A Japántól távol eső földrészeken, így Európában is igen sokakban él az a hiedelem, miszerint a világ technikailag egyik legfejlettebb országában szinte elképzelhetetlen a szegénység, illetőleg a szociális egyenlőtlenségek. Márpedig a szamurájok országát a kétezres évek óta sorozatos gazdasági válságok sújtják, a szegénységi ráta évről évre magasabb és egyre jobban nyílik a társadalmi olló a pénztelenek és a tehetősebbek között. 

Jóllehet az egzisztenciális nehézségek között vergődő hősök sorsának bemutatása visszatérő motívuma Hirokazu Koreeda munkásságának – mostani alkotásának szociális érzékenysége, kis túlzással, egyik példaképének, Ken Loach-nak a munkáival rokonítható –, a japán rendező nem a társadalom margójára jutottak hangos krónikása, hanem a családi viszonyok következetes újragondolója. 

Koreeda a kortárs japán film fontos, megkerülhetetlen rendezője, akit a nézők és a szakma egyaránt méltatnak és elismernek (a Bolti tolvajok a tavalyi év legnézettebb hazai gyártású filmje volt Japánban). Egyesek az ország rendezőklasszikusainak (Ozu, Mizogucsi) elsőszámú szellemi követőjeként kiáltják ki, ami első olvasatra ugyan túlzásnak tűnhet, ám Koreeda sok tekintetben valóban az idősebb nemzedékek méltó örököse. Lassú, komótos tempója, a mindennapi élet drámaiságának hangsúlyozása a nagy ívű történetmeséléssel szemben egyenes ágú folytatója az elődöknek, ugyanúgy a szinte rögeszmés témaválasztása és végtelen emberségessége. 

Koreeda majdnem minden filmjében a családi kötelékeket definiálja újra rendkívül együttérző módon, és fut ki arra a következtetésre, hogy nem a vér szerinti kötelékek, hanem a hétköznapi közös élmények, a kölcsönös szeretet és tisztelet, valamint az összetartás alkotnak egy családot. A Magyarországon is forgalmazott Anyátlanokban (Dare mo shinarai, 2004) négy kiskorú féltestvérnek kell boldogulnia a mindennapokban, miután anyjuk elhagyja őket, a 2013-as A fiam családjában (Soshite chichi ni naru) pedig a főhős házaspár idillikus élete végérvényesen megváltozik, mikor kiderül, hat évvel korábban fiukat egy másik újszülöttel keverték össze.         

Jelenetek a filmből

A Bolti tolvajok a Koreeda-életmű tetőpontjának, rendezői kézjegyei összegzésének tekinthető. Hűen alkotói koncepciójához, ezúttal is a család definícióját vizsgálja felül. Hősei egy Tokió külvárosi részén található szűk kis faházban élnek összezsúfolva. A földön alszanak, fűtés nincs. Noha a férj építőmunkás, a feleség mosodában robotol, a fiatal lány sztriptízbárban kénytelen keresni kenyerét, a nagymama pedig nyugdíjával járul hozzá a költségekhez, jövedelmeik a tisztességes megélhetésükhöz így is édeskevésnek bizonyulnak, a férfi ezért kisfiával profikat megszégyenítő összehangoltsággal és szervezettséggel emeli el a helyi boltok különféle termékeit. Egy nap az utcáról befogadnak egy ötéves kislányt, a családtagoknak pedig még csak minimális fenntartásaik sincsenek azzal kapcsolatban, hogy a lányt, aki szépen lassan beilleszkedik új „rokonai közé”, talán vissza kellene adni valódi szüleinek, hiszen befogadása rablásnak minősül. 

Koreeda új filmjében, a korábbi munkáihoz hasonlóan, ezúttal is megkapó érzékenységgel és humanizmussal ábrázolja hősei hétköznapjait. Valósággal beférkőzik a szereplők intim szférájába és teremt családiasan bensőséges atmoszférát, melyben külön hangsúlyt kapnak az életnek olyan apró örömei, mint megmártózni az óceán vizében, vagy hideg tésztalevest bekebelezni egy elviselhetetlenül forró nyári napon. A fürdés és evés hosszas szemléltetése eleve a rendező kedvelt fogásai közé tartozik és talán nincs még egy olyan alkotó, aki a tésztaevéssel járó szörcsögő hangot olyan bájjal ábrázolná, mint ahogy azt Koreeda teszi a Bolti tolvajokban. 

A film története több évet ölel fel, és mélyen humánus látásmódjának köszönhetően nem mulaszt el olyan, minden család életében előforduló fontos eseményeket sem bemutatni, mint a kislány első tejfogának kihullása, vagy a kamaszodó fiú férfivá érése. A Bolti tolvajok hatása többek között az ilyen szignifikáns pillanatok kifinomult megragadásában rejlik, valamint abban a bámulatos vizuális stílusban, melynek komponáltsága, aprólékossága és színei szinte a németalföldi festők munkáit idézik.

A képek forrása: MAFAB

Koreeda filmje azonban nem redukálódik a derűs mindennapok szemléltetésére, további erényei közé tartozik hősei elfogulatlan, árnyalt ábrázolásmódja. A családtagok közül senkinek nincs kifogása az ellen, hogy a nagyobbik lány különféle idegenek előtt mutogatja testét, vagy, hogy az apuka képtelen bölcsességekre („Ami a boltban ki van téve, az senkinek a tulajdona”), és lopásra tanítja fiát és a befogadott kislányt. A fiú idővel fellázad apja ellen, így akaratlanul is véget vet a családi élet addigi idilljének. A Bolti tolvajok hősei esendő emberek, Koreeda együttérző megközelítésén azonban ez nem változtat. Meglehet, a családtagok keresete a tisztességes élethez kevés és gyakran morális szempontból megkérdőjelezhetően cselekszenek, a nélkülözések ellenére mégis összetartanak, értékelik a hétköznapok apró örömeit, és képesek elfogadni, megérteni a másikat. Ez a szolidaritás a film lezárásában látható fordulatok és az éveken át elhallgatott titkok napvilágra kerülése után/ellenére is megmarad. 

Koreeda elesettekkel szembeni humanizmusa kétségkívül megérintette a cannes-i zsűri valamennyi tagját, a nagydíjat nem érdemtelenül kapta, jóllehet az Arany Pálma inkább eddigi munkásságának szól, mint friss darabjának, mely korábbi alkotásaival – a kisebb-nagyobb eltérések ellenére – témaválasztás és külalak szempontjából is megegyezik. A Bolti tolvajok viszont így is fontos és értékes mű.