Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSEPPBEN A TENGER

Pass Andrea: Bebújós / Füge Produkció, Jurányi Ház, BTF 2017
2017. máj. 3.
A Jurányi Inkubátorházban láttuk a Füge Produkció Pass Andrea Staféta-pályázat nyertes darabjának bemutatóját, a Pesti Esttel és a Tavaszi Fesztivállal is együttműködve. A függetlenek bizonytalan státusára demonstratív felelet a fiatal, de már méltán neves alkotók alkalmi társulatának meggyőző munkája. PROICS LILLA KRITIKÁJA.

Egy óvoda uszkve három éve alkalmilag egymás mellé sodródott közösségéről szól a Bebújós, amiben kilenc figurának néhány hónapját kísérjük végig. A négy szülőt és azonosnemű gyerekét látjuk – már a nevek finoman kijelölik a generációs regisztert, és vannak pillanatok, amikor segítik észrevenni a váltást –, az előadást ugyanis öten játsszák: mindenki a saját gyerekét is, egyedül az óvónő felnőtt végig. Pass Andrea író, rendező a színészekkel együtt finoman rajzolja a zsánereket, a való életben mozogva. Fiatal, tán budapesti középosztálybeli emberekről mesél (ahová egyikük talán inkább kapaszkodik). Az alakok olyannyira ismerősek, mintha nem is színpadiak lennének, hanem tényleg hétköznapi figurák. Érdekes és gondolkodtató, hogy mennyire hasonlít Petrik Andrea vagy Herczeg Adrienn anyaként a lányára, illetve Formán Bálint vagy Schruff Milán a fiára – esetleg mivé lehet/lett ebben a közegben ilyen vagy olyan szülő mellett egy kislány vagy egy kisfiú.

Petrik Andrea
Petrik Andrea

Konkrét, valós helyzetbe megyünk befelé, lélektani kisrealista léptekkel, a sztori szépen tárja fel a viszonyokat alakító részleteket a felszín alatt is, miközben mindent átleng valami titokzatos, mélybe maró költőiség. És nemcsak a duplázott szerepek okán tetszik úgy, mintha Weöres Sándor A tündér című Bóbita-versét bontotta volna ki Pass Andrea leheletfinom áthallásossággal, hanem elénk tárul, hogy ténylegesen soha meg nem fejthető, mit is jelentenek a gyerekgesztusok felnőtteken és a felnőttgesztusok gyerekeken. Hogy nemcsak gyermetegséget jelent, amikor felnőttként nyüszítünk, vagy dacolunk, hogy fáj, hanem azt is, hogy a világ tőlünk rettenetesen különbözik, mi pedig reménytelenül is igyekszünk tartani az integritásunkat. De Pass Andrea korábbi munkájához, a Napraforgóhoz hasonlóan ezzel a történettel is kijelöl egy szerteágazó problémát, amellyel a személyes felelősségvállalással foglalkozik, azzal, mit művelünk a gyerekeinkkel, de ebben a formában azzal is, hogy honnan jövünk, mivé leszünk a környezetünk által. 

A konkrét sztori elsősorban a mágikus és titokzatos szexualitás körülményeiről szól, arról, hogyan viszonyulunk a magunk és mások indíttatásaihoz már óvodásként, aztán felnőttként is, mintákat követve. Kitűnik az alkotói szándék, amely rámutat az előítéleteinkre, türelmetlenségünkre, ügyetlenségünkre, s arra, hogy a magukban tán ártatlan tévedéseknek tűnő kis vacakságok milyen pusztító erővé állnak össze. És bár értetlenkedünk, mennyire ócska és aljas a közéletünk, jó kérdés, mennyire élünk hasonlóan a saját, szűk kis életünkben: hogyan viszonyulunk ahhoz, hogy mások mások, mit teszünk nagyravágyásból, kicsinyességből, mennyire vagyunk érzékenyek a másik szenvedésére, mennyire helyezzük magunkat különféle mércék szerint mások fölé, hogyan élünk vissza bármilyen hatalommal, képesek vagyunk-e felülírni a rögzült hülyeségeinket, és így tovább.

Réti Adrienn, Herczeg Adrienn
Réti Adrienn, Herczeg Adrienn

Az előadás egy ovi belső terében játszódik (díszlet: Balázs Juli), hatalmas színes geometrikus mobil téridomok közt, a cipzárokkal generációs váltásokat egy mozdulattal megugró, finom anyag és színharmóniákkal játszó ruhákban (jelmez: Pető Kata) – mintha a figurákon megjelenne a saját gyermekkori vágyuk is, az, ahogy egy kisgyerek elképzeli, ő majd milyen felnőtt lesz. És ilyen Réti Adrienn óvónénije is, mesésen kedves, szépséges és türelmes, mindenkinek jót akar, tudja, hogyan óvja a különleges gyerekeket, és hogyan támogassa észrevétlen a lassan érőket. Ezért aztán igazi tragédia, ahogy megképződik valami a profán, valós tényeket nélkülöző elő/ítéletekből, elhallgatásokból és feltételezésekből, ami a közösséget úgy tudja lassan áthangolni, hogy ezt a tündéri óvónőt is elragadja.

Lehet mondani persze, hogy nem egy színházi előadás kompetenciája például arra rámutatni, mennyire kontraproduktív a gyerekek képességeinek mérése egy büntető-megtorló oktatási rendszerbe belépés előtt, miközben valójában mindent felülír a szülők mélyen szürkezónába hajló önérvényesítési arzenálja, én szeretem ezt a témaválasztásával inkább társadalmilag felelős, semmint művészi babérokra törő színházat.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Petrik Andrea megmutatja a sorsát tevékenyen alakító nőt, aki Eszterként Panni lánya mellől gyakran eljár dolgozni (énekesnőként igyekszik boldogulni, amiben Keresztes Gábor zeneszerzőként erősíti: a Bóbita-dal áthangolásával például Eszter alakjához illeszkedik) – a többi szülő szerint túl gyakran, netán túl este, akik nem is viselik jól, hogy van, aki a nehézségeit megoldja, sőt bátrabban él, mint mások: a büntetést ezért kapja. Egy közösség a kisszerűséget maga termeli ki: a saját mintáihoz ragaszkodva, az ártó szándékok iránt megengedően. A történet törekszik arra, hogy mértéktartó legyen, a negatív figura inkább ostoba, mint gonosz, így elhisszük, hogy a többi szereplő is gyanútlanul viszonyul hozzá. Herczeg Adrienn szabálykövető, jól értesült, véleményvezér nőt és kislányt mutat, élvezettel és virulensen, nőklapja-mércével olyan, mint amilyen a legtöbb nő szeretne lenni – azt hiszem, ő a többiekhez képest kicsit egyoldalúra sikerült alak, akkor is, ha ezt Herczeg Adrienn szépen feledteti. Formán Bálint megfontolt, jólelkű és szelíd apát játszik, a mi kultúránk szerint tán mafla és élhetetlen kisfiút. Schruff Milán apája magát és helyét keresőként szerencsésebb, mint Petrik Andrea Esztere – a történet szerint egyszer tévesen vagy sem egészen közel is kerültek egymáshoz. Ennek az apának a kisfia/gyermeki figurája védtelen, szinte tapintható, mennyire beleavatkozik a közeg abba, milyen felnőtté váljék.  

Ezek a figurák a kíváncsi és kedvteli színészi munkák által jóval színesebbek, élettel telibbek, mint ahogy itt esetlenül mesélem. Ráadásul rengeteg olyan elem árnyalja a történetet, amit hosszan lehetne sorolni – mint például azt, hogy Kishajó csoportnak hívják Szandra néni csoportját, ami beúsztatja a Szécsi Pál-dalt is: Kishajó az álmok tengerén…, ami egyáltalán nem szólal meg, legfeljebb néhány nézőben viszonypontként; vagy az, ahogy a gyerekek jelentésesen „szőnyeg alatt” játsszák a titokzatos és félelmetes/veszélyes játékot. A darab rengeteg további nyitott színházi helyzetet kínál, amit a csapat kifejezetten erős, dús, alapos színészi munkával jelenít meg, ami által az előadás túlszárnyalja a konkrét, óvodai történet kereteit: megmutatja a kicsiben a nagyot.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek