Erich Kästner 1949-es gyerekregényét rengetegszer és rengetegféleképpen dolgozták már fel, kötelező vagy ajánlott olvasmányként minden gyerek elolvassa (legalábbis a rövidített változatot, sajnos sosem tudva meg, hogy mit veszített az eredeti elbliccelésével, például az író remek humorát és bölcsességét), biztosan lehet látni valamelyik színház műsorán, és a filmgyártás is felfedezi magának időről időre a hálás témát. 

Mitől is népszerű ez a történet? Hát, mert rengeteg kibontanivaló izgalom van benne! Egyrészt: megremegtető, bizsergető érzés, ha eljátszik az ember a gondolattal, hogy van egy másik élete, egy másik lehetőség valahol máshol, máshogy. Milyen lenne, ha teljesen más életet élhetnék? Másrészt: valószínűleg a legtöbb gyerek, akinek elváltak a szülei, álmodozik arról, hogy egyszer biztosan minden rendbe jön, anyu és apu újra szeretni fogják egymást, és nézőként iszonyatosan szurkolunk, hogy ne az ellenszenves másik néni hódítsa el mindenki apukájának szívét. Harmadrészt: saját magunkkal szembetalálkozni – hű, ez egészen szürreál, de ki ne próbálná ki? 

Az elcserélt gyerek, a szülők elvesztése: ősi félelmek, minden gyerekben benne vannak. Ebben a történetben ezek a témák – hát persze, hogy feloldva a félelmeket – szeretettel, humorral, bátorsággal, huncutsággal és persze happy enddel dolgozódnak fel. Ilyen történetekre nagy szükség van. És még nagyobb szükség van arra, hogy a (színpadi) megvalósítás alkotói komolyan vegyék a matériát, a feladatukat és a nézőket, és bele tudjanak költözni egyesével a közönség kis tagjainak szívébe – bizalmat csepegtetve abba – és agytekervényeibe – játékosságot, ötleteket, gondolatokat spriccelve. A két Lottiban két kislány saját kezébe veszi nem csak a kettőjük, de a szüleik életének irányítását is. Nagyot kockáztatnak, bátran harcolnak – és szerencséjük lesz (mert ez esetben a Csomótündér nem tévedett. De ez egy másik mese.)  

A Budaörsi Latinovits Színház és a Múzsák Társulat koprodukciója a kritikus szempontjából bonyodalmas előadás. Hiszen egyszerre gyerekelőadás és – mivel gyerekek játszanak a színpadon – színjátszó produkció is. A színpadi műfajok közül pedig a zenést választotta – a maga szabályaival. Honnan nézzük? Hát nézzük először onnan, hogy színjátszó, és hogy zenés előadás (zene: Monori András). Ha jól számolom, tizenöt darab 11-12 éves ifjú hölgyet a színpadon mozgatni, mindegyikőjüknek saját karaktert kidolgozni, mozgásukat, ritmusérzéküket, színpadi játékukat, énekhangjukat, beszédüket fejleszteni, és mindezt úgy tenni, hogy kedvvel, lendülettel és lelkesedéssel munkálkodjanak: ez elismerésre méltó, nagy munka. Az előadás élvezetes jelenetei azok, mikor mindenki a színpadon van, nagy a (látszólagos) kavarodás (ami persze precízen kiszámított logisztika), mert mindenkinek megvan a maga útja, játéka és része a nagy egészben (koreográfia: Bóbis László). Legyen a helyszín vasútállomás, nyári tábor, iskolai udvar szünetben, kavargó nagyvárosi utca, vagy legyen az apropó, mondjuk, egy igazán nőies verekedés (meglepő, milyen kegyetlenek is tudnak lenni a kis hölgyek). Bár azon el-eltűnődöm, hogy a számok végén széttárt tádámm-karok vajon organikusan következnek-e a zenei taktusból, illetve a mozgássorból, vagy pedig egy tanult és tanított szerződés részei, mely szerződést a játszók és nézők között (hogy itt a dal vége, most kell tapsolni) nem lenne feltétlen szükséges minden színházba járó generációnál ebben a formában újra megkötni… 

Most nézzük onnan, hogy gyerekeknek szóló előadás. Az én legnagyobb fájdalmam a musical műfaját illetően az, hogy mindig az az érzésem: nem kibontani, hanem becsomagolni akar. Lekerekíteni, kifényesíteni, gömbölyíteni, lezárni, lerövidíteni. Olyan fokú a sűrítés benne – tetőpontok tűzijáték-szerű egymásra sziporkáztatása, az érzelmeknek nem lassú, körültekintő felépítése, hanem csak az esszenciák kinyerése. A gyorsaság miatt veszít a tartalmasságából. Itt is ez történik. Óriási tétet is veszít több jelenet is. Mert micsoda feszültség lehetne például az, mikor a két lány először találkozik, mikor helyt kell állniuk a másik szerepében, átejtve a sosem látott legkedvesebb lényt a világon, vagy mikor aput egy másik nő akarja elrabolni a családtól! Ó, ha jobban ki lenne bontva! Ebben nagy felelőssége volna az előadás felnőtt szereplőinek (főként a szerelmi háromszög tagjainak: Endrődi Ágnesnek, Jegercsik Csabának és Tövispataki Beátának, akik azonban nem élnek igazán ezzel a lehetőséggel).   

Hogy az ikreket gyerekek játsszák, fontos döntés. Nyer és veszít is vele az előadás: azt nyeri, hogy a nézők kortársaikat láthatják a színpadon, és egyrészt ez roppant izgalmas tud lenni, mert hát hiteles, autentikus. Ki tudna jobban megjeleníteni a színpadon egy tízévest, mint egy tízéves? Csak egy jó színész. Aki bár korban jóval elmúlt tíz, akár két és félszer, háromszor annyi, de el tud játszani olyan jelentéseket, mögöttes tartalmakat, árnyalatokat, amiket csak egy felnőtt ismerhet. (Megjegyzem, olyan két Lottit is láttunk már, ahol a két felnőtt színésznő egyáltalán nem hasonlított egymásra, de az már valóban nagyon merész kísérlet). Nádudvari Sára és Nádudvari Luca kedves és szeretnivaló ikerpár, akik össze vannak kötve és nagyon számítanak egymásra. 

Megkapó ötlet, hogy a díszlet – egy rajzolt háttér-fal építőkockákként (vagy reklámtáblákként) forgatható elemekkel – mintha gyerekrajzokból állna (látvány: Oláh Richárd, Palánki Hédi). A girbegurba vonalakkal rajzolt szobabelsők és tájképek, mindre ráírva a helyszín, mint a kép címe – kedves gondolat. 

A szöveg sokszor szó szerint követi a regény szófordulatait. Azonban éppen a párbeszédek között megjelenő elbeszélő élet- és emberszeretete, bölcsessége és humora tűnik el. Viszont megmagyarázzák valamelyest a különválás és az újra egymásra találás okait, indokait – ami segít elhinni a csudálatos fordulatot. 

Tasnádi Csaba rendezésében minden és mindenki éppen a helyén van – e boldog rend azonban nem feledteti a hiányérzetet, és a gondolatot, hogy mennyivel gazdagabban is ki lehetett volna bontani ezt a témát – közelebb férkőzve és valóban nagy hatást téve a kis nézőkre.

 

Az előadás adatlapja a port.hu-n itt található.