A kisiskolásoknak szóló előadást Gimesi Dóra meséjéből készítette Tengely Gábor rendező. A Budapest Bábszínházban nem először állítják színpadra az intézmény dramaturgjának szövegét: a szerelem beteljesedéséről szóló Tíz emelet boldogság nagy sikerrel megy az újabban Ország Liliről elnevezett stúdióban. A Csomótündér azonban sokkal rázósabb témához nyúl: a mese nem ér véget a holtomiglan-holtodiglannál, hanem bemutatja a fáradtan a fotelbe rogyó királyfik és királylányok magánéleti válságát is. Hiszen mit ad Isten, kiderül, hogy a párok összeboronálásával foglalkozó Csomótündér hibát vétett, és nem a megfelelő emberek cipőfűzőjét kötözte össze. Panni királylány és Menyus királyfi ennek ellenére szereti meg egymást, de a szürke hétköznapok csatáját már nem bírja el a kapcsolatuk, és elválnak (pontosabban a Csomótündér a nagyanyjától örökölt olló egy nyisszantásával elvágja a „házassági köteléket”), csakhogy időközben született egy kisfiuk is, kis Menyus…
 Ellinger Edina |
Egyszer azt mesélte egy könyvkiadással foglalkozó ismerősöm, hogy a hivatalos marketingben nem érdemes azt hangsúlyozni, hogy egy gyerekkönyv a válást dolgozza fel. Sőt szerinte ma Magyarországon az sem kézenfekvő, hogy egy felnőtt bemenjen egy könyvesboltba, és kifejezetten ebben a témában keressen valamit érintett gyerekek számára (főleg nem az eladó segítségét kérve). Mintha a válás miatt érzett szégyenérzet még mindig tabusítaná a témát, pedig a gyerekeknek elkélne a segítség – segítő könyv pedig azért akad, ahogy a halállal, az iskolakezdéssel, a testvér születésével, sőt a szexuális zaklatással kapcsolatban is. Mindennek fényében különösen örvendetes, hogy a Bábszínház előadása felvállaltan a válásról szól.
A könyvbeli meséhez képest az egyik legnagyobb eltérés, hogy az előadás kiindulópontja eleve egy drámai szituáció. Az eredeti szövegben a Csomótündér, Apollónia egy kedves, öreg néni, míg a színpadi változat inkább egy karót nyelt aktakukacot jelenít meg, esetleg multinál dolgozó, skatulyából kihúzott szinglit. Ő meséli el, adja elő az egész történetet – mintegy magyarázkodásképp – a minisztérium dolgozói, azaz a közönség előtt. Így indul az előadás is: amikor elfoglaljuk a helyünket, Apollónia köszönt minket magázva, hivatalos stílusban – meg is hökkennek a gyerekek. A Csomótündér tehát egy objektívebb elbeszélői pozíciót testesít meg. Főleg az előadást követő foglalkozás szempontjából hasznos, hogy ő nem érzelmileg viszonyul a történethez, amikor a gyerekeknek lényegében a válás intézményét kell megítélniük, ilyenformán viszont nem használódnak ki teljesen a kis Menyussal való azonosulás lehetőségei.
Mivel a történetet Apollónia meséli el, az őt játszó Ellinger Edina egymaga van a Kemény Henrik Terem apró színpadán, és – ha már a Csomótündér cipőfűzők összebogozásával gombolyít életeket – Converse tornacipőket használ a tárgyanimáció alapú bábjátékhoz, lenyűgöző találékonysággal. Ki hinné, hogy egy tornacipő tud zavarban lenni, reménykedni, dühösen hátat fordítani és lézerkardozni is. A cipőfűzőket is sokféleképpen össze lehet kötni és szét lehet vágni. Amikor Menyus király és Panni királyné csúnyán összevesznek, a gyerekek lélegzetvisszafojtva várják, hogy mi fog történni, és amikor a párt összekötő cipőfűző kioldódik, szinte felszisszennek. Az Apollónia előadása során pulpitusként is funkcionáló komód szintén számtalan lehetőséget nyújt, amivel egy zűrösebb család hétköznapjait be lehet mutatni: a fiókokat be lehet csapni, rejtekükből óvatosan ki lehet lesni, eloldalogni…
 Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
Az előadás alapvetően nem annyira a válás okaira, hanem a folyamatra koncentrál (sőt a mese fikciója szerint a házastársak valójában egymásnak vannak teremtve, és a Csomótündér szinte soha nem vét hibát – de nem ez a lényeg). Közben a gyerekek valószínűleg azt is nyugtázzák, hogy nem csak a saját családjukban vannak veszekedések és feszültségek, és hogy kis Menyusnak is összerándul a gyomra (hiszen magát hibáztatja), amikor a szülei éppen nem túl kedvesek egymással. Ami, valljuk be, a legjobb családban is előfordul. Menyuséknál azonban egyre komorabb a hangulat, egyre kevésbé gyógyíthatóak a veszekedések ejtette sebek, és a Csomótündérnek is be kell látnia, hogy ebben a felállásban alighanem mindenki nagyon boldogtalan. Az is érdekes, hogy a mese vége itt nem a mozaikcsaládos, százszázalékos idillben oldódik fel (hiszen amúgy Menyus királynak és Panni királynénak is megvan a párja, akit tényleg nekik teremtettek) – az előadás őszinte abban a tekintetben, hogy nem hallgatja el a válás ejtette, valószínűleg örökre sajgó sebet.
A feloldozást főleg az előadás utáni, Mozgatónak nevezett foglalkozás jelenti, melyet Végvári Viktória tart a kisiskolás osztálynak. A gyerekek szívesen részt vesznek azokban a feladatokban, melyekben felül kell bírálniuk a Csomótündér döntéseit, de leginkább azt élvezik, amikor kis Menyus helyébe képzelhetik magukat. Akinek – a gyerekekkel együtt – el kell hinniük, hogy nem tévedésből születtek, és hogy elvált szülők gyerekeiből is válhat szuperhős.
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.