Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MICHAEL MYERS OTTHONA

Halloween – A rémület éjszakája
2018. okt. 26.
Mivel Michale Myers most újabb folytatásban találkozik a vásznon Laurie Strode-dal, a mozik műsorukra tűzték az alapfilmet is. Kedvcsinálás, nosztalgiázás a cél, vagy esetleg John Carpenter 1978-ban készült alapműve, a Halloween – A rémület éjszakája képes arra, hogy az évtizedeken átnyúlva ma is megszólítsa nézőjét? VÍZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.

Most az „idő távlatából” az különösen feltűnő, hogy a címet adó ünnepnap: maga a halloween milyen kevés szerepet kap a filmben, miközben az évek során készült Halloween-imitációkban – mint például a Péntek 13-ban, a Véres Valentinben vagy a Csendes éj, halálos éjben – ez másképpen alakult. Egyébként nem John Carpenter eredeti leleménye ez: saját bevallása szerint a kanadai Fekete karácsonyból merítette az ünnep körüli cselekményszervezés ötletét. 

Az alapfilm címe, a korabeli trailere és főcíme – amiben a legjellegzetesebb halloween kellék, a kifaragott töklámpás szemére közelít rá a kamera – bizarr jelmezeket, halloweeni lidércnyomást, karneváli borzongást, szabálytalan horror-orgiát ígér. Mégis szinte teljesen hiányzik a várt ünnepi mozgalmasság a filmből. Ráadásul, ami ennél is meglepőbb, hogy egy jelentős része nem is halloween éjszakáján, hanem nappal, verőfényes napsütésben játszódik. Ezeket a nappali kertvárosi felvételeket egyenes vonalvezetésű szikárság, szigorú formai tökéletességre törekvés jellemzi. A nappali képek mégis valamiért félelmetesebbek és nyomasztóbbak, mint az éjszakaiak. Ami a legkülönösebb bennük, hogy nemhogy nem tapasztalunk nagy ünnepi sürgés-forgást, de a város meglehetősen kihalt. Alig lézeng valaki az utcán. Hova tűntek az emberek? 

A film első beállításában egy leskelődő szemszögével azonosulunk, akiből aztán gyilkos válik, és mi a borzalmat szintén az ő szubjektívjén keresztül, testközelből éljük át. Az elkövető a gyerek Michael Myers, aki a saját nővérét ölte meg. Ez az első hosszú beállítás gyakorlatilag előrevetíti az egész filmet: a néző később ugyanígy testközelből követi végig a további eseményeket. A megoldás megannyi későbbi slashernek szolgált mintájául, a Péntek 13-tól kezdve egészen Brian De Palma Halál a hídonjáig, amiben parodizálták ezt (lásd erről bővebben Varga Zoltán Szörnytársaságban című cikkét a Filmvilágban). 

Carpenter egy interjúban említi, hogy a szubjektív kamera ötletét Bert Gordon filléres sci-fi horrorjában, a Beginning of the End-ben látta először, majd miután tapasztalta, hogy milyen jól működik Steven Spielberg Cápájában, és milyen rosszul annak utánzatában, a Grizzly-ben, elhatározta, hogy elkészíti a saját verzióját. A rendező szerint a hosszú beállításra a Humphrey Bogart főszereplésével készült Sötét átjáró című ‘57-es film-noirban van a legnagyszerűbb példa. Célja az volt, hogy valami olyasmit csináljon, ami azt a hatást kelti, mintha a való életben lennénk, folyamatosan izgalomba tartva a nézőt, aki a gyilkos nézőpontjával azonosulva vonódik a cselekménybe. Ennek érdekében a ’78-ban még ritkaságnak számító steadicamhez hasonló kameramozgató-rendszert dolgozott ki, hogy a néző minél zökkenőmentesebben tudjon azonosulni a kamera szemszögével. Michael Myers jelenlétének átélését a hangkulissza is segíti, saját aláfestő zenéje mellett hangosan halljuk jellegzetes, nehéz lélegzetvételét. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Másik főszereplőnk, Laurie Strode halloween éjszakáján a kis Tommyra vigyáz, aki Howard Hawks 1951-es sci-fi-horror klasszikusát, A lény – egy másik világból című filmet nézi. Carpenter nem véletlenül idézi meg kedvenc filmjét, néhány évvel később, 1982-ben el is készíti a remake-jét. Korábbi filmjének, a 13-as rendőrőrs ostromának pedig arctalan, néma gyilkológépeivel Michael Myers karakterét vetítette előre, míg a Halloweent követő darab, A köd annak továbbgondolása volt a kísértet- és a zombifilm motívumainak ötvözésével. Ekkoriban John Carpenter tudatosan építi saját univerzumát, ami egyáltalán nem öncélú. Arra törekszik, hogy filmjei a lehető legjobban átélhető élményt nyújtsák. 

Pápai Zsolt filmtörténész John Carpenter rémálmai című tanulmányában hívja fel a figyelmünket arra, hogy Carpenter szerint „a film az érzelmek médiuma.” Carpenter ezért azzal foglalkozik, hogy ’valami’ milyen érzést vált ki. Ezért törekedett arra, hogy a Michael Myers-szel való közös portyázás minél életszerűbben átélhető legyen, vele együtt pásztázzuk végig a napfényes kertvárost, és azon gondolkozunk, vajon mi lesz a következő lépésünk. De ami igazán fokozza nyugtalanságunkat: olyan, mintha már Myers érkezése előtt megtizedelte volna valaki a lakosságot. Carpenternél minden ki van centizve. Nem lehet az sem véletlen, hogy a képeslapszerűen idillikus kertváros, az IKEA-katalógust idéző lakásbelsők tökéletessége ellenére csak elvétve találunk embereket ezekben a terekben. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Közben a szereplőkkel együtt igyekszünk megfejteni a film másik rejtélyét: voltaképpen kicsoda Michael Myers? Nincs semmilyen konkrét motivációja a gyilkoláshoz. Maszkot visel, egyetlen rövid snittet leszámítva, soha nem látjuk az arcát. Annyit tudunk, hogy már kicsi gyerekként ölt, és azóta bezárva tartják. (Akkor például honnan tud ilyen jól vezetni?) Myers, mint általában a slasher rémek, felsőbbrendűen elkülönül – Király Jenő filmesztéta terminusával élve – a szexuális kielégülésre vágyó áldozataik „csürhe-egzisztenciájától”. De az ő esetében többről van szó. A filmben Dr. Loomis pszichiáter Myers nem evilági vonásira figyelmeztet: „Találkoztam egy hatéves gyerekkel, teljesen érzelemmentes arccal. A legfeketébb szemmel. A Gonosz szemével.” Beszédes jelenet, hogy miközben Laurie-t barátnője, Annie azzal cukkolja, hogy soha nem randizik senkivel, Laurie hirtelen megpillantja az utána leskelődő Myerst. Egy másik jelenetben az ablakon keresztül figyeli Laurie-t, miközben a lány irodalomórán ül: „Ahogy látjátok, a sors keze több életet is irányított. Nem számít, hogy mit tesz Collins, a sorsa meg van határozva. Az ítéletnapja.” – a tanár műelemzéséből sejtjük, hogy Myers és Laurie találkozása is elkerülhetetlen. Mindketten kívülállók, különc, aszexuális, magányos karakterek: érezzük, hogy ők valahogyan összetartoznak.

Az, hogy például a 2001: Űrodüsszeia, a Drágán add az életed, vagy A bolygó neve: Halál a közelmúltban újra műsorra került, nemcsak egy gesztus, főhajtás a szeretett klasszikus előtt, hanem bizonyítéka működőképességüknek is. Az 1978-ban készült Halloweent sem lepte be a por: Myers és Laurie titokzatos összetartozásának érzéki ábrázolása miatt ugyanolyan mellbevágóan nyomasztó érzést hagy maga után, mint annak idején.

Az utolsó jelenetben Loomis több lövése után Myers lezuhan az erkélyről, de Laurie képtelen megnyugodni, hisztérikusan sír tovább. Pedig ő a földön ülő pozíciójából nem láthatja azt, amit később a nézőnek megmutat a kamera: Myers “holtteste” eltűnt. Laurie pontosan tudja, amit már a néző is: a Gonosz elpusztíthatatlan. Ezt Carpenter vegytiszta filmes nyelven fejezi ki, a valaha készült egyik legsokkolóbb filmes befejezést eredményezve: miközben a már jól ismert nehéz lélegzetvételt és kísérőzenét halljuk, a filmben látott helyszínek, a kihalt utcák és lakásbelsők képeit vágja egymás után. Az üres világot, amit Myers szemei is tükröznek. A montázs eszünkbe juttatja azt, ahogyan, még a fim játékidejének első harmadában, Dr. Loomis fogalmaz: „Hazajött”.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek