Fafaragó

Mi lenne akkor, ha nem támogatná az állam a kiveszőben levő mesterségeket, a kis iparosokat, akik aprócska műhelyekben igyekeznek egyrészt kielégíteni a Várba áramló siserehad igényeit, másrészt megőrizni a hagyományos technikákat, mintákat, eljárásokat, mesterségeket? Nem olyan hiábavaló-e ez az erőfeszítés, mint a WWF-é, hogy fenntartson néhány kihalóban levő fajt? A hozadéka is oly kevés, hogy rögvest azt is megkérdezhetjük, megéri-e.

A Mesterségek Ünnepe elsősorban vásár. A Várban eladásra kínált termékek javarészének pedig az adja a vonzerejét, hogy úgy készítik el, mint évszázadok óta mindig, a magyar falvakban. Vagy a magyar céhekben. Ha az alkotó elmondja, hogyan is faragta, csiszolta, véste ki portékáját, növeli annak értékét. Ezért kér kevesebb helypénzt a szervező azoktól a kiállítóktól és árusoktól, akik helyben is végzik mindennapos tevékenységüket: fúrnak, faragnak, dolgoznak a fazekas korongon. Az áruk jelentős részének az önértéke kevesebb, mint a vásári értéke: azért lehetett többet kérni érte, mert ott adták el, a Mesterségek Ünnepén.

Kovács

A turisták többsége nemigen tesz különbséget a szentendrei főutca butiksora és a Mesterségek Ünnepe között: vásárfiát keres. Nem hiszem, hogy érdekli, hogyan készül a borba belefúló madarat ábrázoló dugópótló (olyan, mintha egy kacsa talpai állnának ki az üvegből) vagy a karikás ostor; legföljebb megbámulja, miből lesz egy mázas edény, hogyan alakul ki egy hintaló, vagy hogyan üti a vasat a tagbaszakadt, kipirult, szimpatikus kovács.

Nem vitatom a Mesterségek Ünnepe fontosságát – számos árus egész évben erre az eseményre készül, ez az esemény tartja életben a vállalkozását életben -, de az alapvetően üzleti jellegű esemény kiemelt állami támogatásával nem tudok egyetérteni. Nem tudom, hogyan kellene mesterembereinket jobb helyzetbe hozni – úgy érzem, a Mesterségek Ünnepébe ölt milliók nemigen alkalmasak erre. Nem lesznek tőle többen, nem élnek tőle jobban.

Teknő-bölcső

A közönség oldaláról nézve az esemény erősen piaci jellegű. Van belépőjegy – 1200 forintért; az árusoktól helypénzt szednek – nem is keveset. Lehet, hogy az amúgy színvonalas koncertekre és a vásárhoz kapcsolódó tárlatokra megy a régi mesterségekre szánt állami támogatás?

A Mesterségek Ünnepén eddig minden évben volt egy kiemelt mesterség; az ideit a Reneszánsz Év határozta meg, és a hangszerkészítők. Akikből egyébként csak elvétve láttam egyet-egyet, a Rondellában. Ahol frappáns játékokkal mutatták meg azoknak a gyerekeknek, akik nem babakocsiban jöttek (azzal ugyanis nem lehetett a Rondellához lekecmeregni), hogyan éltek egykor falun, milyen meséket hallgattak a gyerekek (Ágoston Béla vezette a hangszerbemutató csoportot).

A "Globe"

A Globe színházat idéző Palota színpad közelében bábszínházat ácsoltak a gyereknézőknek, Pulcinella játszott nekik. A bábszínház előtt zsinórokkal mozgatott koronát illeszthettek az ügyesebb gyerekek az apjuk fejére, vagy szintén zsinórok összehangolt mozgatásával felhúzhatták a királynő ablakához a kincset (a nagy agyaggolyót), vagy hatalmas rajztáblára rajzolhattak, vagy eljátszathattak egy középkori csatát. A játékok többsége nem csak érdekes volt, de illett a Reneszánsz Év-sorozatba is.

Mandel Róbert és Bubnó Tamás. Szkárossy Zsuzsa felvételei

A Palota színpadon az első nap délutánján Szalóki Ági adott elő Cipity Lőrinc című gyermeklemezéről dalokat, és Juhász Gábor triója kíséretével táncra csábította a kicsiket. Őket Mandel Róbert követte; neki minden reneszánsz rendezvényen helye lenne, hiszen szerintem ő tudja a legtöbbet a reneszánsz zenéről és hangszerekről. A gyerekpublikumnak Mandel reneszánsz és kuruckori dalokat adott elő tekerőlanton, Bubnó Tamás, a Tomkins énekegyüttes alapítója kísérte.

A Mesterségek Ünnepét kiállítások is színesítették: az Országos Széchenyi Könyvtárban a céhes élet emlékeit lehetett megtekinteni, a Nemzeti Galériában a Virágos Reneszánsz című gyűjteményt: e kiállítás az itáliai reneszánsz magyar népi kézművességre gyakorolt hatását hivatott bemutatni. Inkább több, mint kevesebb sikerrel.