Nem igaz, hogy a meghalás csakis szorongató esemény lehet. Mert például Lujza néni milyen meghittséggel csinálta, tulajdonképpen alig vették észre, csak annyira figyeltek föl, hogy többet gondolkodik el, sokszor ereszt el a füle mellett kérdéseket, a figyelme mind többet fordul a régmúlt felé, belső tájakra és fényüket vesztő vidékekre. Állt a férje fényképe előtt, régóta simogatta a mérnök úr szép, férfias arcát, nem soká jövök, Endre. 

Lujza néni megkérte a lányait, ha kritikussá válik a helyzet, semmi esetre se utalják kórházba vagy olyan intézménybe, ahol elfekvő betegek várják az elmúlásukat. Ígérjék ezt meg neki. És igen, végül már támogatni kellett Lujza nénit, egyszer el is esett, de nevetett, amikor rátaláltak az asztal alatt. A két lány, Mari és Jolán egymást testvériesen kisegítve ápolni kezdték az édesanyjukat, és ha úgy alakult, mert sajnos erre is akadt példa, hogy egyikőjük sem ért rá, Marinak kiállítása volt, Jolán pedig föllépett, akkor Szepi doktor anyukája, Vilmuska segített be, bár rá túlságosan megerőltető fizikai munkát, pelenkázást, ágytálazást, a mind fáradékonyabb test forgatását nem lehetett rábízni, de az étkeztetést, a gyöngébb szárnyasok húsából – de nem kacsa vagy liba – főzött ebédek vagy a vacsora elkészítését igen, és természetesen a szellőztetést is. 

Lehet szépen, méltósággal haldokolni, ahogy Lujza néni tette, amikor az ember emelt fővel néz szembe az elkerülhetetlennel. Abban is van igazság azonban, hogy mindez azoknak az embertársainknak könnyebb és magától értetődőbb, akik különösebb testi fájdalmak nélkül érkeznek az elmúlás küszöbére, a nagy ismeretlen elé. És akiknek a lelkében béke honol. Ráadásul a házi orvosuk egészen közeli családtag volt. Szepi mind a két lánynak udvarolt évekkel ezelőtt, még az egyetemi évek alatt. Végül a művészettörténész Marival találtak egymásra. Szepi megnyerő, csöndes humorú férfi volt, anyagi vagy egyéb egzisztenciális gondok nem hátráltatták az előmenetelét és a kiegyensúlyozott életét, családja számos költőt és tudóst adott a hazának. Gyakran Lujza néninél ebédelt, és nem csak azért, hogy receptet firkantson, vagy szokatlanabb testi tünetekre adjon, persze csak mellékesen, magyarázatot. Fölugrott a budai házba, hogy rápillantson az anyósára. Vitt neki első hóvirágot, orgonát, barkát, a közeli pékségben sütött croissant-t. Hétvégén ittak konyakot, csipegettek aprósüteményt, hallgattak zenét. De nem csak Sosztakovicsot vagy Mendelssohnt, hanem jazzt is vagy swinget, sőt egyszer a család meglepetésére Lujza néni egy, ki tudja, honnan szerzett rock and roll lemezt helyezett a lejátszó vidáman forgó korongjára, és a meglepetést tetézve énekelni kezdte a sercegve ordítozó dalt. A lányok tapsoltak, jót nevettek. Lujza néni mindig is szerette a zenét, kiváló hallása volt, szép hangja, és a távoli, egyszer hallott dallamokat is könnyedén fölismerte és beazonosította, de persze egy haldoklótól, mert hiszen Lujza néni már haldoklott, ahogy mondani szokás, a percei, de legalábbis a napjai meg voltak számolva, nem lehetett elvárni, hogy épp olyan pontossággal és magabiztossággal értékeljen rádióból vagy televízióból fölcsendülő zeneműveket, mint egészséges korában, ereje teljében tette. Mégis különösen hatott, amikor Lujza néni két kevésbé tiszta pillanata között, visszanyerve öntudatát, arra kérte Jolánt, a kisebbik lányát, hogy szerezzen be egy afféle kazettás magnót, egy olyan szerkezetet, ami még működik, amivel még lehet, így mondta, szórakozni. Azt azonban már Marinak suttogta, hogy Frank Sinatra. Igen, mamika, de mi van Frank Sinatrával?, hajolt közelebb Mari, és megfogta az édesanyja kezét, ami petyhüdt volt, májfoltos, de mégis nagyon finom. Olyan volt az a fehér kezecske, mint valami megfáradt kismadár. Hányszor simogatta, hányszor öltöztette őket, fésülte ki hajukból a kócot, hűtötte hideg borogatásokkal a lázas lányhomlokukat, és hányszor takarta el a szemüket, ha a világ illetlenségeket, csúfságokat vagy olyan szörnyűségeket mutatott, amelyekre gondolni sem lett volna szabad, nemhogy szembesülni kelljen velük. Néhány pillanat múlva Mari megtudta, hogy az édesanyja azt a számot szeretné nem csak meghallgatni, de már csak és kizárólag hallgatni, amelynek az volt a címe, hogy Idegenek az éjszakában. Frank Sinatra világhíres dala, Strangers in The Night. Egy szerelmes szám volt máskülönben. Tudták a lányok, hogy is ne tudták volna. Egymást nézi két ember az éjszakában, de olyan eltökélt szerelemmel, ami mégis fényt gyújt ebben a sötétségben. Azonban a kérés különösnek hatott, hogy egy kazettára csak ezt az egyetlen számot vegyék föl, és a továbbiakban kizárólag ezt játsszák. És mindig szóljon. Éjjel és nappal. Délután, sziesztában, vizsgálat alatt. Idegenek az éjszakában. Ezt szeretné most már csak hallgatni Lujza néni. Nem kell más. Idegenek az éjszakában. Szepi a vállát vonogatta, és ahogy Lujza néni korábban tőle is kérte, sőt megkövetelte, nem hívott mentőt, és nem utalta be kórházba. Letette az asztalra az új, Ecserin vásárolt fésűt, gyönyörű fanyele volt, szépen fog mutatni Lujza néni galambfehér hajában. 

Mindazonáltal joggal lehetett gondolni, hogy nem fogják kibírni az örökös zenét, amit egyre hangosabban kellett hallgatni. Tettek erőtlen kísérleteket. Amikor egyszer Lujza néni elszunnyadt, Joli kikapcsolta a magnót. Lujza néni azonnal fölébredt. Természetesen volt a kazettából másolat, Lujza néni fölhívta a figyelmüket, jól jöhet néhány. Ha elszakadt a szalag, elővették tehát a másikat, és Lujza néninek nem kellett tovább nyugtalankodnia. Egyik vasárnap délután, amikor együtt volt a család, Szepi csinált egy rövidzárlatot. Aztán le kellett mennie a közeli vegyeskereskedésbe elemekért. Ott nem voltak, csak a harmadik boltban, a hegy túloldalán azonban igen. Elemmel is működik a magnó, idegenek az éjszakában. Az áramszolgáltatás is gyorsan helyreállt. Mari gondolkodott, ráöntse-e a fácánlevest a készülékre, idegenek az éjszakában. 

Hanem végül, akárha csoda történne, és ezt a lányok meg is beszélték, egy idő után az ismétlődő dallamok, idegenek az éjszakában, Frank behízelgő, melankolikus hangja, a hangszerek játéka olyanná vált, mint a tenger zúgása, olyan lett a zene, mint amikor szél jár lombok között, mint amikor eső kopogtat levélhátat, homokos partot, moha benőtte palatetőt, mint amikor hangja lesz a földnek, sőt, Szepi azt is állította, hogy olyan lett neki ez a dal, idegenek az éjszakában, mint a világegyetem hangja, ami természetesen zenél, zenél az űr, kéken zenél.  

Egyébként sok változás nem történt, ugyanúgy éltek, ugyanúgy viselkedtek, mint korábban, Lujza néni csöndes haldoklásának kezdetén. Szepi ellenőrzött, a lányok gondoskodtak. Csak szólt a zene, idegenek az éjszakában, idegenek az éjszakában. Már csak egyszer szólalt meg Lujza néni. Lassan megfogta Mari kezét, amikor a lány mellette ült az ágyon, egészen gyöngén szorított rajta, hogy Mari hajoljon közelebb. És ennyit kérdezett. 

De azért a férjed, ez a Szepi csak zsidó, nem?

Lehunyta a szemét, és egyenletesen, már-már szabályosan lélegezve, arcán méltóságos derűvel még a vacsora előtt átköltözött a másvilágra.