Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

X+Y=?

Gelléri Andor Endre: Femicska csókjai
2016. máj. 9.
Jelen írás címe azonos a mártír magyar író kötetben frissen közzétett egyik novellájának címével – de mint kérdés arra utal: mennyivel és miként gyarapíthatja az életművet (ismeretét, feldolgozását, olvasói megbecsültségét), hogy immár huszonhat írásával többet számlálunk? TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
A Kiadatlan elbeszélések, dokumentumok és visszaemlékezések alcím első eleme a most – vagy most újból – feltárt, Gelléri Andor Endre tollából származó, kötetbe még nem került eredeti szépirodalmi szövegekre vonatkozik, a második Gelléri vagy mások leveleire, feljegyzéseire, a harmadik lényegében az igencsak változatos jellegű szakirodalom itt általában szintén úttörő érdemmel közölt darabjaira. Az első szó legyen a főhajtásé, emlékezésé. „A kiadásért felel Láng József, az Argumentum Kiadó igazgatója” – áll a 2015 végén megjelent könyv kolofonjában. A fáradhatatlan, minden jó ügy pártolására kész, a tudományos publikációkért és a szépirodalmi kezdeményezésekért, valamint egyes folyóiratok és évkönyvek istápolásáért egyként sokat dolgozó és áldozó szakembert, a főleg az Ady-filológiában, de más területeken ugyancsak maradandót alkotó irodalomtörténészt, muzeológust azóta váratlanul elvesztettük. 2016. február 29-én bekövetkezett halála előtt egy héttel még arról beszélt: közelgő nyolcvanadik születésnapja táján nyugalomba vonul, utódját keresi. Jelenleg attól kell tartanunk, hogy Láng József hiányát nem heveri ki maga a műhely sem: megszűnhet az Argumentum.
A Gelléri-kötetnek még örülhetett a kiadó igazgatója is. „A szövegeket gyűjtötte, sajtó alá rendezte és az utószót írta: Urbán László” – olvassuk egy szerény sorban, sokadszor érzékelve és értékelve a minden könyvtári zugba bevilágító textológus, a múlt elfeledett kincseit előbúvárló literátor érdemeit. Urbán az utószóban jogos büszkeséggel adja hírül: eddig nyolcvanöt gyűjteményt tett le asztalunkra elfeledett írások újraközlésével (vagy – hagyatékból például – első közlésével). Csupán példaként: Karinthy Frigyestől 540, Szép Ernőtől 340, Kosztolányi Dezsőtől és Márai Sándortól 145–145, Mándy Ivántól 117 különféle feledésbe merült szöveget tárt fel. Különböző jeles szerzőket figyelembe véve további mintegy 4000 meglepetéssel szolgálhatna már jelen pillanatban is, ha kiadókra, támogatókra találna.
Egyedülálló munkabírásának és szakértelmének eredményeként jelentékenyen teljesedett a sokat munkálkodó, de küzdelmes és rövid életet élt Gelléri Andor Endre összesen százharminc novellát, egy regény(töredéke)t és egy (nem teljes voltában kinyomtatott) önéletrajzot felölelő életműve. A gazdagodás ellenére a Femicska csókjai gyűjtemény önmagában mégsem alkalmas értékítéletek megfogalmazására. Elemezhetnénk ugyan, hogy a találó cím (mennyi a csók e röpke elbeszélésekben!; a „csók előtti csönd”!) sokszor erotikus töltésű szituációkra, testi vágyakra és álmokra enged rálátást, az író jellegzetes (óbudai) tájai, fiatalember- és öregnéne-alakjai, tündér-képzetei, egyéni zamatú szavai (csavargásztál, fügyörésznek, kofás-asszony stb.) is felvillannak, tovább feszítve-préselve a leginkább az apa-mitikumtól sűrű atmoszférát. A mostanáig közkézen forgó anyag azonban szakmai vizsgálódás nélkül nem fogadja, nem fogadhatja be automatikusan a relatíve újat. A közreadás után ezért még tevékenyen tennie kell az irodalomtörténet, irodalomtudomány diszciplínáinak. Egyelőre kérdés, hogy e fontos hozzátétellel X+Y mennyi is. 
A szövegközlés nem makulátlan, még a „klasszikus” órás – óriás szócsere is előfordul (40. oldal. – Gellérit egyébként nevezték „szelíd óriásnak”). Talán Urbán saját jegyzetei bővebbek, mint amennyit közread. Innen nem derül ki például (keletkezési évszám híján, csak a Nők Lapja hasábjain történt 1963-as publikálást tudva), hogy éppen az X+Y=? említett Vilije „ugyanaz” a szereplő-e, mint a hagyatékból előkerült, a sor élére helyezett, 1924-es Írt egy búcsúlevelet, azután elaludt Vilije? (Gellérinél nem ritka a névismétlődés, ám ez nem feltétlenül figura-azonosság.) Odaírhatjuk-e egy novella alá keltező évszámként az 1938-at, ha az elbeszélés (Lelkemné) 1938. január 9-én már olvasható volt a Brassói Lapokban? S még megannyi a kérdés.
A huszonhat egybegereblyézett, valóban szinte kivétel nélkül novellának műfajozható publikáció együttesen kincs. Akad közöttük elsőrangú és kevéssé jelentős. A mintegy száz oldalnyi közlés méltó Gellérihez, nemes olvasmány. A dokumentumok, visszaemlékezések köre is általában unikális, a nehezen hozzáférhetőt, elfelejtettet hozza vissza a jelenbe. A legérdekesebb viszont (Palkó István: Személyiségvázlat Gelléri Andor Endréről) egyáltalán nincs jegyzetelve. Déry Tibor magvas portréjáért (Emlék és vélemény…) nem szükséges a Híd egy régi évfolyamában keresgélnünk, bekerült az életműsorozat megfelelő kötetébe is 1978-ban (Botladozás I.).
Gelléri Andor Endrét (1906–1945) nagyobb rang illetné meg XX. századi prózaíróink sorában, mint amelyet magáénak tudhat. A kánonbeli pozíció esetleges kedvező változásához olyasfajta könyvkiadási, szakmai, kontextuális egybeesések kívánatosak, mint amilyenek például huszonöt-harmincöt esztendeje – távoli, mégis időben közeli példát hozva – Csáth Géza rangemelkedését, megugró olvasottságát, több művének más műfaji terepen történt sikeres, visszhangos interpretálását, az ún. „Csáth-szituációt” eredményezték. Urbán László munkája megélénkíthet egy esetleges „perújrafelvételt”, segíthet a „Gelléri-szituáció” megképződésében.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek