Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TISZTA ŐRÜLET!

Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese
2017. okt. 5.
A Fesztiválzenekar barokk inkarnációjának szokásos kora őszi hangversenye az „Európai Hidak” fesztivál spanyol kiadásában kapott helyet, bár az előadás karmestere, Jonathan Cohen nem sokat bajlódott azzal, hogy a felszínen túl is hozzáigazítsa műsorát a spanyolos tematikájához. MALINA JÁNOS CIKKE.
Az öt olasz és egy német komponista közül ketten hosszú időt töltöttek el a spanyol udvarban; egy kompozíció portugál eredetű táncot dolgoz fel, az pedig már majdnem spanyol; egy concerto alcíme „La pazzia”, márpedig, tudjuk, a spanyol mind őrült; és egy művet valóban Cervantes nagy regénye ihletett. Ám spanyol zenei hatások nemigen jelentek meg a programban, amely így inkább valamifajta asszociációs játék megtestesüléseként hatott. Szép és változatos műsor volt, különben.
 
Jonathan Cohen
Jonathan Cohen

Szokatlanul hatott ezenfelül, hogy vagy öt év óta először a Budapesti Fesztiválzenekar egyik barokk műsorában nem szerepelt korhű jelmezben és gesztikával előadott kantáta. Lehet persze, hogy a retorikus gesztika késő ókori eredetű, nagy európai hagyománya ilyen negyedórás mintavételek formájában már nehezen mondhat többet a budapesti közönségnek; mindenesetre ezeknek az ízelítőknek az ötlete nagyszerű kezdeményezés volt Fischer Ivántól, és csak remélhetjük, hogy egyszer operaszínpadon is viszontláthatjuk ezt a – művészi színvonalon gyakorolva – varázslatos kifejezési formát.

 
A hangverseny koncertmestere Pilz János volt, és két műben is közreműködött a  furulyás Rebecca Miles. A continuót csembalón és orgonán maga Jonathan Cohen, barokk gitáron és teorbán Tokodi Gábor játszotta, hozzájuk az első csellista, Kertész György csatlakozott.
 
A jelentős nápolyi mester, Francesco Durante zenekari concertójának már idézett címét – „La pazzia” – a sűrű hangulatváltások indokolják; az előadást azonban nemigen éreztem szenvedélyesnek, inkább amolyan összerázódásképpen hatott. Őrültség után téboly következett: Corelli híres-neves „Follia” variációinak Geminianitól származó zenekari változata, amely pontosan követi az eredeti variációsorozat változatos karakterű szakaszait és azok figurációit. Ebben a darabban az együttes már határozottan simábban, összecsiszoltabban szólalt meg Pilz János mellett Kertész György is briliáns figurációkkal mutatkozott be, Tokodi Gábor pedig érzékeny, szép színekkel gazdagította az előadást.
 
Az első félidőt Telemann komikus zenekari szvitje, a Burlesque de Quixotte zárta, melyben Rebecca Miles és furulyái is csatlakoztak a zenekarhoz. A szerző groteszk iránti érzéke, zenéjének beszédszerűsége és ötletgazdagsága egyaránt megnyilvánult előadásukban. Mindazonáltal a briliánsan continuózó Cohen – tőle némileg szokatlan módon – a teljes félidő folyamán alig késztette az együttest magasabb hőfokú zenélésre: minden meggyőző és helyénvaló volt, de kevéssé hozott izgalomba.
 
Tokodi Gábor
Tokodi Gábor

A második rész egy Domenico Scarlatti-miniatűrrel, egy A-dúr vonósszimfóniával kezdődött, brácsák nélküli zenekarra: briliáns, izmos darab. Ezt Domenico Natale Sarro (vagy Sarri) nápolyi operszerző egyetlen ismert hangszeres műve, egy négytételes – a barokk szonáta szerkezetét követő – a-moll furulyaverseny követte. Különösen az első, lassú tétel kecses érzelmessége és a zárótétel könnyedsége teszi a darabot sikerültté. Miles hangszere kissé fénytelen hangon szólt – talán túlságosan nagy volt a levegő nedvességtartalma? Játéka azonban mindvégig élő, kontrollált, kifejező volt, gyakran és szívesen alkalmazott rövid hangjai pedig egyéni színt vittek játékába.

 
A koncert utolsó száma már kivezetett a barokk stílus világából, hiszen Luigi Boccherini G 508-as jegyzékszámú A-dúr szimfóniája már Haydn szimfóniáival egy időben, s nem kis részben azok mintájára keletkezett. Ez a darab ráadásul egy igazán haydni léptékű csínnyel lepi meg a hallgatót: zárótétele nem csupán lassú bevezetéssel kezdődik, úgy, mintha nyitótétel lenne, majd gyors főrésze egészen egyszerűen a nyitótétel második felét „mondja fel” ismét. Ebből az alkalomból az együttes két-két fuvolával, illetve kürttel egészült ki, csupa kiváló játékossal, akik a zenekar hangzását valahogyan kerekké, kiegyensúlyozottá tették – szívesen biztatnám a művészeket arra, hogy egy következő alkalommal akár teljes korai klasszikus programmal álljanak elő régi hangszeres együttesként.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek