Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

(NE) MENJÜNK AZ UTCÁRA!

Thealter 2008 – Szabad Színházak XVIII. Nemzetközi Találkozója, Szeged
2008. júl. 29.
„Mi vállalkoztunk rá, hogy törlesztjük egész társadalmunk adósságát: áldozatos munkával létrehoztuk Politikusképző Artistaiskolánkat” – hirdeti egy (általunk) kiragadott mondat a Thealter Fesztivál műsorfüzetéből a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának műsoráról. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

A Thealter Fesztivál idén életbe lépő változásainak egyike a diákszínjátszók befogadása, ami jól érzékelhetően átrajzolta az egyhetes találkozó karakterét. Ezekből a produkciókból kettő is jutott minden napra: egy a város valamely terén, a másik az egyetemi klubban. Előbbit már évek óta a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos növendékei abszolválják napi rendszerességgel, a JATE klubban pedig az egyetemisták jutottak szereplési lehetőséghez.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

A szentesiek két éve könnyed, szellemes jelenetsort hoztak Szegedre, amely a televíziózás szokásaiból merítette a témáját, tavaly pedig fiatalos, lendületes paródiát láthattunk tőlük Volt egyszer egy Scotland Yard címmel. Az ott folyó drámapedagógiai munka eredménye: a bátor, magabiztos kiállás és az egymást erősítő csapatmunka összetartó szellemisége mindkettőben érzékelhető és elismerésre méltó volt, a körülöttük letáborozó spontán összeverődött közönség pedig jól szórakozott a pontosan kimunkált, dinamikus előadásokon. Ezen a nyáron azonban a szentesi diákok sutba dobták az önfeledt, saját világukkal is korrespondeáló, rájuk jellemző diákszínjátszás (és témaválasztás) hagyományait, hogy koravén, autentikusságában megkérdőjelezhető, szúrós paródiát mutassanak be.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Az „Első Magyar Garantáltan Pártsemleges Politikusképző Artistaiskola” című apolitikusan politikus persziflázs ugyan változatlanul magán viselte a szentesiekre jellemző szakmai erényeket, ám nem mindenkiből váltott ki utcaszínházi élményt. „Mi van itt?” – kérdezte a téren áthaladó fiatal nő a társát, „Nem látod a zászlókat?” – kérdezett az vissza, és megállás nélkül továbbvonultak. Vajon melyik zászlóra eshetett a pillantásuk? Ugyanis az egyben takarást és díszletet jelentő, függőleges csíkokból összevarrt, kifeszített textília – balról jobbra haladva – sarló-kalapácsos vörös, egyszínű kék, zöld, narancs, és fehér-piros sávos anyagokból állt, ezzel is hirdetve a rendezvény ökumenikus mivoltát.

Az egymást követő rövid, szituációs jelenetek A politikus különböző helyzetekben – parlamenti vitában, tévékamera előtt, választói gyűlésen és így tovább – való helytállását illusztrálták, ami a produkció kódjait értő nézőkből nevetgélést, míg a látottakat és hallottakat hova tenni nem tudó álldogálókból tétova várakozást váltott ki. E bizonytalan tábor testbeszéde az előadás teljes ideje alatt erős töprengést fejezett ki, főleg a „háromhatvanas” kenyér említésekor. (Legalábbis ez volt a helyzet a politikai rendezvényeknek leggyakrabban helyszínt adó Klauzál téren a Kossuth szobor alatt. Másnap, a Széchenyi tér ételt-italt mérő Hungarikum Fesztiváljának tövében már derűsebb, egységesen jó hangulatú volt a közönség.)

Eljátszottunk egy választási finist is; így, többes számban, mert a „kampányolók” a nézők közé jőve – interaktív közjáték gyanánt – egyenként ostromolták a „választópolgárokat” ígéreteikkel. Vagyis közhelyekkel, mert azokból tevődött össze a produkció szöveganyaga, na és persze (szószerinti) blablából.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei

Értem én, hogy miért ilyen a szöveg, de mintha már hallottam volna ezeket ilyenformán, vagyis görbe tükör gyanánt holmi tévés műsorokban. Talán ez volna a kisebbik baj, az állandó szlogenekkel és az üres szóvirágokkal való szembesítés, ennél zavarbaejtőbb a néváradat, amely a 60-as évektől napjainkig névsorolja a prominens párt- és kormányvezetőket. Röpködnek a jól-rosszul csengő nevek, melyek nagyobb része a tizenévesek számára legfeljebb tankönyvi anyag, de a naprakészebbek számára sem lehet értőbb-élőbb tartalma ezeknek.

Az előadást egyértelműen nem az életkori adottságoknak megfelelő szakmai-pszichológiai szempontok inspirálták, hanem a valóság: nevezetesen a szentesi gimnázium tavaszi igazgatóváltásának ténye, pontosabban a megbízott igazgató lépései nyomán kialakult parázs helyzet. Közismert, hogy az intézkedések egyike Keserű Imre, a drámatagozat régi, szakmai érdemekben bővelkedő tanárának indoklás nélküli elbocsátása (pontosabban szerződésének nem meghosszabbítása) volt, ami föltehetően csak kezdete az iskolán belül várható átrendeződésnek.

Nem gondoljuk, hogy magánügy reflexiója ágyazódott a diákok produkciójába – melynek vezető tanárai Matos Ibolya és Keserű Imre –, sokkal inkább a közélet jelenségeire adott válasz ez, mégis föl kell tenni a kérdést: helyes-e az iskolájukért és tanáraikért legendásan rajongó tinédzserekkel feldolgoztatni a magyar politikai élet visszásságait? Ráadásul az előadásban idézett és pellengérre állított helyzetek nem bárhol és bármikor történnek, hanem (személy)nevesítve ma, Magyarországon. A produkció éppen ezért rejti magában az alkotókra leselkedő veszélyt: a distancia megtartása nélkül könnyen részévé válhatunk annak, amitől elhatárolódni szándékozunk.

Kapcsolódó cikkünk:

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek