Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

COELHO IS SUPERNEMET HALLGATNA?

Most van most
2019. márc. 3.
Alig hevertük ki a Kölcsönlakás okozta sokkot, máris itt egy újabb magyar komédia, amelyről a legszebb, mi elmondható, hogy mivel saját erőből, Filmalapos támogatás nélkül készült, legalább nem közpénzből mutat elrettentő példát. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Igen, nagyjából ilyesmire gondolok, amikor arról írok-beszélek, hogy nem kellene erőltetni a filmvígjátékot hazánkban. Szajki Péter (Intim fejlövés; Nejem, nőm, csajom) harmadik nagyjátékfilmes rendezése igyekvő, ha úgy tetszik, csupaszív mozgókép. Nem is lehet azzal vitatkozni, hogy hitből és akarásból készült – s benne van minden, amitől jó esetben működni szoktak a hasonló zsánermozik. Csak hát szinte minden rosszul van benne. 

A szökött menyasszony regények és romkomok rendre visszatérő figurája, mint ahogy az „élj a mának” frázis különböző ritmusú felemlegetése is sűrűn felbukkan az olyan műfaji próbálkozásokban, mint amilyen már a címével is igen irritáló Most van most. Főhőse Szilvi (Tompos Kátya), aki már a nyitóképben megrohamozza Petya (Mohai Tamás) taxiját, s közli vele, hogy mindegy hova, csak húzzanak innen. Mert ő bizony nem lesz feleség!

Nem is kérdés, hogy pillanatokon belül a dühös vőlegény (Mészáros András) is megjelenik, úgyhogy a sofőrnek nincs más dolga, mint rálépni a gázra, s belehajtani a kötelező road movie-ba, melynek során a duó mindkét tagja megtanul valamit a másiktól, mindenki ráébred valamire – Szilvi és Petya persze elsősorban arra, hogy talán érdemes lenne egymásba szerelmesedniük, miután jól kicsipkelődték magukat a másik vélt vagy valós gyengeségein.

Ám amíg ide eljutunk, sok mindennek kell történnie, s ez a sok minden a befogadóra nézve bizony igen tehetségtelenül történik – kezdve azzal, s ez a legnagyobb probléma ezzel a filmmel, hogy bár a klisék, melyekkel a rendező működtetni szeretné a cselekményt, ízléssel használva valóban képesek lennének arra, hogy másfél órára kikapcsolják az embert, Szajki egyszerűen képtelen rávenni a színészeit, hogy szerethetőek legyenek.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Tompos, a zavarodott ara inkább idegesítő, mint bájos, Mohai pedig annyira nem találja a bohém, rejtett sebeket hordozó taxisgyerek életszerű pontjait, hogy nem is sokat vacakol: csakhamar megelégszik azzal, hogy fejből olvassa a szövegkönyvet – és igen, néha még a hangsúlyozással se foglalkozik rendesen. Kijön, ahogy kijön, lesz, ami lesz: carpe diem. S ez leginkább akkor tud kellemetlen lenni, amikor még csak dialóg sincs érdemben, hanem, mondjuk, azt kellene eljátszania a színésznek, hogy bekapcsolja az autóban a rádiót/zenelejátszót, s okkal-joggal befeszült utasának igyekszik megmutatni, hogyan is kellene lazulni, élvezni a zenét. Ahogy Mohai például a Supernem egyik méltán népszerű slágerére ütögeti a kormányt, s közben rettentően igyekszik nagyon, de nagyon (!) jól érezni magát – nos, az például olyan pillanat, amelyből tökéletesen kiderül, hogy a szereplők mennyire magukra lettek hagyva ebben a filmben.

S nem csak Mohai vagy Tompos, hanem nagyjából mindenki. Ott van például Elek Ferenc, akinek – pedig rengeteg filmben szerepelt már eddigi pályája során, s nem volt mindegyik jó – tán még sosem kellett olyan megalázó jelenetet megoldania, mint itt: szerepe szerint világvégi utcán rohangál felesége (Járó Zsuzsa) elől, aki egy botmixerrel, vagy én nem is tudom, mivel fenyegeti. Ezen a ponton komolyan elgondolkodtam azon, hogy ha lehetséges lenne, én bizony felszaladnék a vászonra, bele a nyári napsütésbe, s elnézést kérnék tőle, aztán hazaengedném pihenni kicsit. De hasonlót éreztem Scherer Péter, Kovács Lehel, Básti Juli, Nyakó Júlia, László Zsolt (micsoda nevek!) felbukkanásakor is. Utóbbi például egy helyes köntösben álldogál késő este egy balatoni házban, kedvesen, alázatosan mosolyog – s ennél többet nem is tehet, mert Szajki nem tud tőle többet kérni. Nincs ötlete, mit kezdhetne egy ilyen kiváló művésszel. Aki csak áll a köntösben, és mosolyog.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Pazarlás. Ez történik a Most van mostban. Jó színészek nem csinálnak semmit, azt is úgy, hogy nem tud kiderülni, hogy a jó színészek, ha jó a direktoruk, még az egyik lábukról a másikra állást is tudják emlékezetesen produkálni (szinte Lovas Rozi az egyetlen, aki hitelességet csempész néhány percébe, de attól tartok, ő sem azért, mert hozzáértően lenne instruálva). 

Ott vannak a színészek, mert ott kell lenniük, mert aláírtak, mert ez a munkájuk. Szajki Péter meg kísérletezget. Hátha mégis összeáll valami ebből a minden tekintetben hobbiprojektnek tűnő vígjátékból, ami megindokolja a sok beléfektetett energiát. Na meg a szponzorpénzt, amelyet persze a végefőcím közben önironikusnak szánt reklámocskákkal hálál meg a stáb – elvégre, ha a Valami Amerika-filmekben vicces volt ez a megoldás, bejöhet most is, nem igaz?

Ezzel viszont csak az a baj, hogy nem. Mert már a Valami Amerika-filmekben se volt vicces. Itt meg pláne nem az.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek