Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

URI ÉS FALSTAFF AZ ALEXANDRÁBAN

Beszélgetés Spiró Györggyel és Bán Zoltán Andrással / Zsidó Nyári Fesztivál
2008. szept. 8.
A Nyári Zsidó Fesztivál keretében mutatták be a Scolar Kiadó két új könyvét is a Károly körúti Alexandrában, melynek során a szerzőkkel, Spiró Györggyel és Bán Zoltán Andrással Vári György beszélgetett. Többek között az új művekről, a régi szülőkről és az örök zsidókról. SZEGŐ JÁNOS ÍRÁSA.

Adva van egy író, Spiró György, aki a szépirodalom mellett évtizedek óta foglalkozik irodalomesztétikával, eszmetörténettel; továbbá egy vérbeli irodalmár, kritikus, Bán Zoltán András, aki az elmúlt években szépíróként is bemutatkozott. Erre a kettős identitásra, hogy a beszélgetőtársak egyszerre írók és bírálók, tehát kint és bent is fognak egeret (és egerük több fájlra is klikkel), a moderátor Vári György több ízben is rákérdezett. Spiró esetében a főkérdés az volt, hogy ha valakinek ennyire markáns véleménye van a magyar irodalomtörténet irányairól, továbbá a magyar drámairodalom teljesítményeiről és a honi színházművészetről, akkor azt miért nem írja meg egy nagyobb lélegzetű, összefoglaló monográfiában. Válaszában Spiró az irodalomtörténet ideológiáktól és politikai spekulációktól menthetetlenül terhelt intézményét kritizálta, és a szintézisekkel szemben az esszé és a kritika dialógusképes műfaját emelte ki. Bán Zoltán András a kilencvenes évek nagy kritikusi évtizede után – miután elnyerte Kertész Imrétől az „irodalom pitbullja” szellemes címet – az ezredforduló táján műfajt váltott, és addig fiókjában és folyóiratokban csírázó szépírói munkái felé fordult. Ennek egyik oka Bán szerint az volt, hogy egy évtized alatt az autonóm és független kritika, amely sem pártérdekeket, sem klikkérdekeket nem szolgál (vagy csak alig-alig…), megvívta a maga szabadságharcát, magyarán lehet nyíltan kritizálni, a kritikust pedig nem fogják kutyába venni.

spiroatiratokA két rendezvény egyszerre több funkciót is igyekezett ellátni. Elsősorban és eredetileg talán könyvbemutatók voltak, hogy aztán valójában életrajzi pódiumbeszélgetések legyenek, amelyek egy-egy hangsúlyos ponton érintik a zsidóság témáját is. Spiró új kötete az idei könyvhéten megjelent Drámák I – Átiratok 1. volt, amely dramatizálást és drámaaktualizálást egyaránt tartalmaz, ám mivel a Scolar újra kiadta a szerző önéletrajzi novelláit, az Álmodtam neked című kivételes kötetet is, így Várinak rögtön két kérdése is lehetett egyben, amelyben az epika és a dráma belső kapcsolatait, összefüggéseit fürkészte. Spiró a rá jellemző szofisztikált szenvedélyességgel vázolta alternatív irodalmi kánonját (legkivált a drámaíró Katona József és Csepreghy Ferenc, valamint az epikus Kemény Zsigmond, Móricz Zsigmond és Fejes Endre említésével), mesélt arról, hogyan került a színházon belülre, miközben megmaradt gőgös, színházidegen írónak. Megtudhattuk, hogy szerinte az előző rendszer művelt udvari cenzúrájával szemben jelenkorunkban inkompetens „hivatalnokcenzorok” vannak; hogy minden politikai rendszer a kor emberére hasonlít; és hogy az európai mentalitást a regénnyel, a magyar mentalitást pedig a dráma műformájával igyekszik illusztrálni. Spirónak remek érzéke van ahhoz, hogy anekdotikus ívre fűzze fel teoretikus gondolatait, olvasmányélményeken, előadásemlékeken keresztül jutva el egy-egy tézisszerű megállapításig.

Ennek tudatában nem meglepő, hogy Spirónak a zsidóságot firtató kérdésre is kompakt válasza volt. Spiró definíciójában az a zsidó, aki hiszi és tartja a vallását. Röviden vázolta azt a történelmi folyamatot, amely éppenséggel az emancipációtól vezetett el a holokausztig, és amelyben az asszimiláció szépreményű illúziója lett az események tragikus katalizátora. Spiró magyar identitásában egy percig sem tagadja zsidó származását, de nem tartja magát zsidónak, legfeljebb nürnbergi és faji értelemben. A beszélgetés ezen pontján Vári okosan kapcsolt vissza Spiró regényeinek önéletrajzi hőseihez, pontosabban azokhoz a figurákhoz, akiket Vári annak tart. A Fogság vaksi főszereplője, Uri és A jövevény (újabb címén a Messiások) Gerson Ram figurája egyaránt emlékeztette Várit Spiróra. Mondhatni, a megszólalásig hasonlítanak Spiróra, egészen Spiró megszólalásáig, aki Uri és önmaga között látja a hasonlóságokat (többek között mindkettejük éles szemű rövidlátásában), de Ram alakjával nem érzi magát rokonnak. Az idegenség önarcképei után jutott el a beszélgetés Spiró családjának történetéhez. Ez lett a beszélgetés kerete is, hiszen Vári az Álmodtam neked családi hátterével nyitott, Spiró pedig édesapjáról és édesanyjáról, a hozzájuk fűződő zárt viszony intim megosztásával zárt.

A két nappal későbbi Bán Zoltán András-beszélgetés menete némiképpen emlékeztetett az előző forgatókönyvére. Itt is könyvbemutató adta a beszélgetés apropóját. Bán második szépprózai műve idén jelent meg, Hölgyszonáta címmel. A címadó kisregény mellett a legtöbb szó talán a kötetnyitó Apám volt című szövegről esett. A provokatív hommage (amely éppen ajánlásában provokál) Kertész Imre retorikájában beszéli el az elbeszélő vérszerinti apjához fűződő ellentmondásos viszonyát. Ezzel pedig máris a dolgok sűrűjében vagyunk. Hiszen a novella főhősének vérszerinti apja egyrészt zsidó, aki zsidó élete után zsidó halált halt, másrészt holokausztregényével a várt kudarc helyett a nem várt siker öli meg voltaképpen. Bán írása Kertész nyelvén demonstrálja Kertész prózanyelvének egyszeriségét és utánozhatóságát. Ráadásul Bán megosztotta a hallgatósággal, hogy akárcsak a novella névtelen főhőse, ő maga is tizennyolc évesen tudta meg, hogy kicsoda (Kertész címével: valaki más) az apja. A beszélgetésnek ez lett az archimédeszi pontja – és semmiképpen sem az Achilles-sarka.

bansusankaÖsszetalálkozott itt könyvelemzés, önéletrajz, a kritikáról szóló ars poetica és a zsidósághoz fűződő viszony. Bán szociológiai zsidónak tartja magát. Baráti köre, iskolája, amelyben értelmiségi lett, nagyrészt zsidó származású, azzal a deficittel, hogy azoknak nem volt semmilyen zsidótudata, marxisták lévén a kérdés sem érdekelte őket. Maga a zsidó kultúra pedig a rendszerváltás után lett újra látható; Bán szavaival: „most lett felfedezve”. Megtudhattuk, hogyan lett jóba Stanci néni balatonfüredi nyaralójában (vagyis az Opera üdülőjében) Balassa Péterrel (aki Bánhoz hasonlóan „operai” gyerek volt) és a rendezvényen jelen lévő Radnóti Sándorral. Bán kendőzetlenül beszélt továbbá apjáról, a név szerintihez és a vér szerintihez fűződő viszonyáról (arról, hogy nincsenek kapcsolatban), operai gyerekkoráról, zenei ambícióiról, és arról, hogyan lett Csont András és Kompolthy Zsigmond. Előbbi álnéven – vérszerinti apja vezetéknevén – zenei tárgyú írásait jegyzi; utóbbi pedig, a maga tizenkilencedik századi hangzásával Kemény Zsigmondra referál. A Zsigmond név átvezette Várit Bán előző regényéhez a Susánka és Selyempinához, azaz a mű kedélyes főszereplőjéhez, Zsigó bátyához, és Bán fontos íróihoz: Krúdy Gyula, Márai Sándor, Thomas Bernhard mellett a már említett Kertész Imre az, akivel (le)számolni kell. Vári meginterjúvolta a kilencvenes évek kritikus Bán Zoltán Andrását napjaink regényíró Bán Zoltán Andrásával. Bán falstaffi kedéllyel és szellemes önkritikával válaszolt a kérdésekre, megosztotta a hallgatósággal új regényének, a Beethoven unokaöccsének a történetvázlatát, és azt is, hogy Liszt Ferenc utolsó napjairól is szeretne írni, de ezek a tervek egyelőre még a „lisztes” távolban vannak.

V.ö. Jánossy Lajos: Csont nélkül / Vári György beszélgetése Bán Zoltán Andrással

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek