Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SPORTOS VELENCE

William Shakespeare: Othello, a néger mór / Katona József Színház, Kecskemét
2019. márc. 21.
Vannak olyan előadások, amelyekről néhány év múlva egy-egy jelzős szerkezet marad meg a színházi köztudatban, amely gyakran arra a sajátos közegre - akár vízre, sárra, lisztre stb. - utal, amelybe az alkotók a játékot helyezik. Nem csodálkoznék, ha a kecskeméti Katona József Színház bemutatója tornatermi Othellóként élne majd tovább emlékeinkben. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Rusznyák Gábor rendezése ugyanis egy tornaterembe helyezi a cselekményt. Az Izsák Lili tervezte térben elszórtan találjuk a hagyományos sporteszközöket: bordásfalakat, mászóköteleket, ugrószekrényt, dobbantót, zsámolyt, gyűrűt, kosárlabdagyűrűt. Noha a legtöbbet talán tényleg lehetne sportolásra használni, a szín inkább fiktív-teátrális, mintsem valós tornatermet idéz: a sporteszközök elsősorban egy életforma attribútumainak látszanak, a térbe „oda nem illő” tárgyak is kerülnek (a legfeltűnőbb a kosárlabdagyűrű alá helyezett zongora), a mennyezet, az ütött-kopott falak, a szeszélyesen elhelyezett nyílászárók pedig távolról sem a sport szentélyét juttatják eszünkbe. Igaz, menet közben értesülünk arról is – a második felvonásba egy teniszparti kedvéért visszatérő Dózsétól és Brabantiótól -, hogy az új sportlétesítmények konstrukciója folyamatban van. 
Kocsis Pál, Zayzon Zsolt, Szabó Emília
Kocsis Pál, Zayzon Zsolt, Szabó Emília
A tornaterem mint metafora lehetne csupán aktualizáló, NER-fricskának betudható geg. De több annál, mind tartalmi, mind formai értelemben. A szereplők számára a sport inkább hivatkozási alap, mintsem mindennapos tevékenység. A sportos életmód hangsúlyozása a macho öntudat fontos része; a tornaterem mint színhely az adrenalintól fűtött, férfiközpontú világot képezi le szimbolikusan. Ám intenzív testmozgást kevesen végeznek – ha néhány kóbor bukfencet nem számítunk, a legkomolyabb edzésnek Rodrigo rövid, feszültség-levezető célzatú gyűrűgyakorlata és a Bianca vezette műkedvelő fitnesz látszik -, a sporteszközöket általában nem rendeltetésüknek megfelelő módon használják. Ezt az attitűdöt teatralizálva épít formát Rusznyák Gábor rendezése: az eredeti funkciójuktól megfosztott sportszerek a színpadi játék részeivé válnak. Othello kard helyett hokiütőt visel, Brabantio piros pinpongütővel próbál megálljt inteni a mórnak, aki egy ugrószekrénybe rejtve kíséri figyelemmel Desdemona és Cassio dialógusát (van annyira teátrális a szituáció, hogy ne akarjunk a reáliákba ragadva rákérdezni, hogy onnan nem inkább hallania, mintsem látnia kellene-e a dialógust), hogy aztán végül Othello egy mászókötéllel fojtsa meg feleségét.
Kocsis Pál
Kocsis Pál
Az előadás egyik alappillére a metaforikus értelemmel és formateremtő erővel bíró látvány, a másik pedig a felhasznált szövegváltozat. A bemutató ugyanis az Ambrus Mária, Ungár Júlia és Zsótér Sándor által pár évvel ezelőtt alkotott verzióra épül. Ez a fordítás és átdolgozás közti átmenetet tükröző szöveg a Stúdió „K” 2014-es, Zsótér Sándor rendezte bemutatójához készült. A mai szlenget, poénokat, kiszólásokat és vendégszövegeket vegyítő színpadi változat eleve kortársi szemszögből láttatja az eseményeket, azzal pedig, ahogyan a természetes élőbeszédet a stilizált színpadi nyelvvel vegyíti, némiképp a játékmódot is meghatározza. Rusznyák Gábor korábban is használt már kollégái által készített színpadi átdolgozásokat, és érvényesen, hatásosan gondolta újra azokat is – előfordult, hogy az eredetinél hatásosabb, erőteljesebb előadás jött így létre (például a Mohácsi János átiratán alapuló Mágnás Miska esetében). Most ezt a sajátosan „zsótéri” szövegkönyvet is kreatívan illeszti saját rendezői elgondolásaihoz, eszközeihez; a kecskeméti bemutató mind jelentését, mind játékmódját tekintve eltér a Stúdió „K”-ban látott előadástól – nemcsak az alapvetően különböző tér miatt. Rusznyák rendezése felerősíti Othello idegenségének fontosságát. Velence nem a nyílt rasszizmus hazája; a „néger mórt” – mivel katonai szempontból szükség van rá – a nyilvánosság előtt, a hivatalos fórumokon meg is becsülik. De a hétköznapi rasszizmus mindenütt jelen van; nemcsak az árulkodó, ahogyan Brabantio kifakad, abból indulva ki, hogy egy négerbe a lánya nem szerethetett bele, ezt csak varázslattal lehet elérni, hanem az is, ahogyan ebben a logikában voltaképpen senki nem talál kivetnivalót. És látható, hogy a megbecsült katonától majd’ mindenki két lépésnyi távolságot tart. Miként érezhető az is, hogy Othello mindezzel tökéletesen tisztában van. Öltözködése is mintha az erre való ironikus reflexiót tükrözné; Hecendorfer Tímea jóvoltából egzotikus, ázsiai viseletre asszociáltató ruhát visel. Zayzon Zsolt megjelenése egyszerre tükröz méltóságot és kívülállást. Érezhető, hogy nem szokott a társasági szabályokhoz, nem tud feloldódni, van benne valami megközelíthetetlenség – ami távolabbról a „vadember” szocializációra való képtelenségeként is értelmezhető. Tulajdonképpen csak ketten állnak közel hozzá: Desdemona és Jago. A nőre szinte gyermekien csillogó szemmel, Jagóra őszinte megbecsüléssel tekint. Zayzon Zsolt a finom testbeszéddel sokat mond el a figuráról: eleinte szinte csak egyenes derékkal, felvetett fejjel közlekedik – ahogy a gyanú befészkeli magát a szívébe, testtartása fokozatosan megváltozik; kicsit elhagyja magát, görnyedtebb lesz, majd befeszül, harmonikus mozgása görcsössé válik. Korábbi alkalmankénti felhördülései, kifakadásai sokasodnak. Szinte fizikailag is megváltozik, ahogy kicsúszik a lába alól a talaj. Ezt emeli ki egy teátrális rendezői ötlet: a mór „négerségét” csak egy kis, arcára kent fekete festék jelzi, ám a gyilkosság pillanatában már csaknem egész testét fekete festék borítja.
Szabó Emília
Zayzon Zsolt, Szabó Emília
Ez a stiláris eljárás egyébként is jellemző az előadásra: a rendezői ötletek helyenként elemelik, kommentálják, ironizálják a szituációkat, ám maguk a színészi alakításuk a helyenkénti kiszólások, összekacsintások ellenére sem igen lépnek ki a reálszituációkból. Igaz ez Kocsis Pálra is, akinek a Zsótérék által írt szövegváltozat a legtöbb lehetőséget adná a szerepből való látványos kilépésre. Ám Kocsis, ha kommentál, ha látszólag ki is szól a nézőkhöz, következetesen benne marad a szerepben. Nem „leplezi le” a figurát, de nem láttatja túlságosan titokzatosnak sem. Jagója frusztrált ember, aki jobb híján aljas játszmákban leli örömét. Konkrét célja talán nincs is – az csaknem biztosnak látszik, hogy katonai előmenetelének megvannak a határai -, de pszichopatának sem tűnik. Inkább a kor, a közeg kitermelte intrikus, aki, ha már használni nem tud, legalább szívesen árt másoknak. És ezt az intrikus szerepet Jago formátumosan, elhitető erővel játssza, miként Kocsis Pál is elhiteti Jago torz formátumát. Hihető a megjátszott belső viaskodása, az Othellóhoz való ragaszkodása – az intrika éppen azért ér célt, mert Desdemonát leszámítva mindenki másnál közelebb tud kerülni a mórhoz.
Fotók: Katona József Színház, Kecskemét
Fotók: Katona József Színház, Kecskemét
Desdemona vesztét pedig valószínűleg a téves helyzetértékelés okozza. Szabó Emília nem kedves naivát, hanem józan, okos, nagyvilági, emancipált nőt játszik, akit valószínűleg vonz a mórban lakó vadember, de biztos abban, hogy kordában tudja azt tartani. Arcán magabiztos, fensőbbséges mosoly, ami aztán Othello viselkedésének megváltozásakor döbbenetté változik. De uralkodni próbál ezen a helyzeten is, megkísérli még egyszer meggyőzni a mórt – és ez bizonyul tragikus tévedésnek. Szabó Emília játékának fontos erénye, hogy miközben a szerepkonvencióknál árnyaltabbá teszi a figurát, Desdemona hűségét, szeretetét pillanatnyira sem kérdőjelezi meg. Maximálisan hihető neki, hogy egy világért sem csalná meg a mórt. És ezért is érzem most is feleslegesnek a szövegkönyvnek azt az ötletét, hogy Emília  – ugyan Desdemonával vitázva, de a közönséghez fordulva, kicsit minden nő nevében – elmondja Shylock híres monológjának („Hát a zsidónak talán nincs szeme?”) parafrázisát, a „zsidó” szót minden alkalommal „nő”-re cserélve. Ami ugyan értelmezhető a rémes macho társadalom éles kritikájaként, de nehéz nem érzékelni benne a jogos női bosszú apologetikáját is. Ez utóbbi viszont egyszerűen más értelmezési tartományba esik: ha Desdemona hűsége kétséges volna, egy másik történetet néznénk. 
A főszereplők karakteres, egyéni színekkel megjelenített alakításai mellett az amúgy is igen hálátlan epizódszerepekben precíz, de a szerepsablonokhoz közel álló alakításokat látunk. Ez alól csak Magyar Éva sprőd, a világban nyitott szemmel járó, férjétől láthatólag kevéssé tartó Emiliája kivétel némiképp (így viszont nem igazán érthető, miért nem árulja el sokkal korábban a kendő titkát). Orth Péter jó kiállású és jóakaratú, de posztjára nyilvánvalóan alkalmatlan Cassiója, Lakatos Máté izgága és csekély értelmi képességű Rodrigója, Hegedűs Zoltán háttérbe szorított, teszetosza Montanója pontos és konvencionális jellemrajz. Decsi Editnek viszonylag kevés idő áll rendelkezésére, hogy a jelmeze alapján sportlady-szajha hibridnek látszó Bianca karakterét egyénítse, Dunai Tamás (Brabantio) és Körtvélyessi Zsolt (a Dózse) pedig akkor a legemlékezetesebbek, amikor néhány félszóval és gesztussal érzékeltetik a velencei demokrácia állapotát. Rusznyák rendezése maga is félszavakkal és gesztusokkal utal a történet egyes elemeinek, kivált a főszereplőket körülvevő társadalmi közeg viselkedésének aktuálisan is ismerős voltára. Nem sulykol semmit, nem rág szájba, a nézőre bízza, mit és mennyit akar ezekből érteni. A tragédia súlya azonban mindenképpen megérint.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek