreográfussal, Kovács Domokossal?

LH: A Domival eltöltött pár hét tartalmas volt, izgalmas és felettébb szórakoztató. Nem csak koreográfusként volt velem, mindenben segített, amíg nem tudtunk elkezdeni dolgozni, mert még készült a báb. Domi javasolt témákat, én ezekre impróztam, aztán összeraktunk egy vázat, adták magukat a dolgok. Ami azért engem rendesen meglepett. Az utóbbi másfél évben minden mást csináltam a játékon kívül, és ezt éreztem is magamon. Nagyon hálás vagyok Dominak, hogy ezt ennyire érzékenyen kezelte. És jó szemmel látta meg, mik a formában rejlő lehetőségek. 

R: Minden mást csináltál, vagyis előadásokat rendeztél…

LH: Előadásokat rendeztem, bábokat csináltam, fordítottam, tanítottam. Ilyenkor időbe telik, hogy leszálljak kicsit a fejemből, és elkezdjem érzékelni azt, ami a testemben történik. Beindult nálam egyfajta rozsdásodás, ezért az elején kétszeresen kellett küzdenem. Ez nem fizikai erőnlétről szól, hanem a folyamatos színpadi koncentráció nehézségéről.

R: Nemrég megmutattad egy zártabb közönségnek. Milyen visszajelzések érkeztek?

LH: Nagyon megnyugtató volt, mert nagyjából úgy értették, ahogy én játszottam. A drukk rossz része elmúlt. Az egyik volt tanárom szerint az eleje a számára megszokott bábos keresésnek indult, de a dolog egyharmada után elkezdett „betyárcool” lenni. Úgyhogy ezt a betyárcoolt most elrakom a rosszabb napokra. És az elkövetkező időkben megpróbálom az egészet betyárcoollá tenni. 

R: Hogy van németül a betyárcool? 

LH: Saucool. Ami igazából kocát jelent. Szóval ez szabadfordításban betyár.

Az előadás Budapesten 2019. április 10-én lesz látható a Három Hollóban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek