Hamlet

A gyulai Shakespeare Fesztivál egyetlen táncelőadásaként a zágrábi Balett Troupe Croatia produkciója sokkolta a népet a Várszínházban. Nép alatt most szakmát értek, ugyanis a közönség általában tapsol, erre van kondicionálva, és ezzel rendre visszaigazolja a legbizarrabb cirkuszi mutatványok elkövetőit is. És bár az abszurd humorra fogékonyak számára a produkció a maga reflektálatlan, naiv együgyűségében valóban kifejezetten szórakoztató volt (nem tagadom, rengeteget nevettünk), azért felmerül a kérdés, hogy vajon hogy is került ez az előadás a fesztivál programjába? Horribile dictu: látta-e bárki előzetesen a „válogató grémiumból” a zágrábi „profi, utazó, klasszikus balett társulat” mutatványát?

Svebor Sečak, az előadás címszereplője, koreográfusa, egyben a társulat vezetője feltehetően bízott abban, hogy személyes varázsa sikerre viszi majd az előadást. Mintha egyetlen hosszú, dagályos és kínos szólót koreografált volna, amit néha megzavarnak (háttér)táncosai. A one-man-show alcíme inkább az lehetne: „most pedig jó alaposan elmutogatom nektek a Hamletet”.

Jelenet az előadásból

Felütésként a szereplők kis csapata a színpad hátterében zseblámpát az állához szegezve, kvázi szellemlényként tűnik fel egy pillanatra, majd bevágtat az ötvenhez közelítő, kissé korpulens, sárgásszőkére festett Svebor Sečak, és nagy szemforgatások és sóhajok közepette kimerítő szenvelgésbe fog. Ugrásai alatt döng a színpad, sminkjéhez képest Elizabeth Taylor Cleopatrában viselt szemfestéke smafu. Az előadó gesztusai ráadásul egy olyan, avíttas színészi modort hoznak vissza, ami mára teljesen érvényét vesztette: jelen esetben Hamletünk, miután balett-táncosi kötelességeit néhány szökelléssel letudja, eltúlzott, hisztérikus, negédes grimaszokat ereget, melyeket térdrerogyásokkal, hatalmas sóhajokkal tarkít. Paródia ez a javából, de még csak nem is Hamleté, hanem a hiúságé és az öregedésé; nem véletlen, hogy a díszlet lényegében egyetlen központi elemre korlátozódik: egy háromszárnyú tükörre.

Jelenet az előadásból

Homályos pont nem marad az előadásban, Hamlet atyjának szelleme például gomolygó szárazjégből felbukkanva pantomimezi el önnön halálát a hirtelen felbukkanó Claudius (Mark Boldin) és Gertrude (Lydia Mila-Milovac) aktív közreműködésével, melynek betetőzése az, hogy Claudius a meggyilkolt királyról elmarja a koronát, és a saját fejébe nyomja. Ophelia (Tina Vrtar-Stipic, az egyetlen fiatal társulati tag az elöregedő csapatban) engedelmesen asszisztál ahhoz a képtelenséghez, ahogy – az „Eredj kolostorba” felszólítást tüchtigen lefordítandó – a címszereplő Svebor Sečak egyszerűen megrángatja a kezét, és arra kényszeríti, hogy keresztet vessen. Bár a szereplők és cselekményszálak egy része hiányzik, a címszereplő természetesen nem hagyja ki a lehetőséget: égnek emelt tekintettel őrjöng az ominózus koponyával vagy egy műanyag késsel, elbotladozik egészen a színpad széléig, a másnapi előadók, az első sorban ülő japán Ryutopia Noh Színház tagjainak élénk érdeklődésétől kísérve.

Hamlet: Svebor Secak. Kiss Zoltán felvételei

Polonius (Nicolae Vasc) eltévedt mókamesterként ugrándozva hergeli nevetésre az eleve fegyelmezetlen nézőket, Claudius és Laertes (Dan Boeru) stréberül utánozza a társulatvezető avítt modoros pózait. A Claudiust alakító Mark Boldin nagy pillanata például, amikor „imádkozik”, azaz merev tekintettel, görcsös, kimerevedett nyakkal lóbálja a koronát és a feszületet. Gertrude alakja (Lydia Mila-Milovac) nem kap igazi hangsúlyt, mégis, talán ő ússza meg legjobban a helyzetet, kevésbé sodorja el a kötelező grimasz- és pantomim-őrület.

Mellesleg nagyon tanulságos este ez, és nem csak táncosoknak, koreográfusoknak és társulatvezetőknek, hanem bárkinek, aki egy idő után azon kapja magát, hogy mindenki egyetértőn bólogat, és senki nem meri megbökni a vállát, ha hibázik. Svebor Sečak feltehetően ezt szerepet pályája csúcsaként éli meg: weboldala nyitóképén is Hamletként mered a kezében tartott koponyára.

Kapcslódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008