Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MIT ÉR A LÁTVÁNYTÉR?

Látványtér 2017
2018. jan. 29.
Újabb szokás szerint december-januárban, nagyjából egy hónapig ismét megrendezték a FUGA-ban a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának verseny-showcase-ét. 24 tervező nevezett munkái közül a szakma szavazatai alapján Antal Csaba kapta Az év díszlet-, Szűcs Edit Az év jelmeztervezője díjat. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

24 versenyző és két versenyen kívül kiállító díszlet- és jelmeztervező. Mivel van, aki mindkét kategóriában, számoljuk őket együtt. Sok ez vagy kevés? Mi az elégségesség, a reprezentativitás határszáma? Ha szigorúak vagyunk, és a jó ideje nem alkotó, üstökösszerűen fel- és eltűnt Bodza W. Mihályt, a magyar látványtervezés Tsúszó Sándorát kihagyjuk, a stagedesign.hu oldalon elérhető taglistán 59 nevet számolhatunk össze ebben a két kategóriában. Csodálatos volna, ha kritikusdíj-szavazásnál a kollégák hasonló arányban voksolnának. (Ha már kritikusdíj: 2016/2017-es szavazólapjainkon 37 magyar tervező neve olvasható.)

Bagossy Levente - díszlet Kean a színész - Thália (2017)
Bagossy Levente – díszlet, Kean a színész – Thália (2017)

A FUGA-ban kiállítók közül azonban nem mindenki szerepel az említett listán. Ami vagy azt mutatja, hogy nem frissítik a honlapnak ezt a részét – különben az egész oldal, sőt a tervezők önálló internetes megjelenése is komoly kívánnivalót hagy maga után designban, elérhető adatok és portfóliók tekintetében –, vagy azt, hogy ez egy nyitott, befogadó szakma, és nem zár céhesen össze/ki. Ha az utóbbi, akkor csak örülhetünk. 

Azért is kizárólag örömre van okunk, mert az épp csak pályát kezdők – Horváth Jenny, vagy a még nála is fiatalabb Hermann Anett és Pajor Patrícia páros, ráadásul a Színház- és Filmművészeti Egyetemre készített – munkáit ugyanúgy láthatjuk, mint a magyar színházi látványt évtizedek óta meghatározókat. Közülük jóval többen vannak. Megszokásból, a demonstrare necesse est jegyében? Miközben vannak innen is hiányzók, életkort tekintve mégis leginkább a kora- és későharmincas korosztály maradt távol; és nemcsak azért tudnék különösebb gondolkodás és a teljesség igénye nélkül neveket mondani – Cziegler Balázs, Izsák Lili, Kálmán Eszter, Tihanyi Ildi, Zöldy Z Gergely –, mert felfoghatatlanul sokszor, minimum havi egy bemutató színlapján olvasom őket, hanem mert kvalitásukat tekintve is markáns tervezőkről van szó. Az oknyomozás, azt hiszem, nem dolgom, én csak impressziókat rögzítek.

Az is jó, hogy a művészszínházi mellett van szórakoztató produkció, próza és musical mellett akad tánc és film is. Az, hogy a színházak közül melyek mutatkoznak meg, nyilván más kérdés: azok, ahol ezek a tervezők dolgoznak. A kőszínházak nagyszínpadairól viszonylag széles spektrumú képet kapunk, a függetleneket a radar is nehezen találná meg, ugyanakkor vannak – Boros Lőrinc, Bujdosó Nóra, Nagy Fruzsina –, akik külföldi munkákkal neveztek. (A tervező itthoni vagy a külföldi színházi pozíciója vajon a benchmark? A kérdés költői.) Műfajilag számomra a legfájdalmasabb hiányt a báb jelenti. Tavaly még akadt mutatóban. Pedig a 12 hivatásos bábszínház évadonkénti négy-öt bemutatója már csak mennyiségét is tekintve adna elég muníciót. És minőségileg is lenne benne elég, megint csak a teljesség igénye nélkül mondom Boráros Szilárd, Grosschmied Erik, Mátravölgyi Ákos, Michac Gábor nevét.

Antal Csaba - díszlet Hamlet - Vígszínház (2017)
Antal Csaba – díszlet, Hamlet – Vígszínház (2017)

Valahogy úgy hozta a véletlen, hogy az elmúlt évben több látványkiállítás jött velem szembe különb-különb országokban. Igaz, azok alapvetően történetiek voltak, de arra sehol nem fordítottak figyelmet, hogy a díszletet és a jelmezt ne halott anyagként, kiállítási tárgyként, hanem valódi kontextusában, egy előadásban mutassák be. A római opera múltját és jelenét csak próbababákon és rajzokon ismerhetjük meg, miközben, paradox módon, a Plácido Domingo ötven bécsi évét feldolgozó tárlaton a kiállított jelmezek mellett látható előadásfotók és -felvételek miatt sokkal inkább képet kapunk a tervezők munkájáról. 

A FUGA fehérre festett téglafalai előtt, az inkább semleges, mint indusztriális vagy rusztikus loftos hangulatban jól érvényesülnek a kiállított munkák. A Látványtér abból a szempontból is jól kitalált, hogy vannak tervek, makettek, jelmezek, álló- és mozgóképek – tegyük hozzá: nem mindenkinél –, összességében tehát érzékibb és több oldalú az esztétikai benyomás. A tér viszont nagyon pici, egymástól alig különülnek el a tervezők, masszává válik az egész, a látogató meg csupa görcs és frusztráció, nehogy nekimenjen valaminek, tönkretegyen egy makettet vagy egy egyébként repertoáron levő produkcióból kiállított jelmezt. 

Kentaur - jelmez We will rock you - PS Produkció BOK Csarnok (2017)
Kentaur – jelmez, We will rock you – PS Produkció BOK Csarnok (2017) Fotók: FUGA

Szép, érdekes, izgalmas. Körülbelül e jelzőkig juthatunk el az értékítéletben, hiszen arról nincs információnk, hogy a látvány milyen rendezői koncepcióba illeszkedik. Épp ezért nehéz általában tervezői trendekről beszélni, mert egygesztusú elvonttól részletező realistán át fantáziamunkáig minden van, ahogy a rendezői gondolat kívánja. És hogy abban hogyan működik az alkalmazott művész alkotása, az előadásra rátelepedve, azt messze meghaladva, vele szimbiózisban vagy sehogy, pláne fogalmunk nincs, ha nem láttuk az előadást. Én például szívesen olvasnék mindenkitől három mondatot, miért épp azt az egyet vagy kettőt gondolja valaki az előző éve legjobbjának. (Különösen akkor, ha az adott időszakból kilógó, neadjisten saját maga egyszer máshol már ugyanúgy megcsinált munkájával nevez.) 

És szívesen nézegetnék egy olyasfajta kötetet, mint a 2007-ben megjelent, 10 évet átfogó, több tucatnyi tervezőt bemutató Díszlet-jelmez. Vagy tervezői életműveket szakmai igénnyel bemutató monográfiákat. De ilyenek nincsenek. Ami van, például az elmúlt évben megjelent, Jánoskúti Mártát bemutató, az elszalasztott lehetőség iskolapéldája.

Elég gyakran és nem kevés számonkéréssel hangzik el, hogy a kritika nem kezeli helyén a látványt, annak a dramaturgiája és értelmezése nem jelenik meg elég markánsan írásainkban. Jogos. Egyetértek. Van baj velünk. Miközben akarunk mi, próbálkozunk, tényleg, becsülettel. És a nagy akarás végén van balansz meg valami vállalható kompromisszum, de igazából még sincs. Nahát, pont, mint a Látványtéren!

A közönségdíjra a következő Látványtérig itt lehet szavazni

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek