Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„BÁRKIBŐL JOBB TÁNCOST FARAGOK”

Interjú Anton Lachky koreográfussal
2018. nov. 6.
Anton Lachky a Közép-Európa Táncszínház meghívására először készít előadást magyar társulattal. A Trafóban bemutatásra kerülő Special Society második próbanapján sebességről, koncepcióról, és arról a kihívásról beszélgettük, melyet egy ismeretlen társulattal való munka tartogat. DOHY ANNA INTERJÚJA.

Revizor: Határozott elképzelésekkel érkeztél a társulathoz? A cím már megvan.

Anton Lachky: Teljesen kialakult koncepcióval akkor szoktam dolgozni, ha én válogathatom össze a csapatomat. A Mellékhatások (az előadásról szóló kritikánk itt olvasható – a szerk.) esetében például kész elképzelés mentén haladtunk, de ott tudtam, hogy pontosan mire képesek és mire nem képesek azok a táncosok, akikkel együtt fogok dolgozni. Én választottam ki az előadókat aszerint, hogy milyen árnyalatokra lesz szükségem az előadásban: ki tud jól beszélni színpadon, ki tud jól megcsinálni bizonyos mozgásformákat, és így tovább. A Mellékhatásokban egy anyának és gyerekeinek konkrét történetét tudtuk így feldolgozni, mert nem kellett nulláról, az ismerkedéstől indulni. Egészen más a helyzet, ha egy társulathoz hívnak: most először fel kell mérnem, ki miben erős, kit meddig lehet terhelni, és majd ezek alapján alakul a végső koncepció. Még ha tudom is, hogy absztrakt irányba fogunk haladni, rengeteg minden alakul aszerint, hogy a táncosok mit mutatnak meg magukból.

R: Épp most jöttünk ki egy próbáról, ahol órákon át keményen dolgoztattad a társulat tagjait. Különböző zenékre improvizáltak megállás nélkül, mintha egymást is túl akarnák licitálni a virtuóz elemekkel.

AL: Minden próbafolyamat úgy kezdődik, hogy megkérem a táncosokat, mutassák meg a maximumot, amire képesek. Mindegy, hogy milyen műfaj, milyen stílus. Az én szerepem ott kezdődik, amikor ők már úgy érzik, elérték a határt: innen lököm őket még tovább, hogy gyorsabban, összeszedettebben, koncentráltabban tudjanak táncolni. Bárki, akivel dolgozom, akármilyen szinten áll, velem úgy fog táncolni, ahogy még sosem táncolt. Ezt megígérhetem. Bárkiből jobb táncost faragok, mint amilyen előtte volt.

Anton Lachky
Anton Lachky

R: Gyakori parancsszó volt a próbán, hogy “gyorsítsd fel!”. A sebességgel éred el ezt a változást?

AL: A sebesség az utóbbi időben védjegyemmé vált. Valóban ez érdekel, és nem csak azért, mert úgy látom, nem sokan foglalkoznak vele. Virtuóz dolognak tűnik, pedig ha most beterelnénk ide egy csomó különböző testalkatú és életkorú embert, és megkérnénk őket, hogy fussanak el a terem túlsó faláig, nagyjából egyszerre érnének oda. Az ember képes a sebességre, és ez rövid távon valójában nem a test fizikai felépítésén múlik. Bárki tud gyorsan mozogni.

R: Akkor mitől tűnik mégis virtuóznak?

AL: Különbség van aközött, hogy valaki gyorsan változtat helyet, esetleg pozíciót, és aközött, hogy a változás gyorsnak tűnik. Én a sebesség érzetét kutatom. A színpadon a sebesség illúziójának kell megszületnie. Ha felemelem a karom, és a pillanat egy töredékére megállítom, majd ugyanazon a sebességen folytatom a mozdulatot, a pillanatnyi törést az agy hirtelen sebességváltozásnak fogja fel, pedig a mozgás egyáltalán nem volt gyors. Látod? Hiába táncol valaki nagyon gyorsan, a szem hozzászokik, és már nem érzi a mozgás energiáját. De amint megtöröd egy pillanatra, amint megleped a szemet, a sebesség illúziója azonnal létrejön. A sebesség mindig a lassúhoz képest kezd el érvényesülni.

R: A sebesség energiája tehát a testből jön? A zene nem tesz hozzá?

AL: A zene ingerületeket ad a testnek, amelyeket felhasználva megszülethet a sebesség érzete. De a zene önmagában nem elég. A táncosoknak elsősorban önmagukban kell megtalálniuk a sebességre való vágyat. Ha ezt felfedezték, akkor már a zenének is van mihez kapcsolódnia. Még nagyon az elején vagyunk a munkának, ezért most különböző zenékkel kísérletezem, megnézem, melyik működik, hogyan reagálnak rá a társulat tagjai. Az biztos, hogy az energikus dobszólót használni fogom.

R: Úgy tűnik, hogy a csapat erősen fizikális, már-már akrobatikus mozgásokkal kísérletezik. Kevésbé voltak jellemzőek a hajlékonyságra, netán a líraiságra építő mozdulatok. Te kérted tőlük ezt az irányt, vagy ez belőlük jön?

Special Society
Special Society

AL: Nem kértem kifejezetten, de jellemző, hogy a társulatok így reagálnak, amikor elkezdek dolgozni velük. A mozdulatok gyorsítása, az állóképesség végleteinek megtapasztalása szükséges ahhoz, hogy később legyen mire építeni a darab lírai rétegeit. A próbafolyamat elején mindig a tiszta tánc van fókuszban. Ezután következik az előadói, színészi képességek felmérése: tehetek-e rájuk karaktereket? Meg tudnak-e szólalni? Azt már látom, hogy most nem fogunk szöveggel dolgozni, mert ahhoz szükséges a nyelv közös ismerete, a szöveg közös elemzése, erre pedig most nem lesz lehetőség. De a puszta fizikalitásra mindenképp rá fognak épülni még rétegek.

R: Különböző mértékben terhelted a táncosokat. Van esetleg kedvenced közülük? Akivel jobban együtt tudsz dolgozni?

AL: Mindig van kedvenc. Minden társulat ugyanazokból a jellemző karakterekből épül fel. Mindig lesz, aki kiborul, aki sír, aki lelkes, aki meg akarja mutatni. És mindig ugyanazokkal az eszközökkel lehet elérni, hogy az történjen, amit szeretnék. A munka pszichológiai oldalát sosem lehet megspórolni, és nem is szabad. Ez most sem lesz másképp.

R: Nem számítasz tehát nagy meglepetésekre az elkövetkező hetekben?

AL: Nem igazán. Számítok rá, hogy megcsinálják, amit kérek tőlük. Ez persze nem azt jelenti, hogy betanulnak egy kész koreográfiát: minden, amit a nézők az előadásomban látni fognak, a táncosoktól jön. Az én feladatom a kirakós játék.

Az előadás november 15-én és másnap látható a Trafóban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek