Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MEGVILÁGOSODÁS ELŐTT

Bertolt Brecht – Paul Dessau: Jóembert keresünk – székesfehérvári Vörösmarty Színház
2017. dec. 15.
Ha egy dráma egy évadon belül, gyors egymásutánban több színháznak is a repertoárjára kerül, hajlamosak vagyunk különleges aktualitást tulajdonítani neki. Pedig lehet, hogy ez felesleges; néhány örökösen és reménytelenül aktuális darab bármikor eszébe juthat egy rendezőnek vagy egy igazgatónak. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Még csak november van, és ebben az évadban már harmadjára mutatják be Brecht drámáját. A címváltozatok és a felhasznált fordítások ugyan különböznek (az Ódry Színpad premierje a Szerelemáru címet viseli és alapvetően Nemes Nagy Ágnes klasszikus fordítására épül, a kecskeméti Katona József Színházban A jóember Szecsuánból címmel Ungár Júlia fordítását játsszák, míg a fehérvári bemutató Térey János és Kovács Krisztina fordítása alapján készült, és Jóembert keresünk a címe), de az előadások nem prezentálnak élesen eltérő rendezői értelmezéseket. Ami nem meglepő, és nemcsak azért nem, mert az első kettőt egyaránt Zsótér Sándor rendezte, de azért sem, mert Sen Te és Sui Ta története (hasonlóan Brecht okkal népszerű drámáinak többségéhez) üzenetét világosan, tisztán megfogalmazó mű, amely nem ad teret meghökkentően eredeti rendezői értelmezéseknek. Az interpretáció hangsúlyai persze eltérhetnek, de a bemutató szakmai tétje inkább az, hogyan sikerül a történetet színészi-rendezői eszközökkel igazán elgondolkodtatóvá és hatásossá tenni.

Nagy Péter, Petrik Andrea
Nagy Péter, Petrik Andrea

Ez a kérdés a legnyilvánvalóbban a székesfehérvári produkció esetében vetődik fel, hiszen a Jóembert keresünk nem pedagógiai funkcióval (is) bíró vizsgaelőadás, és nem is mutatja olyan markáns rendezői stílus attribútumait, mint a kecskeméti Zsótér-rendezés. Ez utóbbi félmondat sem pozitív, sem negatív értékítéletet nem foglal magában, csupán a rendezői pozícióra, szemléletmódra utalok. Bagó Bertalan – aki néhány évvel ezelőtt Zalaegerszegen nem egy, eredetien újragondolt, esetleg provokatívan átértelmezett klasszikust vitt színre –  az utóbbi évek nagyszínpadi rendezéseiben a klasszikus szövegek minden formabontást mellőző, szélesebb közönségréteg számára is fogyasztható, ám gondolatilag tartalmas prezentálásával próbálkozik. E törekvést ritkán éreztem annyira sikeresnek, mint ezúttal – főként az előadás jóval gördülékenyebb és színesebb második felvonásában.

A Kovács-Térey-féle (a néhány évvel ezelőtti, vígszínházi bemutatóhoz készült) fordítás eredményesen tompítja a brechti didaxist, minden kényszeredettség nélkül szellemes, és nyelve úgy korszerűen mai, hogy mégis átjárja némi poézis. Paul Dessau zenéje is korszerűsödik: Dobri Dániel meghagyja a Dessau-dalokat, de áthangszereli azokat, hozzávegyíti a saját szerzeményeit, fontos részt vállalva ezzel az atmoszféra megteremtéséből is. Vereckei Rita a szinte üres játékteret a mögé vetített animáció segítségével tágítja hatalmassá – mind fizikai, mind metaforikus értelemben. Nem ismeretlen tervezői megoldás ez persze, de gyakran inkább üresnek vagy éppen takarékosnak tűnik, mint invenciózusnak. Most viszont a díszlet és a Bagó Bertalan ebből kiindulva megteremtett képei minden szájbarágós konkretizálás nélkül idézik meg a kortársi környezetet és rezonálnak a mai életérzésre, miközben a színpadi és a fiktív valóság játékos egymásra vetítése még a brechti teória kívánalmait is kielégíti. (Emlékezetes például Sen Te és Jang Szun első találkozásakor a színpadi eső megteremtése.) A szintén Vereckei tervezte mai szabású, viselőjüket karakterisztikusan jellemző ruhákon alkalmanként meg-megjelenik a darab tematikájához társuló „keletiesség”, éppúgy, mint néhány színpadi kelléken. Ám a kontextus ironikus; az istenek mintha turistaként kapnák magukra a jellegzetes ruhadarabokat, az egyik mancsukkal lelkesen integető macskák (tigrisek?) serege pedig a mindent elárasztó „made in China” termékek találóan szellemes színpadi leképezése.

Gáspár Sándor, Tóth Ildikó, Derzsi János, Krisztik Csaba
Gáspár Sándor, Tóth Ildikó, Derzsi János, Krisztik Csaba

Ezek a gegek a többi játékötlethez és magukhoz a színészi szerepformálásokhoz hasonlóan a történet tértől, időtől független érvényességét húzzák alá. A rendezés stilárisan sokrétű: realisztikus ábrázolásmód, határozott stilizálás, reflektív teatralitás, játékos irónia keveredik benne. Ezúttal (is) nyilvánvalóvá lesz, hogy Brecht drámái  – a szerző élet- és emberismereténél, valamint írói szaktudásánál fogva –  a brechti teória kívánalmainál jóval gazdagabb megközelítési lehetőségeket kínálnak. Az előadás a karakterek egyénítésére törekszik, a főszerepek alapvetően realisztikus felépítése pedig a mellékszerepek erősebb stilizálásával képez kontrasztot. De ez a stilizálás nem feltétlenül az éles karikírozást vagy a brechti elidegenítést jelenti; a színészek, ha karikírozzák is a figurákat  – kiemelve jellemző karaktervonásaikat és komikussá téve gyarlóságaikat – empatikusan láttatják a szereplők érzelmeit, szenvedélyeit is. Még azokban az esetekben is, amelyekben a stilizálás tényét már a szereposztás is nyilvánvalóvá teszi. Az idősebb női szerepeket például férfiak vagy fiatalabb színésznők játsszák, ami felfogható az elidegenítés kortársi megtestesüléseként, a gyakorlatban pedig nem egyszer komikumforrásként is szolgál, ám valamennyi alakítás közös jellemzője, hogy a kinagyított, komikussá tett esendőségek mögött őszinte emberi érzelmek is megjelennek. Varga Gabriella Mi Csü látványosan érzékeltetett haszon- és kéjvágya mögött láttatja az asszony magányát és szeretetéhségét is, míg Kerkay Rita a törékeny, de fia és saját érdekeinek védelmében tankként törtető matróna alakjába szépen sűríti az anyai szeretetet megnyilvánulásait. Andrássy Máté minden iróniát és komikus effektust mellőző öregasszonya elsősorban a kortól, nemtől független emberséget prezentálja. A kicsit sem feminin alkatú Egyed Attila pedig roppant mulatságosan túlozza el, teszi idézőjelek közé a minden lében kanál Sin asszony feminin gesztusait, ám alakításának legfontosabb hangsúlyai a nő figyelmességének, őszinte segítőkészségének megmutatására esnek. És nincs ez másképp azoknál a szerepeknél sem, ahol színészi alkat és kor nagyjából fedi a figuráét: Kricsár Kamill például úgy karikírozza Su Fu nyers, durva érzéketlenségét, hogy közben a szerelmes borbély őszinte nagyvonalúságát is elhiteti. Az istenek, azaz a „megvilágosodottak” legtöbbször közülünk, földi halandók közül érkeznek a színpadra, rendre felállítva az első sorban ülő nézőket. Nem karként funkcionálnak: Tóth Ildikó, Gáspár Sándor és Derzsi János eltérően gondolkodó, egymással folyamatosan vitázó individuumokat formál.

Fotók: Vörösmarty Színház
Fotók: Vörösmarty Színház

A főszereplők komplex karaktereket építenek. Krisztik Csaba lendületes és erőteljes alakításában Vang ügyeskedő kisember, aki csalónak látszik ugyan, ám tartása van és a maga módján tisztességes is, ugyanakkor Sui Tával szemben a lelkiismeret szavát is képviseli, noha még a legegyszerűbb társadalmi összefüggéseket sem igen látja át. Nagy Péter Jang Szunja élesen eltér az utóbbi idők előadásaiban megszokottá vált szerepsablontól: nem gerinctelen, Sen Tét gátlástalanul kihasználó férfit játszik, hanem saját szenvedélyének is kiszolgáltatott, azzal viaskodó, a körülmények miatt amorálissá váló embert. Petrik Andrea színészi alkatához első pillantásra kitűnően illik Sui Ta alakja, amelyet papírformaszerűen, markánsan, erős vonásokkal, az érzéketlen pragmatizmus kényszerűségét megértetve ábrázol. De igazán Sen Te szerepében magával ragadó: sallangmentesen, szuggesztíven, színpadi jelenlétének erejéből építkezve testesíti meg a naivitástól és képmutatástól mentes őszinte emberséget – és maradéktalanul elhiteti az önfeláldozó szerelem erejét is.

Az első felvonásban helyenként érezhetően akadozik a tempó, egyes jelenetek nehezen állnak össze. A második részben nemcsak a játék ritmusa egyenletesebb; a legtöbb jelenet komplexebbé és színesebbé válik. Bő tíz éve, Zalaegerszegen Bagó Bertalan a Koldusoperát az általam valaha látott leginvenciózusabb módon rendezte meg. A Jóembert keresünk-ről ez nem mondható el, de alighanem más az alkotói szándék is, és az előadás összességében meggyőző érv arra, hogy Brechtet tartalmasan, de szórakoztatóan, didaxismentesen, mégis elgondolkodtatóan is lehetséges prezentálni. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek