„Szereplőink kétségbeesett szeretetéhségükben bármire képesek”, olvasható a szórólapon, mely „rendkívül humoros történetként” ajánlja ezt az 1963-ban íródott, Parti Nagy Lajos friss fordításában hallható, Guelmino Sándor által rendezett darabot. Van ebben valami. Mindazonáltal gyanítható a háttérben egy okos PR szakember, aki tudja, mivel lehet becsábítani a közönséget.
 Bíró Kriszta, Dékány Barnabás |
De miért is kötnék már induláskor mindenki orrára, hogy Orton első darabja – bár bemutatásakor nem aratott sikert – azért már pontosan beleillik a szerző 1963-tól haláláig, 1967-ig írt műveinek sorába, melyek „ortoni” mivoltát Molnár Gál Péter az ő gyakran használt, kedves szavával, a „makábrikus” jelzővel érzékeltette nem egyszer. Kiderül az majd. Akinek orra van, hamar elkezdi érezni azt az előszivárgó, édeskés hullaszagot, mely jelenetről jelenetre hatja át a remek ritmusú előadást. Sőt! A figyelmesek azt is észrevehetik, hogy a szórólapba becsületesen beletitkolták a lényeget: dagadt, fekete szemeteszsákok sötét hullámhegye látható azon, s a zsákok közé szorulva nyúlik elénk pár jó érzékkel kölcsönzött – jobbára halott – figura Théodore Géricault a Medúza tutaja című festményéből. A kapitány, s vele a Teremtő, elhagyta a hajót, s már csak vergődés és fuldoklás van itt.
A háromfelvonásos, de szerencsére egy részben lefutó, abszurd darab Juhász Nóra által tervezett díszlete a kóros gyűjtögetők otthonaira hasonlít. A gyűrött, szürke nejlonfólia előterében lévő minden tárgyat csak úgy kukázták valahonnét. Minden van, de minden inog, és semmi sincs a helyén. Jelzés ez: eszünkbe ne jusson realista játékot várni a következőkben. S bár a díszlet, mint figyelmeztetés tökéletes, s elég sok benne a fizikai akciót serkentő, megtervezett „színészbosszantó”, látványnak meglehetősen nyomasztó marad.
 Dékány Barnabás, Gazsó György |
Az illegális szemétlerakó telep zegzugos lakásában él Ed, a hetven körül járó, vaksi öreg (Gazsó György) és hízásra hajlamos, negyvenes leánya, Kath (Bíró Kriszta), aki szült valaha rég egy bébit, de azt az ő gondos és aggódó bátyja, a vállalkozó Kemp (Király Attila) még akkor elrekkentette valahová. Nem is tudunk a gyerekről azóta se, semmit. Akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor Kath egy fura kis fickót, a keresztnévvel sosem illetett Sloane-t (Dékány Barnabás) ereszti be a házba. A nő az új albérlőt hamarosan az ágyába is bevonszolja, ami nem lenne gond, ha Ednek nem lenne ismerős a fiú, akit saját hajdani főnöke meggyilkolásával kezd gyanúsítani. Ő tudniillik látta az esetet. De, sajnos, valami mást is látott egyszer, ami miatt nem képes elfogadni macsónak tűnő fia – számára elfogadhatatlan – intim vonzódásait. Nem is beszél vele, évek óta. Kemp is kinézi magának Sloane-t, s míg sofőrjének alkalmazza, gyengédségével is kitünteti. Amikor aztán kiderül, hogy Kath újfent terhes, bőven van mit tisztázni, elvileg is, gyakorlatilag is, mégpedig egy friss hulla közvetlen közelében.
Olyan darab ez, amelyre megfelelő színészek nélkül gondolni sem szabad. No, de itt tökéletes a szereposztás. Gazsó György, aki az a termetes férfiszínész, aki felhő módjára hatol át minden színpadi akadályon, Edként a testi és szellemi elaggottság végletesen szétszerelt, esendő állapotában mutatkozik. Ő az egyetlen figura a történetben, akit nem a szexuális bírvágy, s nem is az életben maradás vinnyogó szükséglete mozgat. Ő, szegény, az igazságra próbálna fényt deríteni. De ráfázik. Király Attila pompásan jeleníti meg a problémás környékről rég elköltözött, s csak alkalmanként visszajáró, sikeres vállalkozót. Kemp, aki láthatóan igyekezett kigyúrni magából környezetének hangos homofóbiáját, a mai napig szenved. Szép színészi teljesítmény, ahogy nyílt színen törik meg, megébredő, homoerotikus vágyainak alávetve.
 Király Attila. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
A dialógusok java része, Parti Nagy Lajos jóvoltából, briliáns labdajáték. Aki ezt az irdatlan szövegszőnyeget jelenetről jelenetre megemeli, s a kvartett első hegedűseként irányítja a szó-muzsikát, az a rendkívüli formában lévő Bíró Kriszta. „Adok a fittemre!”, mondja, s a néző sírva röhög, épp úgy, mint mikor a „Be fogok szeduxenezni!” fenyegetés elhangzik. De Bíró Kriszta, miközben gálánsan gazdálkodik a poénokkal teli, porló mondatokkal, sikongat, zajong, mint a tologatott csattogós lepke, s átformálja a teret is, mint valami gurulós ventilátor. Életveszélyes és halálosan reménytelen. Kapkodna a fiú nyakában lógó, fedeles medál után, de ő is érzi, jobb lesz azt nem feszegetni.
A nevelőszüleit is rég elvesztő Mr. Sloane szerepét Ternyák Zoltán játszotta a hajdani Éjszakai Színház Kőváry Katalin által rendezett, 1993-as bemutatóján. Ezt a figurát most Dékány Barnabás állítja elénk, aki 2016-ban végzett a színművészeti egyetem Pelsőczy Réka, Rába Roland és Bagossy László által vezetett osztályában, s akiről minden bizonnyal sokat fogunk még hallani. Neki köszönhető, hogy bár először viszolyogva nézzük, később mind mélyebb megdöbbenéssel követjük ennek a szerencsétlen, ördögi kölyöknek minden, viszályt szító vergődését. Mikor csuklóját reptetve, csípőjét riszálva, s kis, piros bundadzsekijét tárogatva saját, orvosilag igazolt, befolyásolható személyiségéről vall, sejteni kezdjük a sötét jövőt, de arra a kénkőszagú szerződésre, amit majd megkötnek a feje fölött, arra nemigen számítunk. (Dékány Barnabás terhelhetőségét és játékosi intelligenciáját jelzi, hogy a Jurányi nagytermében szinte párhuzamosan bemutatott, Kerékgyártó István által írt, Hurok című dráma hasonló karakterű fiatalemberét játszva, képes egy szépen fölépített, egészen más alakot elénk hozni.)
A kíméletlen Joe Ortont az angol fekete humor reprezentáns alkotójaként tartják számon. Darabjait, például a Szajré, vagy az Amit a lakáj látott címűeket, nálunk is, ma is, több helyen játsszák. „Jó esélyem van arra, hogy a csúcson haljak meg.” – írta naplójába, 34 éves korában, 1967 júliusában. Pár héttel később, augusztus 9-én, élettársa, a nálánál hét ével idősebb Kenneth Halliwell, kivel már 15 éve élt akkor együtt, szakmai féltékenysége miatt agyonverte egy kalapáccsal, majd mérget vett be. Halliwell halt meg előbb. A rendőröket egy Orton naplójára tűzött cédula várta: „Ha elolvasod a naplót, mindent megértesz. K.H.” Orton tényleg a csúcson távozott.
Ennek az 1964-ben bemutatott, klasszikus borzadályokkal teli komédiának az alaphelyzetét általában óvatosan lebegtetik a színpadra állítók. Jött azért hír előadásról (1973, Chile), ahol eleve olyasmit közöltek a nézőkkel, hogy „a lakást kereső Mr. Sloane véletlenül ismeretlen apja és nővére otthonába téved”. Mit látnánk, ha kinyílna az a medál a fiú nyakában? Már a ruhatárnál állunk, de még elér a sátáni suttogás: számíts a legrosszabbra! Bátorság! Be fog jönni.
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.