Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KOCSMA ÉS KÖLTÉSZET

Szex, mámor, rock’n’roll
2016. aug. 9.
Az sem utolsó, ha azt boncolgatjuk, hogy ment-e előrébb a világ a filmek révén, hogy jobb emberek lettünk-e, mondjuk, A hét szamuráj után, de valahol mégis annak örül a bennünk élő földhözragadt befogadó, ha arról beszél egy alkotás, hogy miként kell kocsmát nyitni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Most persze erősen leegyszerűsítettük a Szex, mámor, rock’n’roll című belga-francia dolgozat mondandóját. Épp annyira, mint amennyire túlbeszéli a magyar cím az eredetit (az a szórakozóhely neve csupán: Belgica), még akkor is, ha mindhárom szó pontosan illik Felix Van Groeningen új filmjéhez, és így talán vonzóbb is lehet a magyar fül számára, csakhogy pont ezt, a felesleges szócséplést, a direkt közlés csapdáját kerüli ki nagyon okosan a mű. 

Méghozzá úgy, hogy nem emeli közben metaforává a kocsmát, nem sirályozik, ahogy azt anno mondták a színházban, az életből nem lesz Élet, inkább azzal játszik el, hogy itt minden az, aminek tűnik: fejezetek az elillanó boldogság mindennapjaiból. Így a siker és bukás is kisbetűs, a költészetet a néző pakolja mellé, ha épp úgy hozza kedve, mert a Belgica erre nagyon is alkalmas. Mármint arra, hogy kihozza befogadójából a legjobbat.
Adott egy főként az apa miatt szétesett család, ám egy nap a két fivér mégis egymásra talál. Kiderül, hogy Jo (Stef Aerts), a gyermekkori betegség miatt fél szemére megvakuló kisebbik fiú visszatért a városba és kocsmát nyitott. Itt bukkan rá Frank (Tom Vermeir), aki egykor talán vitte valamire, de erre már senki sem emlékszik, ideje java részében sörözik és tengődik, szeretgeti feleségét és egy szem gyermekét. Próbálja elkerülni, hogy ne olvadjon be végképp a vidéki suttyó életébe. A kitörést öccse kocsmája jelentené, erre rögtön ráérez, amikor egy napra beáll a pult mögé kisegíteni. A Belgica lehet az útlevél abba a világba, ahol az élet nem gyorsvonatként robog el mellette. Társulnak és közösen kibővítik, majd az egyik legmenőbb hellyé emelik a szórakozóhelyet, ám a menőséggel problémák is járnak, elég a magyar cím első két szavára gondolni.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Groeningen mozija attól jó, hogy egy kicsit mindig másfelé indul, mint amire rutinos nézőként számítanánk. A gyors felemelkedés után nem pusztán a bukás példázata jön, bár az hamar kiderül, hogy a túl sok szex és drogcsíkok elegye nem egy életbiztosítás, de Groeningen nem prédikálni akar. Ezért sem hagyja, hogy antihősét, a teljesen szétcsúszó Franket elsodorja az ügye (megver és megaláz egy balhés vendéget), a következményeit, legalábbis jogi következményeit, meg sem mutatja, illetve ránk bízza, hogy mit súg a bennünk élő erkölcsi bíró. Sokkal inkább arról beszél, hogy nem mindenkinek való az a boldogság, amit elképzel magának. Jo a szerelmét és a család lehetőségét, Frank az önbecsülését veszíti el, miközben látszólag minden megoldódik. Csakhogy a nyugvópont, a békés végkifejlet mögött annyi kimondatlan keserűség bujkál, hogy szinte szétfeszíti a vásznat. Ebben a néma feszülésben pedig most sokkal jobb Groeningen, mint korábban.
Az Európai Filmdíjért (négy jelölés, egy díj) és a legjobb idegen nyelvű alkotás Oscarjáért is harcba szálló korábbi alkotása, az Alabama és Monroe a bluegrass (a country egyik ága) taktusai mögé rejtette ezt a feszültséget. Akkor a görög karként is működő filmbéli zenekar kísérte a címbéli pár bús történetét, kissé lagymatagon ugyan, de letisztultan. És bizony helyenként kissé bele is aludt önnön művészetébe és fontosságába. A zene most is fontos, a Belgica fellendülését videoklipként mutatja be az alkotás, hiszen ekkor érdekesebbnél érdekesebb zenészek és zenekarok lépnek fel a helyen, és a villódzó, erős hangulatú képek meg is teremtik a Sziget-hatást. Azt, ami a hely alapfilozófiája is egyben: mindennek és mindenkinek otthont szeretne adni, az alternatív műfajoktól a színes bőrű bevándorlókig. A magyar kormány szóvivője csak dörzsölné a kezét, amikor a liberális koncepció megbukik, és szekrény méretű emberek kezdik megszűrni a vendégkört a bejáratnál, csak a fehér bőrűeket és a fizetőképes középosztálybelieket engedve be. Könnyű lenne ebben áthallásokat keresni, talán van is benne, de a lóláb biztosan nem lóg ki. Ráadásul a film ezt a szálat is megnyugtatóan, bár kissé tanáriasan varrja el: azé marad a Belgica, aki valóban szórakoztatni akar.
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Van egy-két dolog, amit nem értek, hogy például miért kell szegény Stef Aertsnek félszeműként végigvinnie a filmet, Jo karakteréhez nem nagyon tesz hozzá semmit a testi hiba, a háttértörténet sem elég erős, így inkább zavaró a folyton összecsípett szem. A film erőssége viszont a kellemes utazósebesség mellett (kell is a hömpölygő ritmus, hiszen két óránál is több a játékidő) Tom Vermeir játéka. A kissé bamba tekintetű, saját vermét buzgón ásó Frank bár kockáról kockára veszíti el szimpátiánkat, Vermeir mégis el tudja érni, hogy neki szorítsunk a leginkább, így az ő „boldogsága” fájjon a leginkább, amikor a film végén megállapodott családfőként kőporos tréningben újítja fel a házát. Az összes apró törés közül az ő törése lesz a legdrámaibb. Talán a születendő gyermekét is feláldozó Marieke lenne az ellenpontja a női oldalon, csakhogy Hélène De Vos játéka gyakrabban lesz irányíthatatlanabb és harsányabb a kelleténél. És azért is tűnik fel, mert a Szex, mámor, rock’n’roll a harsány zenei betétek ellenére valójában csöndes, és árnyalatokban igen gazdag alkotás. Groeningent pedig ezt a néhány dolgot nem számítva egyszer sem hagyja cserben az arányérzéke, így megérdemelten kaphatta meg a legjobb nem amerikai rendező díját a Sundance Filmfesztiválon.
Ritkán látni olyan alkotást, amely a megnyugtató hepiend után több gondolkoznivalót hagy maga után, mint a nagy érzelmi hatásokkal és csattanós tragédiával operáló művek. A Szex, mámor, rock’n’roll ilyen: látszólag mindenféle dramaturgiai trükk nélkül beszél sikerről és bukásról, az elvesztett és megtalált boldogságról, s közben láthatatlanul sorozza meg a nézőjét. Úgy pakol rá különféle terheket, hogy közben végig vigyorog. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek