Revizor: Sokáig nem lehetett tudni, hogy te vagy a főszervezője a Színházak Éjszakájának. Aztán most lehet tudni. Mi változott?
Komáromi György: Akkor kerültem jobban előtérbe, amikor a tizenhárom fővárosi színház mellé bejött még jónéhány színház, és lett huszonnégy-huszonöt. A sajtótájékoztatót már nem tarthatta ennyi igazgató – hát én léptem előre, noha valóban nem vagyok nyomulós típus.
R: Ez az ötödik Színházak Éjszakája – most hány színház vesz részt?
KGy: Harminc – most vagyunk a legtöbben. Külföldi turné illetve felújítás miatt kimaradt ugyan néhány színház – a Nemzeti, a Centrál, a MU –, tehát jövőre is van még „tartalék”.
R: Van-e feltétele a részvételnek?
KGy: Legyen egy állandó helye – vagyis meg lehessen találni őket -, működjön folyamatosan, és legyen valami egyedi arculata, hangja. Nem mondunk nemet semelyik színházra, bár megkérdezzük a többieket is, és ha lenne erősebb ódzkodás, talán kitérnénk valaki elől. Idén jött be a Vidám Színpad az Eurocenterből, az RS9 Színház…
R: Látok a listán független színházakat, bár nem sokat.
KGy: Mert a legtöbb független csapat projekt alapon működik; hol itt, hol ott játszik, évi egy vagy két produkciója van, nehezen tudná őt megtalálni a közönség, és ő is nehezen tudna programot összeállítani. A Színházak Éjszakáján a színházak önmagukat promotálják – a rendezvény egyik célja, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy színházba járni jó, egy városi polgárnak hozzátartozik a mindennapjaihoz.
R: Korábban volt a közös színházi évadnyitó, itt, az Andrássy úton. Ebből született?
KGy: Csak részben. A közös évadnyitó az úgynevezett autómentes napon volt, amikor amúgyis le volt zárva az Andrássy út. Ez sokáig megfelelőnek tűnt, aztán a „sör-virsli-gyros” átvette az uralmat. Azt egyébként viszonylag könnyű volt megszervezni, hiszen kitelepültek a színházak szervezései, legföljebb volt néhány kisebb produkció, egy-két színész énekelt, és kész. Maguk a színházak álltak elő azzal, hogy legyen az esemény ősszel, amikor tényleg megnyílik az évad, és próbáljuk behozni a közönséget az épületekbe.
R: Így viszont a színházak nincsenek együtt, ami nemcsak hangulati veszteség – nem volt rossz egymás melletti standon látni őket –, hanem a közönség is kevesebbet kap, mert választania kell, hogy hová megy. Ha elmegy a Karinthyba, rá kell készülnie arra, hogy bejöjjön a belvárosiakhoz – vagy fordítva.
KGy: Ez igaz. A minifesztiválunk úgy épül föl, hogy a színházaknak érdekében áll odacsábítani a látogatót, de nem áll érdekében ott tartani. A karszalaggal közlekedő nézők belépésének minden helyen nyoma van, és a színházak a beléptetettek arányában részesülnek a jegybevételből. Ráadásul sok színházban ismétlik a programokat, éppen azért, hogy többen lássák, vagyis odamenni érdemes, ott maradni nem.
R: Mi a tapasztalat? Jönnek-mennek?
Komáromi György a sajtótájékoztatón |
KGy: A Színházak Éjszakája a programok spontán látogatását célozza, de több helyen van lehetőség előzetes helyfoglalásra – ezzel azt próbáljuk segíteni, hogy a néző legalább részben előre megtervezze, honnan hová megy, mit szeretne látni. A fejenkénti látogatások száma már több mint kettő, de még nincs három. Van, aki öt-hat helyre is elmegy, de van, aki csak egyre.
R: Szoktatok-e programokat javasolni? Szerintem a színházbejárás, vagyis a kulisszák mögötti tér bemutatása a legnépszerűbb.
KGy: Nem szólunk bele, legföljebb javaslataink vannak. Ez a bizonyos backstage-program tuti siker, főleg, ha szellemesen csinálják. Pár évvel ezelőtt a bejárás alkalmával például paradicsommal lehetett megdobálni Mácsai Pál élethű portréját… Népszerűek a nem kifejezetten színházi produkciók; a zene, a színész-zenekarok például, vagy valami gasztro-ötlet, ilyesmi. Sikeresek az erre az alkalomra készült performanszok és színházi produkciók is, például egy monodráma – előfordult, hogy a színésznek háromszor kellett előadni, annyian voltak kíváncsiak rá. Van olyan is, hogy egy-egy színház komplett előadást tűz műsorra, mások improvizatív játékkal jönnek, ezeket is szeretik a nézők.
R: Egy-egy színház sztárjai nem jelentenek külön vonzerőt?
KGy: Amelyik színház sztárokra épül, annál nyilván igen. Minden színházat arra biztatunk, hogy önazonos programokat kínáljon. A nézők nevekre is jönnek, ez igaz, de vonzó egy-egy színház profilja is – például a Szkénéről sokan tudják, hogy micsoda, és ezért fognak odamenni.
R: Feltűnt, hogy hiányzik egy-egy színház, köztük olyan is, amelyik egyébként meglehetősen közönségbarát. Csak nekem hiányzik például a Stúdió K vagy az Orlai Produkció?
KGy: Biztos másnak is. Legtöbbször praktikus oka van annak, ha egy színház nincs jelen – külföldön van, főpróbahete van, ilyesmi. Mi mindenkit hívunk, de senkit nem agitálunk.
R: Ki a közönség?
KGy: Vannak a rendszeres színházba járók, és sokan vannak, akik azért jönnek, mert ez egy egész napos színes kulturális program. A karszalag nem drága: 2500 a felnőtt és 1500 forint a diák, a kisgyerekeknek meg 150. Többször fölmerült már, hogy miért ilyen olcsó – hát azért, mert széles kört célzunk meg a rendezvénnyel.
R: Mi a tapasztalat, mennyien vannak? Karszalagot ugyebár mindegyik helyszínen lehet kapni, vagyis nem muszáj előre megvenni.
KGy: Igen. Elővételben eddig háromezer fogyott.
R: Ez mennyi vajon?
KGy: Azt reméljük, hogy az összesnek a harmada – ne feledjük, amikor beszélgetünk, még majdnem két hét van az eseményig. Nyolcezernél nagyjából teltházak lennének mindenütt. A legtöbb eddig kilencezer fölött volt, és a színházak is osztanak karszalagot – tízezer látogató lehetett a legtöbb. Ennyi ember megy egy átlagos napon színházba Budapesten. De a Színházak Éjszakáján nem ugyanez a tízezer ember van jelen. Az idei programokat nézve ez a maximum, hiszen nem férnek be többen. Szeretem, ha néhányan állnak a fal mellett, de ha túl sokat kell sorban állni, ha nehéz bejutni, az nem jó.
R: Vannak rendkívül jó ötletek: a Katona például tapsrendeket fog bemutatni – nem nehéz megjósolni, hogy szétverik majd a házat. Van copyright ezekre az ötletekre?
KGy: Nincs – meg lehet csinálni bárhol.. Tudjuk, hogy a koreografált tapsrend igazi hungarikum, a zenés tapsrend pedig a legrosszabb előadásból is sikert kovácsol: a néző pompás hangulatban távozik. Nagyon várom a Katona idei a Nagy tapsrend előadását. Ugyancsak néhány éve elképesztő sikere volt a színpadi átdíszítés megmutatásának az Operettszínházban. Idén két hívószó van: játék, szenvedély. Mondhatod egybe is.
R: A Vígszínházban egy próbát mutattak a közönségnek, az is nagyon bejött.
KGy: Eszenyi Enikő próbálta a közönség előtt a Csárdáskirálynőt. Vagy négyszer elénekelték ugyanazt az operettslágert, az egyik színésznőt „lecserélte” a másikra – szóval azt játszották, hogy próbálnak. Aztán egyszercsak nagyon fölmérgelődött valamin: nem az a kellék volt ott, amit ő kért, és beparancsolta a kellékest. És bejött Kern András – hát képzelheted, mekkora siker volt.
R: Nyílt napot, kulisszajárást mindegyik színház csinál. Mi a célja annak, hogy ennyi színház egyszerre ünnepel?