Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAKACS SZABAD

26. THEALTER Fesztivál
2016. júl. 26.
Napok óta tart a 26. Thealter, a MASZK Egyesület által Szegeden megrendezett Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója. Az első három nap összefoglalóját PROICS LILLA ÍRTA.
A performatívabb, pofátlanul laza, játékosan kísérletező megnyitók után szép volt ez az idei konszolidált, ingben elmondott szelídnek ható, valójában mozdíthatatlanul eltökélt szabadságszólam nyitóbeszéd. Balog József fesztiváligazgató a hely és illúzió fenntartásáról szólt, Zónáról, Tarkovszkijról, Stalkerről. Pontos. 
Egy független színházi fesztivál társadalmi kutatás is, a nézőknek, sőt bizonyos fokig a résztvevőknek is érdektelen háttér-információkkal, részletekkel, amiből azonban a szervező csapatnak nyilván összeáll objektív és megfogható valósággá, eredménnyé – amit Balog a maga szenzometrikus módján minden évben megnyitó mutatványként hoz nyilvánosságra. Szabad és önkéntes egyszeri tettről beszélt, aminek itt tavaly élő valósága született: többségében a fesztiválhoz is különböző státusban kötődő emberek csinálták meg azt a világszerte ismertté vált csapatot, akik az emberi alapjogok államilag szervezett mulasztásos tiprását tették itt jóvá. Cselekedtek. Hogy van-e köze ennek a színházhoz? Érdekes-e ez a köz? Erről bárki gondolhat bármit.
Egy őrült naplója
Egy őrült naplója
A fesztivál nyitó előadása egy Katona–FÜGE–Orlai–MASZK bemutató volt: Gogol, Bodó Viktor, Keresztes Tamás. Az évad utáni, „könnyű nyári munkához”, ahogy ez a szakmai beszélgetésből kiderült, Orlai Tibor tette ki a szőnyeget. Az Egy őrült naplójának komoly visszhangja várható, mert rendkívüli erejű színház. Keresztes Tamás olyan színész, aki ismeri a képességeit, a szakmáját, ugyanakkor tudja, hogy egy rendező mindezt képes tágítani vagy gazdagítani. Gogol szövegének (Róbert Júlia keze nyomán simul a mába) színrevitele pedig egyfelől kézenfekvő, másfelől nagyon kockázatos vállalás. Majd mindenki szépen kigondolja magában, ha szívdobogást kapott az előadást nézve, hogy mitől –, hogy például együtt őrültem Popriscsin címzetes fogalmazóval, belátva, hogy amiben vagyok, amit értek és józan értékelés után el kellene utasítanom, nem vagyok képes, mert ezt a rendszert megakasztani sem tudom, nemhogy megjavítani vagy lecserélni. 
Az elnyomás alapú hatalom az idők végezetéig élteti önmagát, meg kell veszni! És ez az érzés ott volt Keresztes mozdulatainak rebbenő idegességében, kapaszkodót kereső mozdulatainak hiábavalóságában, amiből érzékenyen építkezett Bodó Viktor rendezőként. A vigasztalóan normális groteszk (ez a fitogtató szókapcsolat egy kelet-európai túlélés-reflex leírása igyekszik lenni), amivel Bodó minden munkájával megmutat valamit a világból, ahogy máskor is, az élő színművészet java, olyan mutatvány – a világ énen átszűrése –, ami nézőként az igazi magasélet. Az előadás színháztechnikai bravúrossága, ami kibogozhatatlanul összekeveredik Keresztes Tamás színházi felkészültségével és kíváncsiságával, magával ragadó: a színészi munka olyan hang és látvány installációval együtt képez meg egy valóságot, ami a nemszínházi világtól, az úgynevezett valóságtól erősen eltérő tudatállapotot nyit az előadás idejére, amiből a taps után kijőve a holdfényes udvaron még egy ideig zsilipel kifelé az ember.
Az Antikrisztus rövid története
Az Antikrisztus rövid története
A szentesi gimnázium csapatának Ahogy nekünk tetszik című utcaszínháza sűrített, ízelítő jellegű az esetlegesség, a fiatalság és a kedvteli játék bájával, ami mulatságos interakcióba keveredett a valósággal, mert egy szélsőjobboldali szervezet ugyancsak utcaszínházi aktivitással és fúvós hangszerekkel vétette észre magát a közelben.
A Bitef Színház előadását, Az Antikrisztus rövid történetét Urbán András rendezte, amit öt színésznő és három zenész játszott szerbül hatalmas meggyőzőerővel. A kíméletlen, nyers, expresszionista előadás nyitott volt a nézők felé, így azzal a témával mentünk egy darabig, amelyik legrelevánsabb volt számunkra. Az előadás ugyanakkor túlzottan általánosító volt azzal, hogy rengeteg mindent megjelenített, feldobott. Miközben persze működött a felsoroló–fokozó, repetitív, a szöveget is zenei dramaturgia szerinti szerkezet, de a végére több állítást is eliminálva, amiről meglehet, az Antikrisztus tehet. Ha például nőszemponton indulok el, mert erős felütéssel öt nő extatikus maszturbáció-orgiájával kezdődik az előadás – és tekintettel arra, hogy a pravoszláv egyház, illetve a keresztény egyházak elképzelései szerint, továbbá az ettől bizonyos pontokon eltérő társadalmi szokások szerint már a női szexualitás léte is megkérdőjelezhető, de legalábbis redukált – ez maga az Antikrisztus. 
Pláne, hogy miután behozta az orgia (ami ugyancsak többértelmű, így pontosan már az első pillanattól fogva sem tudom dekódolni, ez mit jelent) terébe a kereszténység szimbólumát, egyik nő aprólékos műgonddal leszereli Krisztust a keresztről, kvázi anyai vagy az isteni hatalommal szembeszegülő női gesztusként. Majd a hosszú nyitó jelenetből fokozatosan kibomlik a hatalom ellenállhatatlansága, a fegyvert fetisizáló kultúra vázlatos megjelenítése, ezen belül többek közt például az is, hogy az egyház megáldja a fegyvereket. Az előadás végül nagy színészi erővel emleget fel rengeteg, Antikrisztusnak értelmezett csoportot, így például a színészeket vagy a macskákat – ezzel teljesen elveszítem az értelmezési tartományomat, és az előadást kezdő feminista (vagy milyen), majd hatalomellenes állítások sem jelentenek immár semmit.
Etikett. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: THEALTER Fesztivál
Etikett. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: THEALTER Fesztivál
A Stereo Akt előadása, az Etikett színházi ön- és közkísérlet volt: Terhes Sándor pazar illemhangjával fülünkön figyeltük, hogy Boross Martin Julia Jakubowskával olyan etikettet játszanak, ami hol valami emelkedett, szociális komfortérzetet eredményez, hol pedig baromi diszharmóniába kerül a helyzettel, sőt félre is megy. Minket nézőket pedig több ponton arra késztettek, hogy egymást figyeljük, sőt kooperáljunk valamelyest, miközben sejteni engedték, hogy az ő életüket sem oldotta meg az etikett, és rengeteg kérdésük irányul arra, hogyan lehet jól viszonyulni a másikhoz, másokhoz. Az előadás eszközöket, szempontokat keres és kínál az illem, a társas-viselkedés és saját magunk személyes vizsgálatához.
A fesztivál első harmadát, ahogy szokott lenni, meghatározza a Régi Zsinagóga arányos, emberléptékű tere (a Kisszínház is helyszín persze, vendég játszóhelyként), ami az előadásokra érkező rengeteg embertől ünnepivé válik újra és újra.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek