Jelenet az előadásból. (Fotó: Dömötör Ede)

Bármely vélekedést fogadjuk is el, úgy tűnik, mára a népszínmű, s vele A bor kikopott a színházak repertoárjából. Pedig a Nemzeti Színház a darabot az 1901-es premiert követően közel háromszázszor játszotta, majd többször felújította. Az ősbemutató szerepeit a Nemzeti legkiválóbb színészei alakították – a Kisbírót például a fiatal Hevesi Sándor, aki csak egy évvel később lett a színház rendezője. Beöthy László igazgató dramaturgiai érzékét dicséri, hogy Gárdonyinak a népszerűséget meghozó göregáboros és durbints-sógoros tárcanovelláiban – amelyeket később az író nem vett fel összes művei közé – felfedezte egy falusi témájú színdarab lehetőségét. Gárdonyi művében e két sikeres figurát is szerepelteti, de a cselekmény középpontjába a gazdálkodó Baracs Imrét helyezi, aki esküvője előtt megfogadja: többé nem iszik bort. Amikor azonban a verekedésért elzárt öccse, Matyi kiszabadul, felesége unszolására – hogy ne maradjon szégyenbe a falu férfitársadalma előtt – inni kezd, s lerészegedve megveri asszonyát, aki visszaköltözik az anyjához. Egyik házastárs sem hajlandó közeledni a másikhoz, de végül csak kibékülnek. Két másik kettős a párkapcsolatok alakulásának további lehetőségét villantja fel, egyben dramaturgiailag a tragikus szál mellett a lírait és a komikust is képviseli.Sok mindent elárulnak a népszínmű-játszásról a darab bemutatójáról készült képek, amelyeken takaros portát ábrázoló kulissza előtt cifraszűrben, pipával a szájában áll dacosan a daliás termetű, hetyke nézésű főhős. Tanulságosak Gárdonyi szövegkönyvbe tett bejegyzései is, amelyekben óva inti a rendezőt és a színészeket a túlzásoktól s a hiteltelenítő játékszokásoktól.

Bezerédi Zoltán nemcsak az író intelmeit fogadta meg, amikor a komáromi Jókai Színháznál elvállalta A bor színre állítását, de azt az előadásmódot is megtalálta, amellyel e darabot a műfaj jellegzetességeit nem megtagadva, mégis mai hangon és színpadi nyelven lehet játszani. Lengyel Anna dramaturggal közösen lehántotta a szöveg népieskedő túlzásait és egyszerűsítette a túlburjánzó jeleneteket. Kiemelte a cselekményt a couleur locale-t idéző falusi közegből, s a színpad közepére kerítéssel körülvett, döntött, trapezoid alaprajzú dobogót helyezett, ezen játszatta a két főszereplő drámáját kibontó jeleneteket.

Jelenet az előadásból.

A rendező elhagyta a népszínmű nélkülözhetetlennek hitt cigánymuzsikáját is. Kovács Mártonnal szövetkezve olyan zenei alapot teremtett, amely még inkább erősíti A bor műfajtól független általános érvényét, drámai erejét. Van ugyan háromtagú zenekar (harmonikás és két rézfúvós), de a zenét – amúgy kaposváriasan – a teljes társulat szolgáltatja. A szereplők a drámai csúcspontokon, jelenetváltáskor, finálékor botokat, rudakat, fakanalakat kapnak elő, s ládákon, kis székeken, a fadobogón „ütős koncertet” adnak. Máskor különböző méretű, folyadékkal negyedig-félig telt borospoharakon zenélnek, vagy borosüvegek száját fújják. Ilyenkor többnyire megáll a színpadi esemény, a történet kiemelődik a drámai időtérből, s hangsúlyossá válik: egy színházi közösség darabot mutat be nekünk, nézőknek, akik leginkább e zenei alap segítségével maguk is úgy érzik: e közösség részesei lesznek. Ezt a hatást a színészi játékstílus is erősíti. Tartásuk van a figuráknak. Megadják a módját a megszólalásoknak, a tetteknek. Nincs erőltetett és hamis tájszólás meg népieskedés. A színészek természetesen beszélnek, természetesen viselkednek, de minden gesztusuk kicsit több, mint a szokásos realista-naturalista színjáték. Ettől minden színészi megmozdulás egyszerre igaz és megemelt, átélhető és eltartott. Ugyanakkor Bezerédi kiválóan adagolja és ellenpontozza egymással a drámai és a humoros mozzanatokat is.

Ehhez fegyelmezett és magas színvonalú együttes-játékra van szükség, s ezzel a csaknem minden színészét mozgósító komáromi társulat nem marad adós. A rendező bátran bízza a főszerepeket fiatalokra, mellettük a középnemzedéket képviselő színészek mostanában ritkán látható erővel, stílusbiztonsággal és odaadással teremtik meg a cselekmény kibontakozásához szükséges háttér-alakokat. A közel harminc szereplőből igazságtalanság lenne bárkit kiemelni, mégis megemlítem az első részt lezáró, nem a darabhoz tartozó, de Gárdonyi által megörökített cigánymesét egyszerűen és szuggesztíven elmondó Nagy László ügyelő szívszorító teljesítményét.