Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AHOGY A FESTÉK IVÓDIK A PAPÍRBA

Beszélgetés Duda Évával
2017. márc. 22.
Független alkotóként számos színházi műfajban dolgozik koreográfusként. Évekkel ezelőtt hozta létre saját csapatát, a Duda Éva Társulatot. Régi vágya volt Frida Kahlo életének színpadra állítása: a Budapesti Operettszínházzal közösen létrehozott előadás után beszélgettünk a koreográfus, rendező Duda Évával. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Saját társulatodnál általában te viszed az előadás témáját, ugyanakkor sok színháznak dolgozol koreográfusként. A Frida Kahlo-előadás felkérésre született vagy a te vágyad volt?

Duda Éva: Régóta foglalkozom Frida Kahlo életével és művészetével, jó tíz éve találtam rá. Később egy kalandos mexikói utazás során, mely egybeesett az ottani halottak napi karnevállal, végképp megfertőződtem. Lenyűgözött, mennyire másként gondolkodnak a halálról: része az életüknek, folyamatosan kapcsolatban állnak halottaikkal, a túlvilággal. Jártam Frida Kahlo otthonában, a Kék Házban, megnéztem a kiállítást, ami mély nyomot hagyott. De akkor még nem tudtam, hova vezet ez az élmény. Nem sokkal később a Közép-Európa Táncszínház felkérése csináltam egy darabot, amely egyik jelenetét Frida egy festménye inspirálta. Később ebből az etűdből készítettem egy rövid táncfilmet is. Mostanra megszületett egy komplett színházi előadás. Nem törekedtünk kimerítő életrajzi előadásra, sokkal inkább egy érvényes színházi mű létrehozása volt a cél. Életének néhány fontos állomását ragadtuk ki, mint például viharos kapcsolatát Diego Riverával. Két elképesztő tehetségű alkotó, két karizmatikus egyéniség összefonódása, amit meg akartunk mutatni. Frida életének két nagy tragédiája volt: a balesete és Diego. Láttatni akartuk azt is, hogyan érvényesülhetett a huszadik század eleji Mexikóban egy ilyen öntudatos, érzékeny, forradalmi lelkületű nő. Rengeteg lelki és testi tragédián túl is szembetűnő határtalan élni akarása. Számomra lenyűgöző ez az erő.

R: Milyen izgalmas éppen a táncon, a mozgáson keresztül bemutatni az életét, amiben korlátozott volt. Évekig bénán feküdt, így talált rá a festészetre is. A bénult test a tánc által szabadul fel? Ez az ő szabadságának a szimbóluma az előadásotokban?

Duda Éva
Duda Éva

DÉ: Nagyon fontos szerintem, hogyan lakunk a saját testünkben. Komoly küzdelem lehetett bénultságával megküzdeni egy ilyen szabadságvágyó embernek. Festészetével nem a hírnevet, a népszerűséget kereste, inkább a túlélés terápiája lehetett.

R: Talán éppen a mexikói karnevál hatására került be a színdarabba a meg nem született gyermek története, aki az előadásotokban végig jelen van, Frida egyik belső hangja. Az élet és halál összefonódása mennyiben alakítja a történeteteket?

DÉ: Ösztönösen dolgoztunk Dinyés Dániel zeneszerzővel és Hegyi György íróval, éreztük, mi fontos és mi kihagyható. A festmények, a naplók, az egyéb fennmaradt dokumentumok rávilágítanak Frida transzcendens világgal nagyon erős kapcsolatára. Lakásában csontvázak, bizarr ereklyék, túlvilágra való utalások voltak mindenhol, ami csak részben fakadt a mexikói kultúrából. Ő valóban pengeélen táncolt élet s halál között. Számunkra fontos volt, hogy ez a szál bekerüljön az előadásba. A balesete után orvosai mondták, nem lehet gyereke. Frida nem volt hajlandó ezt elfogadni, többször teherbe esett, de mindannyiszor elvetélt. Úgy éreztük, ez a kulcs hozzá, ezen keresztül lehet megfogni az életét. Így került be az előadásba a meg nem született gyerek az árnyvilágból, aki sokszor a saját szemén keresztül láttatja Fridát. A gyermeket Molnár Áron játssza, az őt kísérő két ős Papadimitriu Athina és Kálid Artúr.

R: Frida Kahlót két szereposztásban játsszátok. Gryllus Dorka érettebb gondolkodású, talán visszafogottabb Fridát alakít, míg Gubik Petra a szenvedélyesebb, a fiatal, lázadó asszonyt. Máshogy kellett instruálni, rendezni a két színészt? Változtatott az előadás hangulatán, karakterén?

DÉ: Gryllus Dorkában az érett nőt látjuk, aki belenyugodott, megbékélt sorsával. Gubik Petra rendkívül temperamentumos, lendületes, a fiatal Fridát játssza, aki nem hagyja magát ledarálni. Valóban kétféle Frida Kahlót láthatunk, de mindkét alakítás nagyon hiteles, izgalmas. Nem egymást másolták, én sem akartam klónokat, arra törekedtem, hogy szabadon itassák át magukat Fridával, ahogy a festék ivódik bele a papírba. A dramaturgiai pontokat, bizonyos instrukciókat követniük kellett, de bíztam a színészi munkájukban. Egészen másképp fogalmazzák meg a monológokat is, mégis ugyanott talál el nézőként.

R: Előadásaidban karaktereket, személyiségeket választasz, sokszor előbb van meg a színész, arra íródik az előadás. Mekkora a te szabadságod, mekkora az övék?

DÉ: Szabadság nélkül nincs alkotás. Engem elsősorban az egyéniség, a személyiség fog meg. Többnyire intuitív módon választok. Dorkával sose dolgoztam, de éreztem, van hozzá köze, pontosabban láttam benne Fridát. Az is vonzó volt számomra, hogy ritkán játszik itthon, és éppen a kétlakisága miatt lett kettős szereposztás. De ezt sorsszerűnek éltem meg, és azonnal Gubik Petra ugrott be, akit ismertem, tudtam, mi van benne, és éreztem, hogy nagyszerű lehet. Ráadásul kísértetiesen hasonlít a fiatal Fridára. Mind a kettőjüknél működnek az energiák, de más a hullámzása az előadásoknak, mert máshol van a két színész belső súlya, koruknál fogva a tétje is.

Gryllus Dorka
Gryllus Dorka

R: Sok nagyszínházi munkád van, számos előadás koreográfiáját te csináltad, többek között a Vígszínházban vagy a Szegedi Szabadtérin. Az Operettszínházzal állandó a kapcsolatod. A mostani koprodukció miben volt más, mint amikor vendég alkotóként vagy jelen?

DÉ: Egészen más, mint amikor felkérnek egy koreográfiai munkára. Most én tettem ajánlatot a színháznak, s ők beszálltak a meglévő folyamatba. Jó a kapcsolatunk, sok közös munkában vettem részt, megvolt köztünk a bizalom. Mégis szerencsésnek tartom, s hálás vagyok, hogy ennyire nyitott és kooperatív volt a vezetőség. Szabad kezet, biztos hátteret kaptam az alkotói munkához, ami egy ősbemutató esetén nagyon fontos. A társulatom számára is ez volt az első ilyen jellegű együttműködés egy kőszínházzal, és ez nagyon hasznos és értékes volt. Jó volt megtapasztalni, hogy talán ma már nincsenek falak, skatulyák, felesleges műfaji határok.

R: Bár az Operettszínház is táncos-zenés intézmény, nagyon különbözik a ti táncszínházatoktól. Voltak érzékeny pontok, amiket össze kellett simítani? Vagy a máshonnan gondolkodás pluszt adott az előadáshoz?

DÉ: Olyan zenés előadást akartam csinálni, amilyen nincs itthon. Ami úgy zenés, hogy mai, emberi, friss, kicsit karcos.

R: Hol van ez a határ?

DÉ: Nehéz belőni, de remélem, sikerült. Aktivizálni akartuk a nézőt, kimozgatni a kényelmesebb, befogadói helyzetből, hogy részese legyen gondolatoknak, érzelmeknek, de mégis legyen lehetősége elidőzni, engedni az asszociációknak, utazni. Ez nyilván nem könnyű. Amikor elkezdtük a munkát, azt éreztem, ehhez a nőhöz mindenkinek köze van, ezért érdemes róla ma is beszélni.

R: Több kortárs táncszínház szívesen megy el a prózai előadások felé, gondolok itt a ti Oszlopos Simeonotokra vagy Horváth Csaba előadásaira. Véletlen vagy a műfaj útkeresése?

DÉ: Biztos, bár ez inkább alkotótól függ. Ma már mindent ér, és evvel sokan élnek. Ugyanakkor a tisztán táncra épülő előadásoknak is megvan az abszolút létjogosultsága, sőt. De ingergazdag, gyorsan változó világban élünk, fura lenne, ha pont a színház nem változna, ha nem lennének sajátos mixek, speciális darabok. Most én is mást akartam, Frida Kahlo története annyira sokrétű, nem akartam kizárólag a tánc nyelvére szorítkozni, így komplex, összművészeti előadás lett, élőzenével, tánccal, vetítéssel, szöveggel.

R: Mondod, a színház csapatmunka, de kell hozzá egy „hajóskapitány”. Vezetőként, rendezőként kemény vagy?

DÉ: Igen, de kíváncsi, nyitott másokra. Felkészült, mert tudom, hova szeretnék eljutni, de azon belül elég nagy szabadságot adok. A Frida próbafolyamata sem volt stressz-mentes. Eleinte nehéz volt a színészeknek a mozgás, a táncosokat a prózai szövegek elmondására bírni. Sokféle embert kellett közös nevezőre hozni, ami kemény munka volt. De volt sok szép és izgalmas emberi pillanat, jó találkozások, és ha van szeretet, ami sokszor inkább egymás munkája iránti tiszteletben nyilvánul meg, akkor jó dolgozni. Ez ilyen volt.

R: Sokat dolgoztál karakteres, határozott rendezőkkel. Milyen az érem másik oldala?

DÉ: Én elég alázatos melós vagyok, alkalmazkodom a rendező elképzeléséhez. Ha van ötletem, mondom, és mindent hozzáteszek, amit lehet. Ilyenkor kiszolgálok egy ügyet. Akkor vagyok csak bajban, ha nehezen tudok azonosulni a koncepcióval, vagy nem értek egyet a rendező munkamódszerével.

R: Jelenleg Marosvásárhelyen végzed a mesterszakot, a Frida Kahlo a diplomamunkád is. Ez váltást jelent a korábbi színházi munkáidhoz képest?

DÉ: Szeretek kísérletezni, új terepeket felfedezni. A társulatommal is sokféle témát dolgoztunk már fel, és sokféle formai megoldást kerestünk, állandóan feszegetjük a határainkat. Engem most ez az irány érdekel, ezzel szeretnék foglalkozni, most ez jelenti számomra a kihívást. Élvezem az összetettséget, a több síkon futó játékot, nem érzem most ennek a korlátait, hanem pont a lehetőségeit, a szabadságát élem meg. Szeretek színészekkel dolgozni, ugyanakkor a társulat folytatja korábbi küldetését is, aminek a központjában a tánc van. És lesznek újra nemzetközi vendégalkotók.

R: A Duda Éva Társulatból Duda Éva valamelyest kivonul?

DÉ: Szó sincs róla! Csak valamelyest megváltozott a nézőpontom.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek