Bánki Gergely

A szögletes robotfűnyíró, ami egy kutyaházban lakik a teraszon, kigurul rejtekhelyéről, és beavat minket a zen buddhizmus egyik bölcsességébe: elmondja nekünk, mit jelent a makyo. „Az elme azon tevékenysége, amely semmi hasznára nincs a tulajdonosának. Hamis, értelmetlen szarpasszírozás, amelyet azért csinálunk, mert nem merünk szembenézni az isteni énünkkel. A féltékenység makyo. A panaszkodás makyo. A fásult, szenvedély nélküli munka szintén makyo. A fásult, szenvedély nélküli szex szintén makyo. Ugyanúgy, ahogy a pénztárca tapogatása is makyo. Minden félelem makyo.” Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem ismerős a probléma, mindig is féltem szembenézni isteni énemmel.

A továbbiakban az előadás ezt tekergeti-csavargatja két pár és egy spirituális szélhámos történetén keresztül. A sztori Pál és Vera párkapcsolata köré épül: a férfi retteg attól, hogy szerelme elhagyja őt, ezért nagyon kellemetlen módszerekkel próbálja megerősíteni összetartozásukat. Amikor azt mondom, nagyon kellemetlen, azt úgy értem, hogy nézni is rossz – Vinnai szövege épp ezeknek a kényelmetlen helyzeteknek a megteremtésében nagyszerű. A Verát játszó Stefanovics Angéla és a Pált alakító Bánki Gergely pedig nagyon jók ezeknek a kényelmetlenségeknek a megmutatásában: Bánki neurotikus figurája szöges ellentéte Stefanovics pragmatikus Verájának, ez okozza közös jeleneteik feszültségét és humorát.

Keszég László és Stefanovics Angéla

Az ő párkapcsolatukba kotyog bele a szomszéd kertből néha kikukucskáló Babi néni (Nádasy Erika), aki úgy dönt, megreformálja Pál bénaságát, és elküldi futni. Egy ideig úgy tűnik, ő a két lábon járó pragmatizmus, amíg meg nem ismerjük intergalaktikus és pánkozmikus oldalát, és nem válik a szereplők spirituális vezetőjévé, de addigra már teljes mértékig eluralkodik az őrület és a káosz az előadáson.

Spirituális félőrülteket egyébként nem kell nagyítóval keresni a Vojágerben, Keszég László Sahas szerepében szellemi vezető, de csak az ágyába vezeti ő a gyanútlan, hozzá segítségért forduló fiatal lányokat. És ott van még Pál barátja, a hipochonder, gyógyszereken élő Géza (Olasz Renátó), akinek dramaturgiai funkciója nem tökéletesen értelmezhető. Ő spirituálisan meg kevésbé spirituálisan is egyesül Babi nénivel, aztán kedvesen és jókedvűen marad funkció nélkül az előadás további részében.

Különben remekül lehet szórakozni a Vojáger igazságain és mélységes féligazságain, amelyek szétbogozhatatlanul keverednek össze a jelenetekben. A lelki, szellemi és túlvilági értelemben vett őskatyvasz se zavaró, az már sokkal inkább, hogy a szöveg mindent túlbeszél. Mikor már rég tudjuk, ki mit akar, kinek mi a félelme, vagy a másikkal a problémája, akkor újabb jelenetek jönnek, amelyekben ezek az információk megismétlődnek. Valószínűleg jót tett volna az előadásnak, ha megszabadul pár felesleges jelenettől, csökkenti a játékidőt, és kicsit határozottabban igyekszik a megoldások felé, ahogy ezt a szomszéd Babi néni is teszi.

Nádasy Erika. Forrás: Kőszegi Várszínház. Fotó: Büki László.

Bár azt gondolhatnánk, hogy a neurózisok ennyire intenzív megjelenése inkább XXI. századi probléma, az előadás igyekszik térben és időben minél kevésbé behatárolni a történetet. Félelmeink mindig is voltak és lesznek, a felesleges szarpasszírozás sem teljesen új keletű probléma, már a zen bölcsek is tudtak a létezéséről. Cziegler Balázs díszlete egy stilizált ház stilizált kertje, ragyogóan zöld műfűvel, pici fehér kertkapuval. Engem leginkább az Aqua zenekar kilencvenes évekbeli számának, a Barbie Girlnek a klipjére emlékeztetett, amely szintén egy valóságtól és természetességtől elrugaszkodott világ paródiája.

Sinkovics Judit jelmezei sem helyezik el időben az előadást, remekül megférnek itt egymás mellett a hetvenes és a kétezertízes évek, a ruhák inkább a szereplők jellemére reagálnak. Bánki Gergely ügyetlenkedő Páljához jól passzol a rövid ujjú, halacskás ing, Stefanovics Angéla Verájának határozott, de törékeny figurájához pedig a virító sárga ruhák és a rozsdaszínű platformcipő. Géza, mikor felszedi Babi nénit, némi jellem-transzformáción megy keresztül: kockás ingjét és baseballsapkáját fekete, fényes anyagú zakóra cseréli, Babi néni pedig kutyájával való transzcendens egyesülése után beszerez egy napszemüveget.

És hogy hogyan kell legyőzni a félelmeinket? Nos, le kell menni a félelmek kútjába, ott el kell tölteni sok időt, aztán ki kell mászni, és minden oké lesz. Babi néni le is tuszkolja Pált és Verát a zen buddhizmus nevében a kút mélyére, ahol némi szenvedés árán megoldódnak a problémáik. Azt hiszem, ezt nevezzük 2018-ban párterápiának. Lehet, hogy már 2013-ban is annak nevezték, amikor Keszég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban rendezte meg a Vojáger ősbemutatóját.