Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JÁTÉKOS HISZTÉRIA

Cserne Klára: Nyelv és lélek / Artus Stúdió
2017. szept. 30.
Az interaktív színházi részvételtől sokan a mai napig rettegnek. Kényelmetlen lesz-e, ha a színész kapcsolatba lép velem, el kell árulnom a keresztnevemet, vagy ne adj isten odapasszol nekem egy focilabdát? REZEK BORI KRITIKÁJA.

Pedig a színház közösségi élmény, amiből mára egyre kevesebbet tapasztalunk. Szerencsére van olyan elszánt színházcsináló, akinek feltett szándéka, hogy megtanítson minket félelem nélkül játszani.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból. Fotók: Margitta Nóra

Cserne Klára neve elsősorban azoknak a bátor színházszerető nézőknek lehet ismerős, akik átélni, és nem csak megfigyelni szeretnék azt, amire jegyet váltottak. A Dinamó Budapest és az Átváltozó Egyesület interaktív, színházi dekonstrukciós szabadtéri kísérletei után azt ígérik az alkotók, hogy ezúttal egy egészestés, jelmezes, színházi térben létrehozott, hagyományos előadással is megpróbálkoznak. Kőszínházi terekre, pontosan megírt és elmondott szövegekre vagy lineáris történetmesélésre ugyan nem számíthatunk, viszont végig a helyünkön ülünk, valódi nézőtéren, a részvétel pedig főként a fejekben, vagy még inkább a lelkekben történik. De ennyivel persze mégsem ússzuk meg: a játszók folyamatosan észlelnek minket, mélyen a szemünkbe néznek, megszólítanak, megijednek tőlünk, de előfordul az is, hogy fölényeskednek velünk. Mi pedig ezt szinte szótlanul tűrjük, mert nem tanultunk még meg eléggé játszani.

A cselekmény Ferenczi Sándor utolsó éveit mutatja be, időben visszafele haladva. Ferenczi a századforduló egyik leghíresebb pszichoanalitikusa volt, Freud egyik legközelebbi barátja, akinek számos felfedezése közül az egyik legizgalmasabb állítása az volt, hogy nem csak a terapeuta gyakorol hatást a páciensre, hanem az orvos oldalán is megjelenhet az indulatáttétel. És pontosan ez történik velünk is. Habár azt ígérték, hogy hagyományos előadást láthatunk, de ez a fajta színház szerencsére nem tud kibújni a saját bőréből, és ez egybecseng Ferenczi gondolataival is. A páciens-terapeuta viszony ugyanis nagyon hasonlóan működik eszerint a néző-előadó viszonyához, ahol óhatatlanul felcserélődnek a szerepek előbb vagy utóbb. Mi is válhatunk játszókká, analitikussá, vagy beteggé is, de a közönség félénkebb tagjai maradhatnak a kukucskálószínpad észrevétlen nézői hagyományainál.

A kezdő képben a magyar egészségügy két végpontja jelenik meg, ami a látványt illeti. A dizájnos, bordó forgófotel és az előtte félcső alakban felfelé ívelő hatalmas perzsaszőnyeg a méregdrága pszichológiai rendelőkre hajaz, de a mellette álló fehérre mázolt steril orvosi zsúrkocsi az állami kórházak lepusztultságát jelképezi. Ez az egyszerű kompozíció ügyesen jeleníti meg azt, hogy itthon még mindig nem eléggé tisztázott sokak számára, hogy a lélek gyógyítása úri huncutság-e, vagy ugyanolyan egészséghez való jog, mint az eltört lábunk begipszelése. A két világot valamelyest összeköti az otthonosság illúzióját keltő virgonc szobanövény, azaz Fikusz Benjámin, aki Bősze Ádám hangján narrálja az eseményeket. Ő a dialógusok izgalmas és sokszor pimasz kiegészítője. Tőle tudjuk meg, hogy az elhangzott párbeszéd Ferenczi Klinikai naplójából, vagy a Freuddal folytatott levelezéséből vett pontos részlet, de sokszor megmakacsolja magát, felesel, vizet köp másokra. Ő sem nyugszik tehát bele a hagyományos kellék szerepbe.

Aki nem jártas a témában, vagy eleve idegenkedik a pszichoterápiától, annak szinte ijesztő lehet az orvos (Rácz Lőrinc) színrelépése, aki legalább olyan tébolyultnak tűnik, mint hisztériás női betege, Emma Ö, aki egyben az orvos képzeletbeli barátja (Szabó Veronika), vagy a hittérítőként többször felbukkanó koldus (Paizs Miklós Sickratman). Az élettörténet pontos megismerése lehetetlen csupán ebből a darabból, inkább képeket látunk egymás után, amik feldolgozzák Ferenczi tudományos tételeit és közben megismerkedünk a habókos, kissé szétszórt orvossal is, aki mindenért rajongott, ami emberi, különösképpen az irodalmat, a színházat és a képzőművészeteket kedvelte. (És ez más módon is megjelenik ebben az előadásban: a Ferenczit játszó Rácz Lőrinc tervezte a látványt.) A szöveg és a játék is azt támasztja alá, hogy a terapeuta maga is a teljes átélés és a szerepfelvétel metódusának segítségével tud eljutni legközelebb az adott emberhez vagy műhöz. Kissé zavarba ejtő jelenet, amikor Ferenczi és Emma a hullám tetején a tenger asszonyának képzelve magukat lengedeznek a szélben. Erre a fikusztól kapunk kissé cinikus magyarázatot, miszerint az orvos a napokban látta Ibsen drámáját a Nemzeti Színházban, ami nagy hatást gyakorolt rá.

Habár az előadás az orvosról, Ferenczi Sándorról szól elsősorban, valódi főhőssé mégis Szabó Veronika hisztériás nője válik. Rémisztő mozdulatai, szuggesztív tekintete és őrült sikolyai mellett ő tud igazán közel kerülni a nézőkhöz, ő válik mindenné, amitől félünk, de amit egyben jól is ismerünk. A darab időben visszafele pergő képeiben rengeteg a kérdés, amire nekünk, nézőknek kell vagy kellene tudnunk válaszolni. Például, hogy az a hisztérikus, aki kiáll mások elé és beszél magáról, a problémáiról, a vágyairól, vagy az, aki a kérdést követően is csak halkan „motyorászik” magában. Ahogyan éppen mi tesszük most is.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek