A fesztivál sorszámával megegyező, vagyis negyedik „Szakmai konferencia” ezúttal a shakespeare-i tér elemzését tűzte ki témául, aminek kifejtését két irányból, az elmélet és a gyakorlat oldaláról közelítették meg a meghívott előadók és alkotók. Matuska Ágnes, a szegedi egyetem adjunktusa és Incze Tünde esztéta kutatásaik összegzését osztották meg a hallgatókkal, Kentaur és Khell Csörsz díszlettervezők Shakespeare-előadásokhoz tervezett játéktereik koncepciójáról és technikai megvalósításáról beszéltek, majd üdítő desszertként a Képzőművészeti Egyetem nyolc másodéves látványtervező-hallgatójának – fiktív, de a Vígszínház színpadát alapul vevő – vetített képes Macbeth-projektje zárta a menüt.
A tudományos dolgozatok természetesen nem a konkrét, hanem az eszmei térről szóltak, számos érdekes, újszerű konstellációba helyezett összefüggés feltárásával, a jelen lévő tervezők figyelmét talán még jobban megragadva, mint a civil közönségét.
Kentaur |
Matuska Ágnes például a Shakespeare-szövegekbe kódolt térutalásokról és a (nem mai értelmű) közönségbevonásról értekezett, miszerint például: ha a Lear király előadásában Edmund kibeszél a darabból és a közönséghez szólva ecseteli fattyú mivoltát – a múlóban lévő, de még élő, allegóriákban gondolkodó középkori hagyomány szerint mint bűn-típusú mókamester –, akkor a közönség azonosul vele, ellenkező esetben elítéli.
Bár Shakespeare korában elég volt néhány kellék és minimális díszletjelző elem a színpadon ahhoz, hogy a kortársak értsék a játékot, a mai ember mérsékelt fantáziája és tovatűnt szimbólumfejtő képessége okán egyre nagyobb szerep hárul a látványra. A Globe Színház hármas osztású színpadán az erkélyre helyezett jelenetekről tudnivaló volt, hogy azok hegyen, várban, vagy valahol kint a természetben játszódnak, ma – nem csak színpadi balkon híján – a hasonló helyszíneket vizuálisan is meg kell teremteni.
Kentaur négy olyan előadás képeit vetítette vászonra, amelyek színpadára erdőt kellett „ültetnie”. (Igazi fákat alkalmazott, amelyek, hála a kertésznek, élve úszták meg az előadásokat.) Mivel Shakespeare „sokat mozog a térben”, nem csak az „erdő”, de a köd, füst is térválasztó funkciót tölthet be, ha másképp nem oldható meg. A patinás színházakban egyébként sincs könnyű dolga a tervezőknek, mert a színész számára legelőnyösebb terület, az előszínpad majd’ mindenhol a zenekari árok helye, s ahhoz, hogy az oldalt ülő nézők ne a takarás fekete függönyét lássák, a látványnak körbe kell ölelnie a színpadot.
Szkárossy Zsuzsa felvételei |
Khell Csörsznek a Katona József Színház alacsony belmagassága adja fel a leckét, ő az ottani Macbeth minimalista, mégis mindent tudó terét elemezte. Mire képes három egymásba kapcsolódó, de hajtogatható, embernagyságnál magasabb vaslemez, s milyen szimbolikus tartalommal telítődhet a réz, az üveg, az acél, ha a játéktér ily puritán? Workshopnak is beillő beszámolójában minderre választ kaptunk.
A tervezők előadásai szinte észrevétlenül torkolltak beszélgetésbe, amihez újabb felvetéseket kínált az egyetemisták munkabeszámolója. Sok minden szóba került, ami a szakma egzisztenciális és gyakorlati helyzetét ma jellemzi; például az, hogy Magyarországon hiányzik a színházi műszaki értelmiség, hogy a színházi kritika irodalomközpontú, az ehhez értő elméleti szakemberek viszont nem néznek színházi előadásokat (?), hogy a pályára készülő diákok szinte semmilyen színházi tapasztalatot nem szereznek, így fantáziadús terveik kivitelezése statikai képtelenség, és így tovább.
Az élénk reagálások nem csak a konferencia témaválasztásának szerencsés mivoltát igazolták, de a díszlettervezés honi fórumának hiányát is sejttették. Ezért kár, hogy csupán tízegynéhány fültanúja volt az itt elhangzottaknak, ugyanis a címben elferdített Peter Brook idézet nem csak a témát, de a helyszín térkitöltését is pontosan jellemezi.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008