Jelenet az előadásból

Roppant nehéz feladat írni a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásáról. Akkor sem tenném könnyű szívvel, ha minden előzetes és utólagos tudás nélkül, csak a látottak alapján kellene klaviatúra mögé ülnöm, hiszen egy tehetségesnek tartott csapat és egy fontosnak gondolt vállalkozás totális, megmagyarázhatatlannak tűnő kudarcáról nem szívesen számol be a recenzens. Kisvárdán azonban könnyebben kitudódik, mi történt, már az előadás utáni magánbeszélgetések során is, de ha ott nem, a másnapi szakmai megbeszélésen bizonyosan. S fokozatosan kirajzolódik egy sokszorosan elátkozott előadás szomorú képe. Olyan produkciót láttunk ugyanis, melyet több hónapja nem játszanak, de nem is próbálnak (ennek oka a főiskolai vizsgákban éppúgy keresendő, mint technikai problémákban), s annak ellenére is csak a várdai bemutató napján sikerült egyszer próbát tartani, hogy még beugró is volt az előadásban. Ezek után voltaképpen egyetlen feltehető kérdés maradna: miért kellett mégis megtartani a kisvárdai bemutatót? Mivel erre kielégítő választ nem sikerült kapni, még akkor is kénytelen vagyok megírni a recenziót (lásd még szerkesztői szigor), ha tudom, hogy az itt látott állapotában a produkció gyakorlatilag értékelhetetlen.

Jelenet az előadásból

Tasnádi István Paravarietéje meglehetősen egyenetlen színvonalon megírt szöveg. Lazán, de nem kohéziómentesen összefűzött jelenetek sora, mely többnyire végletes emberi típusokat, magatartásformákat, helyzeteket mutat meg, s keretként a cirkusz, a varieté, a kabaré formavilágát használja. Meggyőző színreviteléhez minimálisan gondos dramaturgiai munka, a gondolati magot és a játék csomópontjait biztos kézzel kijelölő rendező, s a műfajt, a felhasznált formákat kiválóan ismerő, gazdag eszköztárú, szuggesztív egyéniségű színészek szükségeltetnek. És még így sem biztos, hogy sikerül kikeverni azt az arányt, mellyel egyszerre válik provokatívvá, „nézőbosszantóvá”, de mégis szórakoztatóvá az előadás.

Hogy mindebből a marosvásárhelyi bemutató idején mi lehetett meg, legfeljebb sejthetem, ám azt, hogy mi maradt meg a kisvárdai repríz idejére, látom: gyakorlatilag semmi. Sebestyén Aba rendezése kínosan ritmustalan, széteső, még a bejövetelek, a függöny fel- és lehúzásai sincsenek rendben, ami rögvest megöli a választott formát. A jeleneteket összefogó gondolati mag, koncepció nem kristályosodik ki, így a dramaturgiai munka is értékelhetetlen. A színészek közül még a legmegbízhatóbban teljesítők sem tudnak mit kezdeni a szerepekkel: vagy lépten-nyomon kikacsintanak a figura mögül, vagy teljesen szürkék maradnak – ami azokat a jeleneteket, melyek kizárólagosan a színészi személyiségre építenek, csaknem elviselhetetlenné teszi. Márpedig ha példának okáért a világ legunalmasabb emberének hosszú jelenetei tényleg rettenetesen unalmasak és tét nélküliek, a befogadó egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel; meglehet, még a mondatok primer értelme sem jut el hozzá.

Jelenet az előadásból. Fotók: Yorick Stúdió

A gondokat nehezen tolerálható rendezői hiányosságok is súlyosbítják. Bár aligha tartottak Marosvásárhelyen olyan előadást, mint itt Kisvárdán, ahol egy idő után mindenki az óráját és a kijáratot figyelte, azért biztosan előfordultak kevésbé sikeres esték is, amikor színész és publikum nem talált egymásra. Kellene tehát, hogy legyen valamilyen ötlet, megoldás arra az esetre, ha a közönség reakciója elmarad, ha nem érkezik taps, nevetés, melyre a színész – szöveggel vagy gesztussal – reagálhat. Rossz volt ugyanis nézni az emiatt mind kétségbeesettebbé váló színészi tekinteteket. S jó lenne, ha véget tudna érni az előadás, ha nem éreznénk úgy, hogy már többször is befejeződött, mégis folyik tovább. Nem folytatom. A Yorick Stúdió néhány éve elkezdett egy munkát, melynek láttuk már biztató eredményeit. A mostani produkció vélhetően eredeti állapotában sem tartozott a legsikeresebb vállalkozások közé, Kisvárdán pedig látványosan elemeire hullott. A legjobban akkor járunk, ha valamennyien megpróbáljuk elfelejteni.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008