A fecsegő potyautas 62.
2019.02.22.

Jó, nem az egész család. A család egy bizonyos része, közelebbi része: négy fő, kétszer két korosztály, és csaknem minden vasárnap. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

Csöndesen elgaloppírozó életünkben ez egy jelentékeny kulturális esemény. Nagyon ritkán van például politikáról szó, a családnak ebben a szűkre szabott territóriumában, a vér- és érzelemköteléki viszonyok kiskertjében nem jelent érdemi befolyást, hogy egyesek szerint jobban teljesít, mások szerint tra-tra-tragizálódik (:(), mindegy, különben nem mindegy, nem az a lényeg, hogy az említett emberi viszonyokon kívül mi zajlik. Oda ilyenkor ez nem jön be. Az összetartozás minimalista alkalmába, amely alapvetően feltétel nélküliséget, szövetséget és ragaszkodást jelent, nem ömlik bele a folyékony szar, ami csövön, járaton, résen, ablakon, ajtón, kis és nagy csatornákon, akár üzemi méretekben érkezik, illetve érkezne, mert nem tud. Szevasztok, a szív igenis dugaszol a jászolapartman kárpitozásán. Szabadságunk tétje, ugyan ez nem lett kimondva, de Bridget Jones, a szörnyeteg Ted maci, a hangi effektekre gerjedő ragadozó földönkívüli, vagy Casey Affleckkel a Régi város.

A kulturális esemény az, hogy egy elköltött vacsora után, amikor a szülő ugyanazt próbálja eljátszani, mint húsz éve, mi volt ma (a héten), mi történt az elhagyatott színioviban, vagy fáj-e, stb., és erre Goriot apóként vánszorognak elő a válaszok, semmi nem történt, sehogy, nem fáj, nem tudom, honnan tudnám, nos, mindezek után filmet választunk. Csak még annyit, és ezt konyhakötényben idegösszeomlást kapott, gyakorló szülőknek üzenjük, el fog múlni a kecsapos, majonézes őrület, előbb-utóbb lelkesen esznek pálpusztait, krumplis tésztát, spenótot, rizst, és más szörnyűségeket, csak a gyömbér nehezebb dió (:) ), a vele való találkozás mindig revizionista hangulatot és szapora tikkelést eredményez.


Filmet szoktunk nézni vasárnap este, ha csak lehet. 

És együtt, demokratikusan választunk. Ezt úgy kell érteni, de tényleg nem dicsekvésképpen mondom, hogy mindenkinek lehet véleménye. Van is. Mindenki véleményét megfontoljuk, s ha valakinek egy zilált gittegylet kedves rémképe sejlik föl a közelmúltól, akkor közel van az igazsághoz, annak ötvenhatos méretű lábán tapos. A fiatal férfi kezeli a gépet, filmet ő keres, kormányos. Jönnek javallatok a várakozóktól - két idősebb ember, és a fiatal férfi párja, menyasszonya, ha úgy tetszik. 

A demokratikus eljárást több, hétről hétre előforduló probléma nehezíti. 

Ezennel az olvasó tudomására hozom a problémákat, ha az ő családjában is akadnak hasonlók, tudja, nincsen egyedül. Ketten otthon könnyű filmet nézni, megkönnyíti, hogy sorozatkorszak lett/van, elég nyilvánvalóan átalakulnak a filmes narratívák, a dramaturgiai csábítás új földrészeket talált magának, a sejtetés, a bonyolítás, a jó értelemben vett körülményeskedés alapkövetelménnyé vált. Ketten a sorozatba könnyedén beleállnak otthon, kéz a kézben (:) ), vígan lenyomják a nyolcvankilenc évadot, csak utána anya órákig borotválkozik, apa pedig kőműves vésővel kapargatja a belső combjára nőtt finom tapintású, és a náthásan horkoló férfimakkot is belepő mohát. 

Négy ember ezt nem tudja csinálni. 

Hol tud négy ember összeállni sorozatokra?! (Sehogy.) 

Szóval általában ezek a válaszok érkeznek a filmválasztási fölvetésekre.

Ezt már láttam.

Ezt már négyszer láttam! 

Ehhez nincs kedvem.

Én most szeretnék valami könnyedebbet.

De ez nagyon ciki/rossz/unalmas/gáz.

Ez jó, de majd máskor.

De ez nagyon félelmetes! (Horror, zombis, fantasy, brrr)

Ezt nem. (Nincs indoklás – csak)

Most ezt komolyan gondoljátok, de tényleg?!

Jó, akkor hagyjuk az egészet! 

Volt különben már sírás is. Sziszegés. Sértődés. Egyszer az egyikőnk át akart költözni a szomszéd öreg nénihez. Hely hiányában föl is hagyok a további illusztrációkkal, azonban két jellegzetességre fölhívnám a filmnézési szokásinkat idáig követő, hűséges olvasó figyelmét. Évek alatt soha, egyetlen egyszer nem fordult elő, hogy egy filmet mind a négyen boldogan, egyöntetűen megszavaztunk volna. Egy nem, egy tartózkodás, egy kellemetlenkedő grimaszolás mindig akadt. Soha nem volt teljes az egyetértés. De megtanultuk, hogy kompromisszumok nélkül döglött kutya a szeretet. Volt például női nap, huh, így táncolhatott a képernyőn Bridget vagy a Pretty Woman. És a legfőbb dolog, amire már tkp. mindig fölkészülünk, amit már észbe tartunk a processzus megkezdésekor, vagyis hogy a film kiválasztása mindig hosszabb időt vesz majd igénybe, mint ameddig az tartani fog. Lehet az akár a Jesse James meggyilkolása vagy a Keresztapa összes. De hát ez a család. Ez is, persze.