Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

OROSZ LIGHT

Olga Peretyatko áriaestje / Müpa
2019. márc. 4.
Olga Peretyatko dívaként érkezett a Müpába és dívaként is távozott: elhittük neki, még ha nem is mindig énekelt úgy. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.
Meglehetősen zavarban vagyok Olga Peretyatko koncertje után. Őt hallgatva nem ver le a víz, nem kapaszkodom a székbe, nem érint meg úgy a dal, nem érzem a megismételhetetlenséget, mint azoknál, akikhez évek óta hasonlítgatják – például a fiatal Anna Netrebkónál. De mikor belekezd a Je veux vivre kezdetű Gounod-áriába a Rómeó és Júliából, elgondolkodom, hogy végül is mi számít: mennyit nyomhat a latba az attraktív külső, a primadonnai megjelenés, kisugárzás? Ne is tagadjuk, hogy sokat, máskülönben mit is kezdenénk azzal a műfajjal, amely mamutméretei, több évszázadnyi hagyományai ellenére fénykorában mégiscsak popzene volt, annak minden jellegzetességével. Emlékezzünk, hogy Verdi éppúgy félt attól, hogy idő előtt kiszivárog egy-egy slágerdallama, ahogy a spoilerektől fél most egy filmes óriáscég, vagy hogy egy olyan remekmű, mint a Pillangókisasszony ama triviális botrány miatt bukhatott meg a premieren, hogy a címszereplő Rosina Storchio és az est karmestere, Arturo Toscanini összeszűrte egymással a levet. Callasnál, ha volt is vele legalábbis egyenrangú pályatársa, Tebaldi, Sutherland, Price, a legendagyártásnak végül éppoly fontos alapanyaga lett a regényes életrajz, mint a hang. S ha van zeneművész, akinél nem elhanyagolható a megjelenés, a kisugárzás, a szexepil, hát akkor az csak a szoprán lehet.
 
Olga Peretyatko
Olga Peretyatko
Olga Peretyatko primadonnai alkat, ehhez kétség nem fér. 1980-ban született, hamar jó helyre került, a Mariinszkij gyerekkórusába. Hamburgban tanult, és második díjat nyert Domingo Operalia-versenyén 2007-ben, azóta pedig bemutatkozott Pesaróban, Lyonban, Palermóban, Velencében, Salzburgban és Bécsben, de a New York-i Metropolitanben is.
 
Több mint féltucat lemeze jelent meg, amely egytől egyig kedvező kritikákat kapott, a 2017-es Russian Light pedig ráadásul még egy OPUS Klassik díjat is. Mindezek ismeretében éreztem azt, hogy budapesti koncertjén Olga Peretyatko nincs a legjobb formájában.
 
Az első műsorrészben vörös ruhában jelenik meg, a szünet után tarka, visszafogott költeményben, még a háta sincsen kivágva, halvány bézs takarja. Pedig épp az ellenkezőjét hallom az énekében. A Non mi dir a Don Giovanniból takarékon szól, Norma cavatinája, a Casta diva sem hangerőben, sem a magas regiszter megmászásában nem átütő, és az igazi feszültségteremtést vibrato helyettesíti. Némely részeknél – például a szöveg nélküli glissandóknál – a zenekar sincs könnyű helyzetben, mert a tempó csúszik.
 
De Peretyatkónak szerencséje van, mert a Boleyn Anna áriáját a II. felvonásból eladja a színészi játékkal, így még a hang is meggyőz. A Lammermoori Lucia Regnava nel silenzio kezdetű áriáját pedig az énektechnikai problémákkal együtt is áthatotta a fájdalom, az őrületbe forduló főhősnő tragédiája. Mert bár az énekesnő magas hangjai, csúcspontjai nem ideálisak, de a hosszú dallamfrázisokat jól lélegzi végig, és érti, érzi a bel canto karaktert.
 
Michelangelo Mazza
Michelangelo Mazza

Olga Peretyatko a második műsorrészben magabiztosabban és önfeledtebben lépett színpadra. A bájos, melodikus Vocalise-t, Rahmanyinov örökzöldjét lemezre is rögzítette, nem is olyan émelyítő ízzel, mint fiatalabb pályatársa, Aida Garifullina. A művésznő – noha több helyen Rossini-rajongónak vallja magát – talán Verdi zenéjében érezte leginkább otthon magát: Elena Bolerója A szicíliai vecsernyéből könnyed, elegáns fénnyel szólt, a Lo vidi e’l primo palpito kezdetű áriát a Luisa Millerből pedig odaadó taps szakította félbe.

 
Ezután az ária után történt, hogy az Operaház zenekarának koncertmestere, Kállai Ernő egészen váratlanul ellopta a showt a Thais Meditációjával. Megérdemelten, hiszen hegedűje ösztönös zeneiséggel énekelt, valami olyan hangsúllyal, amit csak félig lehet tanulni. Kár, hogy a teljes zenekarról ez nem mondható el, s így A végzet hatalma és a Thais zenekari részleteit leszámítva a nyitányok alatt – Mozart: Figaro házassága, Bellini: Norma, Rossini: A sevillai borbély – az ember legszívesebben kislisszolt volna a kártyaasztalhoz, ahogy hajdan az olaszok tették. A Vocalise szögletesre darabolt zenekari szövetét hallva meg még messzebb.
 
A ráadásoknak hála mégis kellemes élménnyel távoztam a koncertről. Arditti Il bacio című dala mellett a Linda di Chamounix (Donizetti) egyik áriája is megszólalt. Belefért egy kis cicázás, bohóság, finom flörtölés is az est karmesterével, Michelangelo Mazzával. Ne legyenek kétségeink, ez is az operához tartozik.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek